Az egyetem közleménye alapján Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja 200 kollégiumi férőhelyet ajánl fel az orosz–ukrán konfliktus elől menekülőknek és családtagjaiknak. A Joghallgatók Önképző Szervezete (JÖSz) pedig adománygyűjtést szervez a kárpátaljai magyarok segítésére: a tartós élelmiszereket a Három Szerb Kávéházba várják.
Vlagyimir Putyin orosz elnök február 24-én hajnalban mondott beszédében különleges katonai művelet végrehajtását rendelte el a Donyec-medencében. A bejelentés után Oroszország több irányból kezdte támadni Ukrajnát, szárazföldön és levegőben egyaránt. A háború több ukrán nagyvárost is érint, a civil lakosság egy része menekül.
Az Ukrajnában kialakult helyzet miatt már három kollégista családját fogadta be az ELTE vagyonkezelésében lévő debreceni Márton Áron Szakkollégium a pénteki nap folyamán. Az egyetem úgy döntött, hogy kapacitása erejéig további segítséget nyújt a menekültek ellátásához: Scheuer Gyula, az Eötvös Loránd Tudományegyetem kancellárja 200 férőhelyet ajánlott fel az orosz–ukrán konfliktus elől menekülőknek és családtagjaiknak. Elszállásolásuk az egyetem hagyományos kollégiumi férőhelyein és a felújított családi apartmanjaiban történik.
Emellett olyan segítségnyújtási csomag is összeállításra kerül, amely támogatja a határmenti humanitárius tevékenységeket és az egyetem saját hallgatóit. Borhy László rektor és az egyetem akadémiai vezetése által a Hallgatói Önkormányzattal együttműködésben kidolgozott program magában foglalja például az ukrán nyelvi képzésben résztvevő hallgatók és oktatók részéről fordítói és tolmácsolási segítség nyújtását, illetve a pszichológiai tanácsadást, valamint a rászorulók részére az egyetemen belüli gyűjtések megszervezését.
Jelenleg az egyetemen 157 ukrajnai hallgató tanul, akik közül 116-an kettős állampolgárok. Az ELTE-hez tartozó kollégiumokban összesen 221 ukrajnai lakóhellyel rendelkező személy tartózkodik. Az ELTE biztosítja minden hallgatóját a megfelelő tájékoztatásról, és szükség esetén a pszichológiai segítségnyújtásról is gondoskodik.
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán működő hallgatói szervezet, a Joghallgatók Önképző Szervezete adománygyűjtést rendez a kárpátaljai magyarok megsegítésére. Nem ez az első ilyen jellegű megmozdulása a JÖSz-nek: már évek óta támogatja adományokkal a kárpátaljai magyarokat. A szervezet kötelességének érzi, hogy egy ilyen súlyos válság esetén minden lehetséges eszközzel támogassa azt a több tízezer honfitársunkat, akik a háború sújtotta Ukrajna területén élnek.
Ezúttal Molnár Zsolt verbőci lelkésszel együttműködve hirdetnek adománygyűjtést tekintettel arra, hogy Ukrajnában már most akadozik az élelmiszerellátás és a pénzhasználat. Tartós élelmiszereket (liszt, cukor, olaj, konzervek, száraztészta stb.) várnak a Szerb utca 3. alatt található Három Szerb Kávéházba, továbbá pénzadománnyal is lehet segíteni. Aki inkább anyagi támogatással szeretne segítséget nyújtani, az a következő számlaszámra tudja azt elküldeni: JÖSz Alapítvány, 10300002-10703764-49020018, közlemény: „Segítek Kárpátalja”. Az adományokat március 6., 18 óráig várják, melyeket a nemzetközi helyzet függvényében már másnap személyesen eljuttatnának Kárpátaljára.
Február 28-án az ELTE országos akciója is elindul: tartós élelmiszereket, ruhaneműket, takarókat, matracokat, tisztálkodószereket és higiénés termékeket várnak, illetve albérleti lehetőségeket is fel lehet ajánlani a menekültek, valamint a határon túli magyar hallgatók részére. Az adományokat reggel 9-től lehet átadni az ELTE Quaestura épületében (1053 Budapest, Henszlmann Imre utca 1). Debrecenben, Szegeden és Pécsett az ELTE Márton Áron Szakkollégium tagkollégiumai koordinálják a gyűjtést, az adományok hasznosítását pedig a helyi egyetemekkel együttműködésben szervezik meg.
Forrás: elte.hu, a JÖSz Facebook-oldala
A képek forrása: portfolio.hu, a JÖSz Facebook-oldala