Írók szanatóriuma. Amikor először hallottam erről, nehéz volt nem Csáth Gézára gondolnom. Persze nem tudtam elképzelni, miként lesz ott az Írók Boltjában, és mit is fog csinálni, hogy ki kezel kit (az írók minket, mi az írókat?), ráadásul mivel? Délután háromkor csak-csak korán van még az abszinthoz, nem? Vagy ez valami Névtelen Neurotikusok-féle dolog (ld. Cortazar), valami Anonim Alkalmazott Költők Klubja, vagy mégis mi a fene lesz?
Ülünk körben az Írók Boltja emeletén. Kint tomboló tavaszi napsütés, zajongó csúcsforgalom, tömeg, por, mókuskerék. Bent lesötétített tér, csendes zsongás úgy 21 és 71 között, amikor a programsorozatot szervező Keresztury Tibor bejelenteni a ma „ügyelő” doktort: Nádasdy Ádám professzor urat, költőt, műfordítót, zajos életünk éppeni lecsillapítóját. A tanár urat az ELTE angol szakosainak nem kell bemutatnom, a többieknek pedig csak javallani tudom, ha tehetik, ismerjék meg személyesen. Elöljáróban pedig annyit, ami említhető: angol nyelvészet, verseskötetek, Shakespeare-fordítások és Dante Isteni színjátékának éppen készülő újrafordítása. A délutánba most ő kíván nyugalmat hozni – nyugalmat, irodalmat és jazzt. Korai szonettekkel kezdünk, mondja, mert a szonett talán a legandalítóbb forma. Mosolyogva andalítódunk, aztán andalítódunk még tovább, amíg Oscar Petersson jazz-zongorista játékát hallgatjuk. Ujjaival dobolja a ritmust az asztalon, figyelve nézi a hallgatóságot: ki lehunyt szemmel relaxál, ki a szomszédjával diskurál csendesen, ki a könyvespolcokon nyugtatott tekintettel várja a felolvasás folytatását. Egy Biblia-részlet (Dávid becstelenül elcsalja Urija feleségét. – „Az Úrnak nem tetszett, amit Dávid elkövetett.” – Nekünk sem tetszik, kérünk hát egy kis zenét!) és egy novella következik. Aztán, lazításképpen, a végére egy részlet a Pokolból. Nyájas zárlat. Így bocsáttatunk el újra. Vissza a forgatagba, zajba, dolgos mindennapba. Hatvan perc nyugalom, irodalom, jazz és Nádasdy Ádám után.
