Imprószínházak 1. Országos Találkozója

IMPRÓ7-et szervezett május 2-8. között a Momentán Társulat. A nyitórendezvényen jártunk.

A Momentán Társulat tavaly költözött át immáron saját helyére, az IMPRÓ-ba, az Ó utcába, így kiléptek a bérlemények adta szűk keretekből, és lehetőségük nyílt nem csak saját tehetségük és kreativitásuk megmutatására, hanem befogadó színházként más improvizációs társulatok fogadására is. Az IMPRÓ-val már a kezdetekkor ez volt az egyik cél – az előadások, workshopok és egyéb kreatív estek szervezése mellett –: összehozni hazánk imprótársulatait. Ennek első lépését láthatjuk a héten az IMPRÓ7 – tedd magad szabaddá! keretében.

Egy hét folyamán összesen 9 társulat 12 előadását élvezheti most a nagyérdemű az Imprószínházak 1. Országos Találkozóján, ahol a nyitóelőadás természetesen a házigazdákhoz köthető: egy Ütközet keretében dobták fel a labdát a vendégeknek.

Az Ütközet szlogenje szerint „Egy csatatér, egy társulat, két csapat – küzdelem az utolsó… ötletig!”. A Momentán Társulat Bódy Gergő játékmester vezénylete alatt két részre oszlott: a fekete csapatot Harsányi Bence kapitány és társai, Kiskovács Attila és Tóth Barna alkotta, míg a narancssárgák Nemes Takách Kata vezénylete alatt Simonyi Balázs és Várady Zsuzsi voltak.

A 9+1 játék alatt végigkövethettük, ahogy a Beugróból ismert játékokkal és további, még érdekesebb és egyedi feladatokkal összemérték erejüket a feketék és a narancssárgák. A bemelegítő Gyorstüzelő játék alatt láthattuk, hogy országok, járművek, de még sajtok terén is nagyon otthon vannak a momentánosok, a járművek között még a velocipédnek is hely jutott. A második, Tárgyas játéknál e kreativitás tovább bontakozott egy kék sörtéjű seprű műbajuszkénti használatával, de a western- illetve koncertfilmes jelenetek is a toppon voltak.

Kétségkívül az est egyik fénypontja a Trubadúrpárbaj volt, ahol Bence és Balázs küzdöttek egy néző, Mariann kegyeiért. A játékban dalban mondták el érzelmeiket: volt itt földön fetrengés, szenvedélyes vallomás és egyedi rímek, míg végül Balázs nyerte el a hölgy kegyeit, melyben vélhetően a földön hullámzás is közrejátszott. A másik csúcspont a TV-s sorozatok színpadra vitele volt. Előkerült a Szomszédok, a Való Világ, a Frizbi, a Szex és New York vagy éppen Süsü, de egyértelműen a Beugró kifigurázása volt az, ahol a néző is leesett a székről. Az est alatt a közönség kérésére hisztis bíróként tündöklő Boldoghy Bori  ekkor meg is jegyezte, volt olyan jelenet, amelyiken még nevetett is. Ugyanilyen sikere volt a Rappes játéknak, ahol az angol királyi esküvőről kellett a színészeknek szövegelniük. A kihívásokkal teli játék során mindig egy ember kezdi el a két sor szöveget, de a rímpárt társainak kell kitalálnia. Így született meg rímpárnak a (Bu)„ckingham”, de a pergő nyelvű alkalmi rapperek beleszőtték a történetbe a teljes királyi családot, és a brit jellegzetességekről is említést tettek.

A kilencedik játék, a Kint vagyunk a vízből mindig borzolja a néző idegeit: a játékosok történetet játszanak együtt a háttérben, míg egy társuk vízbe dugja a fejét, és mikor már nem kap levegőt, jelzésére egy társa leváltja. A nehézség ezen túl az, hogy a történet szerint koherensen kell kilépnie a megmentőnek, és a vizes csapattagnak bele kell építenie az események sorába azt, hogy miért vizes. Így olyan gyöngyszemeket hallhattunk, mint a „Valamelyik paraszt belepisált a zacskómba!

A játék végeredménye döntetlent hozott, így az utolsó, 1 perces játékban mérkőzött meg végül a társulat két fele, ahol egy ejtőernyős tandemugrást, illetve egy indián beavatási szertartást kellett prezentálniuk, lehetőleg pontosan egy perc alatt. Az nyert, aki az egy perces határidőhöz minél közelebb állt: az egyik csapat jelenete 1:09-ig, a másiké 1:11-ig tartott, és így a narancs csapat nyerte az estét.

Az Ütközet után beszélgettünk kicsit Harsányi Bencével, aki elmondása szerint a közönséghez hasonlóan jól érezte magát, és jól sikerültnek nevezte a nyitóelőadást. Örömét fejezte ki azzal kapcsolatban is, hogy létrejöhetett az Imprószínházak 1. Országos Találkozója, és így az IMPRÓ egyik fő célja valósult meg.

Nem kérdéses, hogy a minifesztivál fontos lépés a magyarországi imprószínházak népszerűsítésében amellett, hogy így e társulatok is megismerhetik egymás munkáját.

Akinek felkeltettük érdeklődést még nem késő jegyet váltania akár ma estére, ahol a Déjá Vu keretében Karafiáth Orsolya élete elevenedik meg a színpadon Lévai Balázs műsorvezetésében, majd a stafétabotot a Pszínház veszi át, akik a közönség által mesélt történeteket viszik színre.

További részletek, program és jegyek: http://www.impro7.co.cc/impro7–reszletes-program/impro7

Infók a társulatról és a további momentános előadásokról: http://momentantarsulat.hu

 

Fotó és szöveg: Gedeon Valéria
ELTE Online

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]