ELTE Sikerek – Pléh Csaba pszichológus, nyelvész előadása

A járványügyi helyzetre tekintettel először – rendhagyó módon – nem személyesen, hanem élő online közvetítés formájában került sor 2020. április 29-én 18:30-tól Az ELTE mint szakmaközi műhely öröksége című előadásra. Erre előzetesen csaknem 250 regisztráció érkezett; ezzel gyakorlatilag teltház előtt zajlott – mondta el Pataky Csilla, az ELTE Alumni Központ vezetője. Borhy László rektor úr nyitóbeszédében elmondta, őszintén reméli, hogy utolsó alkalommal került sor ilyen módon az előadás megtartására, és a soron következő rendezvény alkalmával már nem csak virtuális módon töltik majd be a dísztermet az érdeklődők. Ezt követően ismertette Pléh Csaba elképesztően széles tudományos munkásságát, valamint kötődését az ELTE-hez, majd pedig felkérte előadásának megtartására.

Pléh Csaba láthatóan izgalommal telve állt fel a pódiumhoz, és zavarát nem is rejtette véka alá. Beszélt róla, hogy zavara leginkább abból ered, mennyire megtisztelőnek érzi, hogy felkérést kapott, meséljen arról, hogy mit is jelentett neki az ELTE szakmai szempontból, és elismerte, hogy valóban meghatározó szerepet töltött be.

Mosolyogva emlékezett vissza arra, hogy csaknem 65 évvel ezelőtt lépett be az ELTE Aulájába először, az évnyitó, valamint az eskütétel megtartása miatt, ahol végül nyolc évig volt pszichológushallgató. Ezen a szakon nem volt sok a fiú, összesen négyen voltak csak az akkor 54 hallgatóból álló évfolyamon, ez ugyanakkor nem jelentett nehézséget abban, hogy a ’60-as évek fiataljaira jellemző szórakozást és a tudás utáni vágyat egyesíteni tudják. Az Általános Pszichológiai Tanszékre kifejezetten jellemzőek voltak a szocializálódást elősegítő programok, így például felvételiztetést szimuláltak, labda nélkül fociztak; a humor és az életszervezés része volt az ELTE-s hallgatói mindennapoknak.

Szakmai élete szempontjából két vezető egyéniség volt jelen pszichológiai tanulmányai során; Barkóczi Ilona, valamint Kardos Lajos. Barkóczi egy „újító” szellemű, modern tanárnő, aki naprakészen adta át az angolszász pszichológiára jellemző kísérleti orientációt, melynek alapja a viselkedéselvű pszichológia, mely szerint az ember és az állat idegrendszerét tekintve nincsen élesen elválasztható határ. Pléh fontosnak tartotta kiemelni a tanárnő kapcsán azt is, hogy az önállóságra nevelte minden hallgatóját. A szakdolgozatok vagy doktori dolgozatok megírásakor nem határozott meg konkrét témákat, irányokat, amelyeket ő maga fontosnak tartott, hanem sokkal inkább arra ösztönözte a hallgatót, hogy a saját elképzeléseit dolgozza ki, és ehhez adott segítséget, támaszt. Pléh a disszertációját, valamint szakdolgozatát is Barkóczinál írta – az akkori szabályok szerint három éven keresztül –; ezalatt három alkalommal konzultáltak mindössze a dolgozattal kapcsolatban, szakdolgozata azonban ennek ellenére nagyon jól sikerült, könyv is lett belőle, melyet több nyelvre is lefordítottak.

Kardos Lajos – akinek nevéhez köthető egy „kis szürke pszichológiai tankönyv” – talán éppen ellenkezője Barkóczinak. Pléh elsős korában találkozott vele először, de ekkoriban nem tartotta túlságosan meggyőzőnek az óráit. Úgy érezte, a tanár úr a hallgatókat túl „butuskának” tartja, akiknek mindent teljes részletességgel kell elmondania. Később azonban, negyedéves hallgatóként, vett fel egy speciál kollégiumot, aminek Kardos volt oktatója, és az ott nyert tudást ma is alkalmazza, tanítja.

Munkássága kapcsán még két nevet említett, akik erőteljesen hatottak szakmai életére. Pléh 1970-ben elhatározta, hogy beiratkozik nyelvészet szakra, ezért elment Telegdi Zsigmondhoz, akihez korábban általános nyelvészeti kurzusokra járt. Telegdi közel két és fél órán keresztül kérdezgette Wundt pszichológiájáról, valamint a nyelvészet és a pszichológia kapcsolatáról. A nyelvészet végül annyira közel került hozzá, hogy a kollokviumokra a legjobb szorgalmú diákot is megelőzve még a német nyelvű szakirodalmakat is kiolvasta, amit pedig egyébként nehezen is beszélt. Szépe György teljesen új nézeteket vallott a nyelvészetről, mindenkinek igyekezett segíteni, mentorálni pályája során, Pléh is ennek köszönhetően indult el a pszicholingvisztika irányába. Telegdivel összhangban felépítettek egy olyan világot, ahol minden a formális szabályok és a mondattan köré szerveződött az emberi nyelv és a nyelvhez kapcsolódó világnézet megértésében. A klasszikus elképzelések, valamint az új, lázadó elképzelések együttesen alakították ki Pléh Csaba nézeteit.

Pléh szerint az ELTE egy nyitott világ volt a Kádár-korszak idején, ahol az ambiciózus diákok megvalósíthatták az elképzeléseiket. A keleti nyitásnak köszönhetően valósulhatott meg egy külföldi ösztöndíjlehetőség is, melyre ő maga Kardos és Barkóczi biztatására jelentkezett. Első körben az ösztöndíjra jelentkezését a franciák elutasították, karácsony előtt azonban váratlanul telefonhívást kapott a Pszichológia Tanszék a Kulturális Kapcsolatok Intézetéből, hogy Pléh másnap menjen be a francia konzulhoz. Itt egy vermut kortyolgatása mellett Freud és Ferenczi kapcsolatáról kezdték el kérdezgetni francia nyelven, és mivel a terület egyáltalán nem állt messze tőle, sikeres volt. Hamarosan kiderült, hogy három hónapra elutazhat Franciaországba a Nanterre-i Egyetemre, ahol az 1968-as diáklázadások megkezdődtek – ezekben egyébként ő maga nem vett részt. E mellett a kétségtelenül hatalmas lehetőség mellett Pléh azt is kiemelte, hogy az ELTE-nek ez a nyitottsága országon belül is igaz volt, nem csak nemzetközi kitekintés szintjén. ELTE-s gyakornokként több hónapot töltött el a Pécsi és Lipóti Műhelyben, ahol szintén sokat tanult. Lipótmezőn, Mérei laborjai által megtanulhatta többek között a klinikai szemléletet is.

Az ELTE-n 25 éven keresztül foglalkozott a nyelv pszichológiájával; kandidátusi, valamint nagydoktori témája is erre épült. Fontos feladatai között szerepelt a kognitív mozgalom és ennek kapcsán kongresszusok szervezése – hazai és külföldi szinten is –, és több könyve is megjelent. A konferenciák kapcsán érdemes kiemelni az 1981-es I. Világkonferenciát, ahol a világ vezető pszichológusaival találkozhatott. Több könyvet is lefordított ő maga, valamint tanítványai, és olyan könyvsorozatok indításával foglalkozott, amelyek azt hivatottak kifejezni, hogy az emberi megismerés folyamatai három lábon nyugszanak. Az első a kísérleti pszichológia, a második az idegtudomány, a harmadik pedig az evolúciós gondolkodás. Ezek együttesen képesek meghaladni a pszichológia régi dilemmáit.

Sok tankönyv írása, valamint fordítása is kapcsolódik a nevéhez, melyek leginkább nyelvészettel, valamint tudománytörténettel foglalkoznak. Jelenleg pedig a CEU közösségében tölti nyugdíjas éveit, barátok, egykori tanítványok és kollégák között.

Pléh végül néhány mondatban összefoglalta, miben látja egyetemünk különlegességét. Az ELTE nyitott intézmény más karok, más egyetemek, valamint a nagyvilág és az élet terepei felé, létezik a diákok és a tanárok szövetsége, végül pedig az oktatás és a kutatás egyensúlyában él. Ez utóbbival kapcsolatban még elmondta saját nézetét, miszerint a fő kutató hivatású intézményektől az különbözteti meg az egyetemeket, hogy egyszerre akarnak tudást átadni, valamint tudást teremteni.

Pléh előadásának idevágó záró szavaiban Kardos Lajost idézte, és úgy vélem, olyan szép lezárás, hogy én is szó szerint idézném: „Az olyan tanár, aki nem kutat, az nem tudja, hogy mit tanít, aki viszont nem tanít, az nem tudja, hogy mit kell kutatni!”

Az izgalmas előadás egyébként bárki számára megtekinthető az alábbi linken!

Fejléckép: ajk.elte.hu