Az ELTE Hallgatói Önkormányzat közleménye a Színház- és Filmművészeti Egyetemen történtekkel kapcsolatban

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöksége az alábbi közleményt adja ki az utóbbi napokban a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel (SZFE) történtekkel kapcsolatban.

Szolidaritásunkat és együttérzésünket fejezzük ki az SZFE hallgatóival, különösképpen az elsőévesekkel, akik hétfőn kezdik meg tanulmányaikat, ám most kétségek között, bizonytalanul várják kezdést. Méltatlan helyzetbe hozták azokat a fiatalokat, akiknek az egyre romló járványhelyzet közepén kellett helyt állniuk, érettségi vizsgát tenniük és felvételizniük az egyetemre. A felnőtté válás kapujában, tele várakozással, úton egy új, jobb élet felé ezek a srácok sokkal többet érdemelnek.

Értetlenül állunk a fenntartó által tanúsított hozzáállás előtt az SZFE struktúraváltásával kapcsolatban. Szoros kapcsolatban állunk a modellváltó intézmények hallgatói önkormányzataival, amelyek mindegyikében elmondható, hogy az intézményi vezetés és a hallgatók bevonásával közös, kompromisszumos megoldás született, amelyben az universitas értékeinek mentén folytatódhat a munka a magyar felsőoktatás fejlesztéséért.  Ennek a hozzáállásnak a hiánya volt a gyújtópontja annak a folyamatnak, ami odáig vezetett, hogy ma az SZFE hallgatóinak megpróbáltatásaira figyel a magyar és nemzetközi sajtó. Ezt el lehetett volna kerülni.

Az érdekképviseletben végzett munkánk során az a tapasztalatunk, hogy valós eredményeket a kitartó, kompromisszumkész és őszinte kommunikáció hozhat. Határozott véleményünk továbbá, hogy ez csakis egy csatatéren lehetséges: a tárgyalóasztal mellett. Tisztelettel megkérjük az SZFE hallgatói önkormányzatát és hallgatóit, hogy a szerencsétlen kommunikáció ellenére fogadják el a Magyar Rektori Konferencia és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának meghívását a tárgyalóasztal mellé. Kérünk minden további szereplőt, hogy legyen nyitott a hallgatók kéréseire, és dolgozzanak azon, hogy konszenzusos megoldás szülessen az ellentétek feloldására.

Az ELTE Hallgatói Önkormányzatának elnöksége támogatja minden egyetemi polgárát, akik a közelmúltban megkerestek bennünket az SZFE-s hallgatók helyzetével kapcsolatos szolidaritási akciókkal. Támogatunk minden olyan véleménynyilvánítási formát, amely békés keretek között zajlik, megőrzi a résztvevők méltóságát, nem pártpolitikai motivációval történik és nem akadályozza az ELTE oktatási és kutatási munkáját.

Budapest, 2020. szeptember 4.

ELTE Hallgatói Önkormányzat

 

Kiemelt kép: SZFE HÖK

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]