Szigorúan ellenőrzött vágyak: egy táncművész és egy író találkozása. Illetve egy táncművész-íróé és egy író-táncosművészé. A Grecsó-fivérek pódiumestje a Millenáris Fogadóban.
Összeszokott csapattal találkozhatott a Millenáris Fogadó padlásszínpadán az, aki betévedt a Grecsó-fivérek Szigorúan ellenőrzött vágyak névre keresztelt pódiumestjére december 1-jén. A testvérek mellett Lévai Balázs foglalt helyet az asztalnál, aki, Krisztián barátjaként, rutinosan irányította az amúgy is gördülékeny beszélgetést. Kezdetnek mindjárt azzal az örök és költői, ennek értelmében pedig teljeséggel sosem megválaszolható kérdéssel, miszerint honnan is ered a Grecsó név, mint olyan. A választ aznap este egy meglehetősen hiteltelen, de annál anekdotikusabb etimológiával csapták agyon: ennek értelmében a Grecsó valójában görög eredetű, kiejtése: ’grékó’, jelentése görög.
Habár az est maga is Krisztián felolvasásával, és Zoltán ezzel egyidejű koreográfiájával kezdődött, hamarosan kiderült, nem volt mindig ennyire egyértelmű, ki az író és ki a táncos a családban. Gyermekkorában az idősebbik Grecsó fiú is táncolt, míg öccse a gimnáziumot irodalom-dráma tagozaton végezte, és díjat is nyert irományaival. Mára azonban megszilárdultak az azóta felcserélődött szerepek, egymás munkáit pedig inkább laikusként (maximum dilettáns módon) kritizálják meg, ha úgy adódik.
Az est legfőbb szervező elve Krisztián idén megjelent regénye, a Mellettem elférsz volt. Már csak azért is volt indokolt eköré építeni az estet, mert a történet nagy mennyiségű önéletrajzi elemet tartalmaz, melyeket fikcióval kever. Vagy a fikcióval egészíti ki a valóságot? Nehéz különbséget tenni, jó példa erre maga Zoltán is, aki a beszélgetés során többször emlegeti apai nagymamáját Juszti mamaként (mint a regényben), majd a fejéhez kap, mert a valóságban nagyanyját sosem nevezte így, hiszen ő a Grecsó mama volt. Kiderül, hogy Krisztián valóban nagyon szeret családi történetekből, családtagoktól kapott információkból táplálkozni, teszi is ezt rendszeresen, azonban nem mindenféle következmények nélkül: a Pletykaanyu megjelenése után például édesanyjára olyannyira nehezteltek a falubéliek, hogy a község egyetlen boltjában nem akarták kiszolgálni. Ennek ellenére családja mindenben támogatja írói karrierjét, sőt, Zoltán szájából az a mondat is elhangzik, miszerint: „Minden öcsnek kéne egy ilyen báty, aki megírja a család történetét.”
A regényen keresztül előkerülnek a fikció által érintetlen emlékek is: a gyerekkori küzdelmek a matchboxok miatt, az elválás, mikor Krisztián 14 évesen Csongrádra került gimnáziumba. A testvérek között hét év különbség van, aminek hatásait és fordulópontjait mindketten könnyen fel tudták idézni: a báty kollégiumi szeparáltsága, a különélés élménye és lehetőségei miatt az öccse egyre jobban felnézett rá, bálványozta idősebb testvérét, akiben (valószínűleg apjuk korai halála miatt is) egyfajta gondoskodó, már-már apáskodó felelősségvállalás alakult ki. Nem véletlen, hogy sokszor ő vett részt a szülői értekezleteken, fogadóórákon, hogy mentse a kisebbik Grecsó bőrét. Ezen nagyon erős kötelék a mai napig felfedezhető, például abban, amire Lévai Balázs rá is világít: ahogyan megszólítják egymást. Külső szemlélőnek furcsán hangozhat, hogy Zoltán Krisztiánt „Bátyám”-nak szólítja, s viszont, ő Zoltánt „Öcsém”-nek.
Az estet Zoltán, a családi vasutas-hagyományt felelevenítő koreográfiája zárta, mely vicces hangnemben reflektált felmenői munka-tradícióira, azokra a munkakörülményekre, amikre rokonaik őket is szánták – és ami helyett belőle szabadúszó táncművész, a Frenák Pál Társulat és a Duda Éva Társulat tagja, bátyjából pedig József Attila-díjas író lett.
(A sorozat korábbi előadásáról, a Péterfy-Gerlóczy-család beszélgetéséről szóló beszámoló itt olvasható.)
