„Őrzőnek tartom magam” – interjú Révész Emese művészettörténésszel

Ki tudja, hogy a jelenlegi Műcsarnok elődje a Magyar Képzőművészeti Egyetem középső épülete volt? Vagy azt, hogy a Magyar Nemzeti Galériában található festmények jelentős része is itt kapott helyet a 19. században? Hogy miért jó (és kell) a művészettörténészi hivatást választani? És hogy hogyan születik egy tárlat? A 2022. február 22-én Térfoglalások – A Régi Műcsarnok történetei címmel nyílt kiállítás kapcsán Révész Emesét, kurátort, művészettörténészt és ELTE alumnát kerestük fel.

Már az Andrássy út 71. szám alatt álló egyetemi épületből átvezető folyosók is magukra vonzzák a tekintetünk, hisz neoreneszánsz stílusa és Róth Zsigmond (Róth Miksa édesapja) színes üvegablakai alapos nézelődésre biztatnak bennünket. Révész Emese már ekkor (és beszélgetésünk alatt végig) csillogó szemekkel meséli, hogy az épületet maguk a művészek alkották, azaz fizetés nélkül (vagy kedvezményes áron) dolgoztak rajta. Átérve az Andrássy út 69. alá, a lépcsőházban szintén lelassulunk, hisz a 2021 végén felújított Lotz Károly-féle freskók alatt sem lehet csak úgy elmenni. A félkörívben elhelyezett, allegorikus nőalakok a művészeti ágakat testesítik meg. Az Építészet kivételével, amelyet rövidesen visszahelyeznek az eredeti helyére, a többiek – Festészet, Szobrászat, Rajz, Iparművészet és Művészettörténet – mind megcsodálhatók, a folyosóra felérve pedig, Emese szavaival élve, „a művészet jó receptjének hozzávalóit”, azaz a Valóságot, Képzeletet, Fantáziát és Harmóniát ismerjük meg.

Szobrászat és Festészet, ahogyan azt Lotz Károly képzelte

A beszélgetést végül a tanszéki irodában ejtjük meg, ahol a jobb falon egy Koszta József-másolat, a balon pedig Glatz Oszkár Lyka Károlyról, az egyetem első művészettörténész tanáráról festett portréja lóg. E festményekkel körülvéve tölti napjai egy részét a 2002-ben művészettörténészi doktori címet szerzett Révész Emese docens asszony. Kutatási területe a grafikatörténet, amely akkor került az életébe, mikor felkérték, hogy grafikatörténelmet oktasson az egyetemen. A lelkiismeretes, alapos felkészülés teljesen beszippantotta, amellett, hogy mindig is vonzották a művészeti határterületek, például a 19. századi újságillusztráció vizsgálata, melyekért képes napokat könyvtárakban és levéltárakban tölteni. Az elmúlt években inkább már az 1945 utáni grafika történetét kutatja. A szenvedélye mögött megbúvó okot is pontosan ismeri: „1967-ben születtem, Kárpátalján, a gyermekkoromat a Kádár-korszak közepén töltöttem, így szoros kapcsolódásom van ehhez az időhöz, amelynek a művészete felnőttként vált izgalmassá a számomra.”

Révész Emese

Vajon szokott-e a művészettörténész maga is festeni, szobrászkodni, rézkarcot készíteni? Révész Emese szerint számos kollégájának van alkotói oldala is, és régebben ő is érzett késztetést az alkotásra, de mára „ezt a hajlamot sikeresen a kutatásokba vezettem át” – mondja. A művészettörténet mellé azonban igen kacifántos úton került, a felvételi időpontjában már volt egy népművelő és egy tv-rendező-szerkesztő szakos végzettsége. Ez utóbbi, jobban mondva a tanárnői, Sövény Lászlóné és Szőllősy Andrásné Éva voltak a felelősök, hogy beleszeretett választott szakmájába, és 27 évesen, friss házasként férjével együtt visszatért tanulni az ELTE-re. „Úgy gondolom, hogy üzenetértékkel bír az, amit én is megtettem, hogy érdemes váltani a tanulmányok közt és megkeresni azt, ami iránt az ember mélységesen elkötelezett. A mai napig fontosnak tartom, hogy mertem újabb és újabb dolgokba kezdeni és megtalálni a számomra legjobbat, amit most is szeretek csinálni.”

Körülbelül öt évet töltött az ELTE-n hallgatóként, ennyi időből bőven akad mire visszaemlékeznie. „Idősebb fejjel kerültem vissza az egyetemre, és maximálisan a tanulmányaimra akartam és tudtam fókuszálni, mert már túl voltam azokon az életszakaszokon, amiket az ember a húszas évei elején él meg a legtöbbször. Nagyon keményen megtanultuk a szakmai részeket, és tanárainknak, Tóth Sándortól kezdve Marosi Ernőn, Ágoston Júlián, Eörsi Annán, Szőke Annamárián keresztül egészen Keserü Katalinig mindenkinek megvolt a maga szerepe, hogy kinyissa a szemünket bizonyos dolgokra, irányokra.” Professzorain kívül a szintén ELTE-n végzett és életének 72. évében elhunyt Sinkó Katalint tartja mesterének, aki megalapozta a szakmai szemléletmódját. „Ő volt az első, aki a kezembe adta a német művészettörténész, Christa Pieske kötetét, ami a 19. századi falinyomatokról szól, és mondta, hogy ha szeretnék, populáris nyomatokat kutathatok. És ő tanított meg, hogy a műveket a saját korukból, kontextusukból szemléljük, ne pedig az utólagos normatív szempontrendszer szerint ítéljünk meg egy korszakot.”

“A művészet jó receptjének hozzávalói” – ezen a folyosón nap mint nap végigmenve biztos nem felejtjük el őket

A jelenleg művészettörténetet hallgatók számára is akad tanácsa: „Nagyon sokrétű tudománynak tartom a szakterületünket, kívánom, hogy mindenki megtalálja a maga irányát: amennyiben inkább a szervezéshez, jelenkorhoz van affinitása valakinek, akkor galériában, kurátorként, kortárs művészekkel dolgozhat. Ha valaki jobban szereti a kutatást, a könyvtárakat, az elmélyedést, az dolgozhat nagyobb lélegzetű publikációikon, alapkutatásokon, de ezeken túl ott van a műemléki, a műkereskedelmi és a népművelési terület is.” Ez utóbbinál kimondottan fontosnak tartja, hogy olyan szakemberek is kikerüljenek a diákok közül, akik művészetközvetítői szerepet tudnak vállalni, hogy kapcsolatot teremtsenek az utca embere és, mondjuk, egy Cézanne-kiállítás között, hogy képesek legyenek elmesélni, miért is izgalmas az adott mű. Emese az alábbi szavakkal reflektál a saját szerepére: „Őrzőnek tartom magam: az a dolgom, hogy a változó napi divatoktól függetlenül ráirányítsam a figyelmet olyan műtárgyakra, amelyek feledésbe merültek, és közvetítőnek tartom magam, aki interpretálja az alkotásokat, hozzásegítve a nézőket, hogy ők is maguk is megfejthessék a művekben lakozó értékeket.”

Révész Emese

Mint említette, a művészettörténész feladatai közt a kiállításszervezés is ott van. A Térfoglalások kapcsán erről is kérdezzük alumnánkat: hogyan is készítették el a kiállítást? „A főiskola történetét már régóta kutatom, így szembesültem azzal, hogy milyen sok funkciót töltött be az épülete” – kezdi mesélni, majd folytatja: „Volt kiállítótér, kabaré, székház, viaszbábmúzeum, végül főiskola. Hogy mindezeket a változásokat megmutathassuk, olyan műtárgyakat kerestünk, amelyek az épület ezen elbeszélését megjelenítik. Másik fontos szempont volt, hogy a hallgatóinkhoz és a nagyközönséghez is szóló kiállítást csináljunk, ne pusztán egy történeti áttekintést.” Társkurátorként Lázár Esztert kérte fel, együtt pedig azt a célt tűzték ki, hogy kortárs alkotások segítségével általánosabbá tágítsák és a mai korhoz kössék a Régi Műcsarnokban végbement funkcióváltozásokat. Mindehhez ki kellett találniuk a kiállítás alapját adó fogalmakat, fel kellett kérniük a művészeket és meg kellett tervezniük a tárlat elrendezését. „Azért is volt izgalmas ez a mostani munkánk, mert a kortárs műveket külön erre a célra alkották a művészek: a szemünk előtt születtek meg a kiállított tárgyak.” A Térfoglalások másik fő szerepét a restaurált Lotz-freskók játsszák: „Igen sok ideig tartottak a munkálatok, mert nagyon rossz állapotukból, konkrétan beázásból kellett visszahozni és a későbbi korokban keletkezett ráfestésektől megszabadítani őket. Az utolsó felújítás 1956-ban volt, így bőven akadt munkájuk a restaurátor kollégáinknak – szinte egy éven keresztül!” – avat be minket Emese.  

Folyosó a mai egyetem épülete és a Régi Műcsarnok között

És hogy mit adhat a kiállítás a látogatónak? „Az épület Budapest egyik rejtett kincse, a belsőépítészete magáért beszél, már csak emiatt érdemes felkeresni. Emellett a Térfoglalások tárlat azért is érdekes, mert aktuális üzenetet hordoz a kulturális terek múltjáról, jelentőségéről, átalakuló funkciójáról, és ebből kifolyólag a jövőjéről is: ki tudja, hogy mi lesz még belőle, ha már a múltja ennyire sokrétű volt? Láthatunk fiktív alaprajzokat, korabeli fotókat, a régmúlt stílusaival játszó kortárs műveket és izgalmas látványelemeket.” Fedezzük fel hát ezt a rejtett, felújított kincset, járjuk be a Révész Emese és Lázár Eszter alkotta Térfoglalásokat!

A kiállítás március 19-ig látogatható, további információk a Magyar Képzőművészeti Egyetem oldalán érhetők el.

 Fotók: Lazar Anilla (ELTE Online)