Talent Plantation – vezetői tehetségprogram indítása a felsőoktatásban tanulóknak

Az egyetemen nagyon fontos szakmai ismeretekre tehetünk szert, de kétségtelen, hogy mindezek ismerete önmagában sokszor még nem elegendő ahhoz, hogy könnyedén el tudjunk helyezkedni a munkaerőpiacon. Ehhez olyan kompetenciák elsajátítására lehet szükség, mint a megfelelő önismeret, a megfelelő konfliktuskezelő készség vagy az együttműködés. Ezen képességek fejlesztéséhez nyújthat segítséget a Talent Plantation vezetői tehetségprogram.

A Human Telex Consulting Kft. immár negyedik éve indítja el Talent Plantation nevű vezetői tehetségprogramját, azzal a céllal, hogy a munkaerőpiacon hasznosítható gyakorlati tudást szerezhessenek a hallgatók, amelyek segítséget nyújthatnak a későbbi helyes döntések meghozatalában, valamint a vezetői készségek elsajátításában. Ezek előnyt biztosíthatnak majd a munkaerőpiacon való elhelyezkedés során.

A programban résztvevő fiataloknak 500 000 forint értékű tréningsorozatot és ösztöndíjprogramot, magas szintű mentori támogatást, valamint teljes körű hozzáférést biztosítanak a Human Telex Consulting Digitális Tréning Filmtárához a tréning ideje alatt.

A mentorok között az elmúlt években olyan ismert vállalatok vezetői ültek, mint Dale A. Martin, a Siemens elnök-vezérigazgatója, Kálmán Csaba, a Dr. Oetker Magyarország ügyvezető igazgatója, Odzuck Frank, a Zwack Unicum vezérigazgatója, Foltányi Tamás, Erste Bank vezérigazgató-helyettese, Stark Gáspár, a Lenovo Magyarország kereskedelmi igazgatója, vagy dr. Beck György, a Vodafone Magyarország elnöke.

A tréning első alkalmára online formában kerül majd sor decemberben, a további 10 alkalom pedig előre egyezetett időpontokban zajlik majd 2021. január és július között.

A 2020/2021-es program tematikája a következő lesz:

Önismeret, asszertív kommunikáció, a vezetés alapjai
Csoportdinamika
Karriermenedzsment, Teljesítménymenedzsment alapok
Teljesítményértékelés, motiváció
Reziliencia
Konfliktuskezelés, Prezentációtechnika
Helyzetfüggő vezetés

A tehetségprogram sikeres elvégzése esetén „A jövő sikeres vezetője” oklevelet szerezhetnek a részt vevők, továbbá lehetőséget kaphatnak a partnerek által kívánt szakmai programokon való részvételre.

Jelentkezni kizárólag 21–30 éves kor között lehetséges, illetve befejezett vagy megkezdett felsőfokú tanulmányokkal kell rendelkezni. A jelentkezés feltétele továbbá egy 2 oldalas esszé elkészítése, amelyben azokra a kérdésekre kell a választ kifejteni, hogy „A 2020-as pandémia és válság hatására melyek azok a változások a munka világában, amelyek szerinted jó volna, ha hosszú távon megmaradnának? Te miben fejlődtél személyesen ezen időszak alatt?” El kell készíteni továbbá egy 3 perces motivációs videót, melyben a jelentkezőnek néhány mondatban be kell mutatkoznia, illetve ki kell térnie arra is, hogy miért szeretne csatlakozni a programhoz. Mind ezeket a – lenti linken elérhető – kitöltött adatlappal és két – a referenciaszemély elérhetőségével ellátott – ajánlással együtt be kell nyújtani legkésőbb 2020. november 8-ig!

A programban való részvétel teljesen ingyenes!

A jelentkezéshez szükséges adatlapot online lehetséges kitölteni és beküldeni, amely az alábbi linken érhető el.

Az ajánlásokat, az esszét és a videót pedig e-mailben szükséges eljuttatni a név feltüntetésével a fájl elnevezésében. A videót Google Drive- vagy Youtube-linkként elegendő beszúrni! A pályázati anyagok leadásához vagy egyéb kérdések felmerülése esetén, további információk kéréséhez az alábbi e-mail címet kell használni: talentplantation@htconsulting.hu.

A programot elindító Human Telex Consulting Kft. alapvető filozófiájáról hivatalos honlapjukon olvashattok.

A Talent Plantation Vezetői Utánpótlás Tehetségprogramról pedig bővebb információt az alábbi linken találtok.

Fejléckép: htconsulting.hu

Human Telex Consulting Kft. logó Forrás: pozytion.com
[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]