Évről évre számos fiatal művész végez a különböző művészeti egyetemeken, azonban a magyarországi piac nem elég nagy ahhoz, hogy egységesen eltartsa őket.
Számos ösztöndíj lehetőség van, ami jó, azonban ezek nem biztosítanak hosszú távú állandó keresetet. Mit tehet ilyenkor egy képzőművész? Megpróbál külföldön érvényesülni, vagy itthon marad és az alkotás mellett mellékállást vállal?
A Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíj már végzett, fiatal, harmincöt év alatti képzőművészek pályáját segítő állami támogatás, amelynek időtartama egy év. Ezt újrapályázás útján összesen még kétszer meg lehet hosszabbítani, tehát akit a szakmai zsűri elég tehetségesnek talál, az összesen három éven keresztül részesülhet a havi hatvannégyezer forintban. Az ösztöndíj elég rugalmas, hiszen a pályázat nem szabja meg a munkatervek témáját, mindenki szabad kezet kap és ezt az összeget a nyertesek bármire elkölthetik, tehát nincsenek arra kötelezve, hogy ezt a pénzt szigorúan anyagvásárlásra vagy műterembérlésre fordítsák. Ezen kívül az egy év alatt elkészült pályamunkák száma sincs megkötve, tehát ez lehet akár egy munka, több munka vagy az egész éves tevékenység dokumentálása is. Ez egy anyagi segítség, amely megkönnyíti az alkotás körülményeit. Az ösztöndíj továbbá megjelenési lehetőséget is biztosít, hiszen minden évben kiállítást rendeznek az elkészült művekből.
Az idei kiállítás kurátora Készman József szerint ez az egyik legrangosabb magyarországi ösztöndíj, amit egy pályakezdő képzőművész elnyerhet, úgyhogy még olyanok is szeretnék megkapni, akik esetleg nem végeztek művészeti egyetemet, csak a képzőművészet területén kívánnak tevékenykedni. Az 50-es években, amikor elindult a Derkovits ösztöndíj, még egész jó összegnek számított ez a támogatás, mostanában azonban nem követi sem az inflációt, sem a minimálbéreket, ami a jelenlegi helyzetben tulajdonképpen nem is meglepő, hiszen egyre kevesebb pénz jut a kultúrára. Ez az összeg ugyan „megélni kevés, éhen halni sok”, és jobb lenne, ha szélesebb körben és nagyobb összeggel tudna működni, ennek ellenére Készman szerint örülni kell ennek is, ami van. A kurátor egyébként is elkeserítőnek találja a magyar kortárs képzőművészet helyzetét, hiszen nem elég, hogy nagyon kicsi a magyarországi piac és nem képes eltartani a művészeket, ráadásul egyre több kiállítóhelyet zárnak be a pénzhiány miatt.
[bquote]”…nem könnyű csak a művészetből megélni, ám ilyenkor számolni kell azzal is, hogy a jobb megélhetés utáni hajsza háttérbe szorítja a művészetet.”/Készman József/[/bquote]
A 2012-es beszámoló kiállítást idén is az Ernst Múzeumban rendezték meg „Újragondolt hagyomány” címmel. A cím azt hivatott kifejezni, hogy az ösztöndíjasok az idén kiállított munkáikban reflektáltak magára az ösztöndíjra illetve a helyzetre is, amelyben alkottak. Ilyen művet készített például Esterházy Marcell is, aki kiállított képének teljes felületét huszonkét karátos aranyfüst lemezekkel borította, melyek értéke pontosan hatvannégyezer forint, ami megegyezik ugyebár az ösztöndíj egy hónapra jutó összegével. Érdekes azonban, hogy magára az ösztöndíj névadójára, Derkovits Gyulára egyáltalán nem utaltak a művészek.
Készman elmondta, hogy kurátorként leginkább arra törekedett, hogy az ösztöndíjasok munkáit egy kiállításképben mutassa be, tehát azt akarta elkerülni, hogy egy kirakodó vásárhoz hasonlatos, kapcsolat nélküli felsorakoztatásba fulladjon a kiállítás rendezése. Úgy véli, hogy kurátorként ez volt a legnehezebb feladat, hiszen huszonhat művész különböző stílusú és témájú művéből kellett egy összefüggő kiállítást rendeznie. A fiatal képzőművészek maximálisan kihasználják az ösztöndíj adta bemutatási lehetőségeket, hiszen számos olyan művész van, aki többször nyerte el a Derkovitsot és ez idő alatt különböző művészeti médiumokban próbálta ki magát. Például volt, aki képgrafikusként kapta meg az ösztöndíjat, festménnyel jelentkezett és a kiállításon kisplasztikát mutatott be. Az, hogy sokan igyekeznek magukat különböző művészeti médiumokban megmutatni, igazolja az ösztöndíj létjogosultságát, és beigazolódni látszik az, hogy az ösztöndíj különböző kapukat nyit meg a művészek előtt, lehetőséget nyújtva a fejlődésre és a kísérletezésre.
Azonban attól, hogy valakinek sikerül elnyernie akár háromszor is az ösztöndíjat, még nem jelenti azt, hogy sínen van a pályája, hiszen a magyarországi műtárgypiac nagyon kicsi a művészek számához képest. Készman úgy látja, hogy ezzel a még egyetemen lévő hallgatók is tisztában vannak. „Ez már egy teljesen más generáció, mint amilyen a rendszerváltás előtt nőtt fel. A mostani fiatalok máshogy szocializálódtak és reálisan látják a helyzetüket, ezért nagyon motiváltak és elszántan készülnek az egyetem utáni évekre”. A kurátor azt tanácsolná a pályakezdő fiataloknak, hogy több lábon álljanak, mert nem könnyű csak a művészetből megélni, ám ilyenkor számolni kell azzal is, hogy a jobb megélhetés utáni hajsza háttérbe szorítja a művészetet, hiszen „nem könnyű egyszerre egy cég kreatív igazgatójának lenni és mellette még alkotni is”.
Czene Mártának, aki 2011-ben elnyerte a Strabarg Artaward International-t és ennek köszönhetően most külföldön alkothat, sokat segített a Derkovits ösztöndíj, amit egyébként többször is sikerült megkapnia. „Már maga a tudat megnyugtató volt, hogy minden hónapban biztosan meglesz ez a pénz és nem kell aggódni az anyagiak miatt. Ez nyugodt alkotói körülményt biztosított nekem.” Ha egy művész többször elnyeri a Derkovitsot, akkor számos megjelenési lehetőséget kap, amely újabb pályázatok elnyeréséhez, esetleg munkákhoz vezethet. Márta nem szeretné háttérbe szorítani az alkotást azért, hogy jobb megélhetést biztosítson magának, úgy véli, hogy nem sok, amit ösztöndíjakból és egyéb munkákból lehet kapni, de egyelőre ezzel elégedett annyira, hogy ne vállaljon más munkát az alkotás mellett.
[bquote]”…az iskola alatti ösztöndíjak nem jelentenek túl sokat, a későbbi pályán való sikert nem feltétlenül segítik elő.”/Bajkó Dániel/[/bquote]
Már a pályakezdés előtt, az egyetem alatt számos ösztöndíj közül válogathatnak a fiatal képzőművészek, ilyen például az Essl, a Strabag, a Henkel, a Fundamenta és az Amadeus. Bajkó Dániel, az MKE festő szakos hallgatója idén elnyerte a Fundamenta és az Amadeus Kisalkotói Ösztöndíját. Véleménye szerint az iskola alatti ösztöndíjak nem jelentenek túl sokat, a későbbi pályán való sikert nem feltétlenül segítik elő, de az egyetemisták nagy része általában máshogy vélekedik. Azért pályáznak, mert előrelépést remélnek ezektől az ösztöndíjaktól.
Dániel a későbbiekben szeretne még több ösztöndíjra is pályázni, például az Essl-re, és egyetem után a Derkovits ösztöndíjra, ami azért szimpatikus neki, mert szereti az olyan pályázatokat, ahol nincsen megszabva, milyen témájú vagy stílusú munkákkal foglalkozzon. Véleménye szerint a művészeti ösztöndíjak nem jelentenek mérföldkövet egy művész pályáján és nem marad le semmiről az, aki esetleg a Derkovits ösztöndíjat egyszer sem nyerte el, hiszen számos olyan kortárs magyar művész van, aki nem részesült az ösztöndíjban, mégis nevet szerzett magának. Ugyanis ha valaki igazán tehetséges, ösztöndíjak nélkül is képes érvényesülni.
Fotó: Martin Wanda
