Bölcsész Napok 2013

Idén ötödik alkalommal kerül megrendezésre a BTK Kari Napok. A hétfőn induló programsorozat rengeteg mindent felvonultat majd: lesznek koncertek, karaoke bulik, látványkonyha, konferenciák, és még sorolhatnánk.

4 napos őrület veszi kezdetét az ELTE Bölcsész Karán. Aki szeretne egy jót tombolni, az mindenképpen látogasson el az eseményre, hisz remek együttesek lépnek majd színpadra. Köztük például a Paddy and the rats, akik híresek nagyszabású, pörgős hangulatú koncertjeikről. Az ír zene szerelmeseinek mindenképpen ajánlott, hisz a miskolci banda még nem igen okozott csalódást a közönségnek. De fellép még az újonnan felkapott Ivan and the Parazol, így aki inkább a rock zene felé húz, annak sem kell aggódnia. Eljön még az Anna and the Barbies is, hogy minden energiát felszabadítsanak a színpadon. Természetesen nem maradhatnak el a DJ bulik sem: Dj Szasza és a haverok fogják minden este szolgáltatni a zenét 23 órától. Aki pedig karaoke-hoz érez magában affinitást, az 22 órától bemutathatja tehetségét a nagyérdeműnek.

Persze nem csak a zenéről lesz szó az elkövetkező pár napban. Lesz mesemondás, improvizációs színház, és még bűvész show is – hogy csak néhány programot említsünk. Természetesen nem maradhatnak el a konferenciák sem: 7-én és 8-án rendezik meg a Kapunyitási Pánikot, ahová minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak. De megszervezésre kerül többek közt a Blog, valamint a Napóleon konferencia is.

Még nyereményjátékot is hirdet a BTK: nincs más dolgod, mint hogy lecseréld a profilképedet Trefire vagy Lórira, megosztanod az eseményt, és annyit írnod kommentbe, hogy “Bölcsész Napok 2013- Én ott leszek!” A kommentelők közt minden nap egy tálca sört sorsolnak ki a szervezők, melyet este 18 és 22 óra közt Sörkapitánytól lehet majd átvenni. Az egész héten játszók közül csütörtökön valaki extra meglepetésben részesül majd!

A további infókért figyeljétek az esemény facebook oldalát:
https://www.facebook.com/events/121673334699064/

Mindenkit szeretettel vár az ELTE BTK!

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]