Az ELTE TÁTK-nak köszönhetően az érdeklődők két napot tölthettek Spiró Györggyel: első nap megnézhették a Koccanás című mű alapján készült filmet, másnap pedig részt vehettek a filmről való beszélgetésen, az író társaságában.
Érdekes felütéssel kezdődött a délutáni beszélgetés Spiró Györggyel, hiszen arra a kérdésre, hogy milyen világképet közvetít művében, azt válaszolta: egyáltalán nem azért írta meg a Koccanást, hogy bármilyen világnézetet is bemutasson, sőt szerinte egy író világról alkotott szemléletét nem is lehet beazonosítani egyetlen mű alapján. Spiró felhívta a közönségben ülő fiatalok figyelmét arra, hogy téves megítélés az, amikor az emberek azt gondolják egy műről, hogy az esetleg benne lévő ideológia a legfontosabb mozzanat és minden más mellékes. Előfordulhat, hogy egy írónak nincs is identitása, vagy nem híve egyetlen ideológiának sem, csupán csak ábrázolni akar valamit. Jelen esetben asz író pusztán egy világhangulatot akart érzékeltetni, mint írónak ugyanis az az egyik fő feladata, hogy műveiben átadja annak a kornak a kedélyállapotát, amelyben él és alkot.
A Koccanás alaptémája egy olyan társadalom létrejötte, amely a legkülönbözőbb emberekből áll és a semmiből épül fel, majd összeomlik. Spiró bevallása szerint ez egy optimista mű, hiszen sikerült egy olyan szituációt létrehoznia, amelyben a nulláról indul meg egy olyan társadalmi szerveződés, amiben a saját életükben boldogtalan emberek ideig-óráig, de jól érzik magukat. Mindegyik szereplőnek megvan a maga keresztje, és a valódi társadalomban betöltött szerepe, aktuális problémákra hívja fel a figyelmet – például a műben szereplő egyedülálló anya alakja. A modern világban nem meglepő jelenség, hogy a nők egy része egyedül él, Amerikában a nők 51%-ának nincs senkije: se élettársa se férje. Spiró szerint ez a nőket érintő probléma a kizsákmányolásban gyökeredzik, vagyis annyira túlhajszoltak a munkahelyeken, hogy se idejük, se erejük nincs találni maguknak egy biztos társat.
Kulcsfontosságú az a tény, hogy ennek a társadalomnak a tagjai külön-külön egy-egy szerencsétlen embert alkotnak, mert ez a helyzet arra mutat rá, hogy ezekben a többnyire nehéz sorsú emberekben megvan az arra való készség, hogy együttműködve felépítsenek valamit. Spiró szerint akkor van baj, amikor az emberekben már nincs meg ez a készség. Azonban az a társadalom, az a világ, amelyet ezek az emberek építenek fel, nem feltétlenül jobb vagy rosszabb annál, mint amiből jöttek. Adva van néhány olyan ember, akik különböző dolgokat hoztak magukkal neveltetésük által, és ezek segítségével alkotnak egy másik, egy közös valóságot, ami olyan, amilyen. Tehát nem azon van a hangsúly, hogy együtt valami jobbat alkossanak, hanem azon, hogy képesek legyenek egyáltalán létrehozni valamit.
Arra a kérdésre, hogy figurái miért negatív hősök, az író azt felelte, hogy számára egy szereplő nem negatív és nem is pozitív, egyszerűen csak elképzel magának különböző alakokat, akiknek a személyiségébe beleéli magát és az adott karaktert a maga realitásában mutatja be. Nem kívánja irányítani a szereplőit, azt csinálnak, amit akarnak. Spiró szerint az irodalom nem arra való, hogy utat mutasson, hanem arra, hogy ábrázolja azt, ami van. Ezzel kapcsolatban felmerült a kérdés: vajon soha nem érezte-e feladatának, hogy példát statuáljon az embereknek a művein keresztül. „Nincs olyan rálátásom a dolgok egészére, hogy bátran utat tudjak mutatni” – adta meg a választ az író. „Olyan titkos politikai erők lehetnek a dolgok alakulása mögött, amelyről képtelenség biztos tudást szerezni. Ma Magyarországon az az egyik legnagyobb probléma, hogy nem létezik a jelen és a jövő.”
Spiró szerint az emberek nem tudják, miben élnek; hogy mi az, amit „jelen helyzetnek” hívunk. És mivel ő maga is ebben a „tudatlanságban” él, nem képes totális képet adni a mai társadalomról, a mai világról.
Fotó: Radványi Zsolt
