Kannibálnak áll a világ, avagy gyomorforgató kulináris utazás a szenvedélyek konyhájában. Üljünk asztalhoz, az étvágygerjesztés máris indul!
A Pokol konyhája, a Mennyország WC-je
Aztán – a groteszk rajongóinak legnagyobb örömére – Greenaway terebélyesebb vászonra váltott, és a nézők lelki békéjével kezdett játszadozni. Mondanom se kell, a négy címszereplő kannibalisztikus végkifejletben kicsúcsosodó története is felkavaró alkotás, példának ideillő okáért a fojtogatóan szűkös mozgástérből adódóan.
Tudniillik a nem éppen díszes kvartett tragikomédiája mindvégig egy – színvilág és hangulat aspektusából is – három részre szabdalt mikrokozmoszban játszódik. E mikrokozmosz (a mikro, mint tudjuk, a makro lenyomata, a rendező nyilatkozata alapján „A szakács…” speciel a Thatcher-éráé) az idegbeteg, feleségverő Tolvaj étterme, a három részegész pedig az alkimista műhelyre hajazó konyha, a romlottság vörösében pompázó luxusvályú, valamint a női tisztaságot hófehérrel jelképező, hölgyeknek fenntartott mellékhelyiség.
Jó étvágyat!
A film személyre szabott mondanivalóinak, százféle módon értelmezhető szimbólumainak időtálló mivoltát mutatja, hogy nem csupán a klausztrofóbikus, hármas tagolású mikrokozmosz, hanem a filmben értékként prezentált hívságok, illetve a visszataszító karakterek (közülük egyedül a csillapíthatatlan betűéhségű Szerető képez kivételt, plusz talán az újdonsült pár cinkosává avanzsáló Szakács) is kiválóan harmonizálnak a jelenleg uralkodó világrenddel; ráadásul a sátáni Tolvaj hűen tükrözi, hogy az érvényesülés és a siker kulcsa legtöbbször a létezésre sem méltó szörnyetegek kezében lapul.
Olyan szörnyetegekében, akik csak akkor döbbennek rá, hogy egész életükben emberhúst zabáltak, ha vacsoraidőben, ezüsttálcán szervírozzák áldozataik egyikét.
Fene az ízlésüket!
Meg a miénket is, hogy megesszük, amit főznek.
A képek forrása: http://www.flickr.com/photos/goodnight_photography/
