Az ELTE-től a Groupama Arénáig – Interjú Cseh Zoltánnal

Egyetemünk gyakornokaként került Európa egyik legmodernebb stadionjába, ahol rövid idő alatt megmászta a ranglétrát és mára már a Groupama Aréna eseményrészlegének igazgatója. Sikereiről, céljairól és a stadionról beszélgettem Cseh Zoltánnal.

94714436_2755002441265126_8650791873402634240_n

Cseh Zoltán

Magyarország legismertebb egyesületének stadionjában számtalan sokszínű esemény zajlik: egyik nap még vállalati rendezvény, de másnap már 15-20 ezer szurkolós labdarúgó mérkőzés kerül megrendezésre. Gyors, precíz, alaposan megtervezett munkavégzés szükséges az események előkészítéséhez. Beszélgetőtársam nap mint nap végzi csapatával ezt a feszített tempójú munkát, amit nagyon élvez.
A Békásmegyeri Veres Péter gimnáziumba jártál, ahonnan a legtöbb diák a gazdasági, mérnöki, orvosi vagy jogi pályán folytatja tanulmányait. Neked hogy jött a sportszervezés?

Közeledve az érettségihez nyomott az egyetemi szakválasztás terhe. Tudtam, hogy mindenféleképpen a sportban szeretnék majd dolgozni, de már nem mint aktív sportoló. A sport háttérországa viszont nagyon vonzónak tűnt. Távlati célom az volt, hogy az általam szeretett és választott sportágak fejlődéséért dolgozhassak. Természetesen az MSc képzés lehetősége is szemem előtt lebegett. A sportmenedzser mesterszakot néztem ki gimnazistaként, melynek előfeltétele a sportszervező alapképzés. Ezért esett a választásom erre a szakra.

A szak nevének hallatán legtöbben a Testnevelési Egyetemre gondolnak. Te miért inkább az ELTE-t választottad?

Mert a különböző visszajelzések alapján úgy ítéltem meg, hogy az ELTE sokkal több lehetőséget biztosít szakmai gyakorlatokra, mint a Testnevelési Egyetem. Fontos a sportszervező alapszakon elsajátítandó elméleti tudás, de a sportszervező- vagy a sportmenedzseri léthez elengedhetetlen a gyakorlat. Az ELTE-n minimum 3×90 órás gyakorlaton kell részt venni, ami lehetőséget biztosít ahhoz, hogy minél változatosabb területeit ismerjék meg a hallgatók a sportvezetésnek vagy a sport háttérmunkájának.

Ennek köszönhetően kerültél a jelenlegi munkahelyedre?

Igen. Nekem már megvolt a 3×90 órás gyakorlatom, amikor Báthory Németh Andrea tanárnő küldött ímélben egy lehetőséget, hogy az akkor még épülőfélben lévő Groupama Aréna üzemeltetője keres szakmai gyakorlatra egyetemi hallgatókat. Egyből jelentkeztem is. Rögtön másnap volt az interjú, amit sikeresen abszolváltam. Azóta dolgozom a Groupama Arénát üzemeltető cégnél, a Lagardère Sports Hungary Kft-nél (LSH Kft.).

Akik valamilyen szinten kapcsolatban vannak a Fradival, mind állítják, hogy ez egy összetartó nagycsalád. Neked hogy alakult ki a „zöld szíved”?

Ez valóban így van, jól mutatja például, hogy a kialakult vírushelyzetben az FTC és az LSH Kft. közösen ajándékcsomagot küldött a veszélyeztetett korosztályhoz tartozó, 65. életévüket betöltött bérletes szurkolóinak.

De visszatérve a kérdésre: a Fradi-szurkolók nagy része ezt örökli. Én is örököltem apai ágon. Édesapám és Nagypapám is Fradi-szurkoló volt. Egyébként nagyon érdekes, hogy az élet mindig úgy alakította a történéseket, hogy valami közöm volt a Ferencvároshoz. Amikor kézilabdáztam, akkor sem én kerestem meg az egyesületet, hanem az akkor induló férfi kézilabda-szakosztály képviselői kerestek meg két csapattársammal együtt, illetve a Groupama arénás gyakornoki lehetőség is a korábban említett módon „hullott” az ímélfiókomba. Természetesen ezekkel a lehetőségekkel mindig igyekeztem élni.

73460470_425327668362535_4753976712985837568_n (1)

Rövid idő alatt nagy sikereket érsz el a munkádban. Mit gondolsz, mi ennek a titka?

Azért azt nem mondanám, hogy nagy sikereket értem el, de az elmúlt 5-6 év egy eredményes szakasza az életemnek. Még rengeteg feladat és cél lebeg a szemem előtt, de mindvégig nagyon fontos volt, hogy szorgalmasan és alázatosan álljak a munkámhoz. Nem elhanyagolható, hogy szeretném képezni, fejleszteni magam.

Sportolóként is ezek voltak az alapvetéseim. Azt gondolom, ennek is köszönhető, hogy sokszor úgy alakultak a dolgok, ahogy azt elterveztem.

Említetted a célokat. Milyen céljai vannak egy sportszervezőnek, aki Magyarország egyik legnagyobb stadionjában a legismertebb labdarúgócsapat mérkőzéseit szervezheti?

Számomra hatalmas eredmény, hogy a főváros egyik nagy stadionjába járhatok munkába nap mint nap. Dolgoztam válogatott mérkőzéseken, a mindenki számára boldog emlékként megmaradt ominózus EB-selejtezőkön. Voltam projektmenedzser létesítményi oldalról a Ferencváros, illetve a MOL Fehérvár FC Európa Liga-beli csoportkörös szereplésénél. A Fraditól és a „zöld-fehér” stadiontól független munkáim is voltak. Nagy sikernek tartom pl. a szombathelyi Haladás Sportkomplexum nyitóünnepségének megszervezését. Mik az új célok? Ezeket általában magamban szoktam meghatározni, nem mindig beszélek róluk. Egyet azonban kiemelnék, ami a sporttól egy kicsit elkanyarodik. Nagyon szeretnék egy stadionszintű koncertet létrehozni a szervező csapat projektvezetőjeként, a Groupama Arénában. Robbie Williams-koncerten létesítmény oldaláról vehettem részt a szervezésben mint projektvezető. De az egészen más, ha valaki csak a létesítmény alapszolgáltatásaiért felel, nem pedig az egész koncert szervezőmunkálataiért. Ez utóbbi remélhetőleg majd megvalósul egyszer.

Mikor jelentkeztél szakmai gyakorlatra a stadionhoz, mertél arra gondolni, hogy egyszer rendezvényigazgató leszel? Valóra váltak az álmaid?

Mondhatjuk. Sosem az motivált, hogy rendezvényigazgató vagy bármilyen igazgató legyek. Mindig csak a következő lépést néztem. Már gyakornokként is csak a rám bízott feladatokkal foglalkoztam és nem tartottam szem előtt, hogy milyen juttatásokat kapok vagy kaphatnék. Ezt bizonyítja az is, hogy nagyon sokáig ingyen dolgoztam. Azt gondolom, hogy a gyakorlat alatt az embernek nem a pénzzel kell foglalkoznia, hanem befektetésként kéne felfogni a lehetőséget, ami később megtérül. Beleszippantani az adott létesítmény, sportegyesület működésének légkörébe sokkal többet ér, mint a gyakornoki juttatások.

A mai rohanó világban rendkívül fontos, hogy mindig meg tudjon újulni az ember akár a munkájában, akár a hétköznapi életében. Neked ez hogy megy?

A fejlődéshez kell, hogy az ember folyamatosan figyelje a nemzetközi trendeket, képezze önmagát. Németországban, Amerikában, Európa egyéb területein sorra jelennek meg újdonságok, amiket figyelni és követni kell.  Szerencsém van, mert az engem foglalkoztató LSH Kft. jóvoltából tavaly részt vehettem Portugáliában egy nemzetközi stadionkonferencián (ESSMA Summit), aminek egyébként a rendezési jogát elnyertük és 2020 januárjában nálunk, a Groupama Arénában került megrendezésre. Summa summarum, a folyamatos tanulás és fejlesztés elengedhetetlen ebben a szakmában.

Mesélj egy kicsit a mindennapjaidról! Hogyan telnek? Milyen feladatokat kell elvégezni?

Gyerekkorom óta korán kelő típus vagyok. A munkaidő hivatalosan 9-től 17:30-ig tart, de szeretek kicsit hamarabb beérni. Számomra nem csak sportszervezői feladatok vannak. A Groupama Aréna nem csak egy sportlétesítmény, több, mint egy stadion. Éves szinten 200-250 vállalati rendezvény kerül megrendezésre benne, normál esetben, amikor nincs járvány. Ezek előkészítése is a feladataim közé tartozik, ahogy az is, hogy egy négy-, velem együtt ötfős csoportot irányítsak. A napi ügyek intézése mellett mindig a következő bajnoki mérkőzés az, amit előkészítünk. Nagyon fontosnak tartom, hogy úgy koordináljam a csapatunk tagjait, hogy nekik se váljon a munka rutinszerűvé. Bajnoki mérkőzést minden második héten rendezünk, de ettől függetlenül minden egyes mérkőzés szervezésébe újult erővel kell belevágni, mint hogyha mondjuk egy Európa Liga-, vagy egy Bajnokok Ligája-mérkőzést szerveznénk. Precízen kell kiválasztani a VIP menüsort, ellenőrizni a Magyar Labdarúgó Szövetség szabályzatában lévő előírásokat. Egy magyar bajnoki mérkőzés annyival könnyebb, mint egy nemzetközi, hogy az utóbbinál 4-5 fős csapat ellenőrzi a találkozó előtti két napban az előkészítői munkálatokat. A hazai bajnokságban nincs ilyen. Viszont ez egyben a nehézség is, mert mindig magadat kell precízen ellenőrizned.

Ha már ilyen szerencsésen alakult a helyzet, hogy veled beszélgethetek, akkor nem mehetek el amellett, hogy megkérdezzem, mitől olyan különleges Európa egyik legmodernebb sportlétesítménye?

Mindenképp kiemelném az üzleti alapú működésünket, amelynek eredményeképpen az elmúlt években a stadiont üzemeltető LSH Kft. rendszerint profittal zárta az évet. Ez annak az eredménye, hogy nagyon keményen dolgozunk azon a 30-50 napon túl, amikor labdarúgó mérkőzés van a stadionban, hogy további eseményekkel töltsük meg a létesítmény rendezvénytermeit. Illetve folyamatosan célunk az, hogy a labdarúgó meccseken az átlagos nézőszám is nőjön. A nézők fogyasztási szokásait is igyekszünk javítani és természetesen cél az, hogy meccsről meccsre magasabb színvonalú szolgáltatásokat biztosítsunk nézőinknek. A bérleteseink számát is próbáljuk növelni. Már majdnem 11 ezres átlag nézőszámmal, illetve több mint 5000 bérletessel rendelkezünk, ami a magyar labdarúgásban egy egyedülálló szám. Nyilván a nyugat-európai számoktól elmaradunk, de bízunk abban, hogy adott esetben a Fradi meg tud ragadni a nemzetközi porondon, és akkor felzárkózhatunk majd az európai csapatokhoz.
Labdarúgáson kívül elsődlegesen vállalati rendezvények kerülnek megrendezésre. Az ötfős céges tárgyalásoktól az 1200 fős egészségügyi- vagy IT-konferenciákon át a karácsonyi gálavacsorákig: sokszínű a rendezvényes portfóliónk. Példának okáért megemlítenék párat, volt már Oldtimer autóbemutató, kisállatkiállítás, esküvő vagy vállalati karácsonyi parti. A stadionszintű, tehát a pályán zajló eseményeket is kedveljük, és reméljük, ilyenből is egyre több lesz. Erre példa a Nitro Circus, ami egy extrémsport-bemutató, illetve két koncert (Robbie Williams, Depeche Mode). Ezekkel az eseményekkel kapcsolatban az a nehézség, hogy a produkciók után általában részleges vagy teljes fűcserét kell végrehajtanunk. Ez egy időigényes folyamat, amit a labdarúgó versenynaptár telítettsége miatt nem sokszor engedhetünk meg magunknak.

formula

Kanyarodjunk vissza egy kicsit az egyetemhez! Az ELTE-n tanultakból mit tudsz kamatoztatni a munkád során?

Az egyetemen eltöltött éveim alatt sok mindennel gyarapodtak az ismereteim. Rengeteget bővült, szélesedett az alaptudásom. Az én koromban a közgazdaságtan vagy a pénzügytan órákat még az ELTE jogi karán tartották. Dr. Lőrinczi Gyula órái a mai napig nagyon mélyen élnek bennem. Emellett kiemelhetném még a sportjogi, a kommunikációs ismereteket bemutató és a pszichológiai kurzusokat is. De nem elhanyagolható, hogy az alap sportműveltségi ismereteimet is az ELTE-n bővítettem tovább.

Milyen készségek szükségesek egy sikeres sportszervezőnek?

Jó kommunikációs- és problémamegoldó képesség, illetve hogy az ember rövid idő alatt tudjon átgondolt, megfontolt döntést hozni. Ezt a hármat mindenféleképpen kiemelném.

Rendkívül fontos, hogy az ember mindig találjon valamilyen motivációt az életében, melynek segítségével a nehezebb időszakokat is át tudja vészelni. Téged mi motivál? Esetleg van példaképed?

Azt mondanám, hogy a siker inspirál – ez az élsport hiánya ellenére megmaradt, régen is mindig vártam a hétvégét és a meccsnapot – meg az, hogy szeretek embereket szórakoztatni. Mert a sport valamilyen szinten szórakoztatóipar, ahol a nézők szórakoznak, és ha a nézők szórakozni tudnak, illetve mosolyognak, jól érzik magukat, élményekkel lesznek gazdagabbak, ez mindenféleképpen inspirál. Én ahhoz tudok hozzátenni, hogy a pályán kívül történt események pozitív irányba befolyásolják a szurkoló élményét. Például: jó legyen a büfékben a szolgáltatás, a mellékhelyiségek tiszták legyenek és a labdarúgó mérkőzésen kívül számos olyan esemény legyen, amin a nézők jól érzik magukat (arcfestés, street food zóna, teqball aktivitás, célbarúgás stb.). Tehát engem inkább ez motivál, nincs kifejezett példaképem.

Az egyetemen vendégelőadóként is tevékenykedsz. Milyen érzés a hallgatóság soraiból az előadók közé kerülni?

Nagyon jó érzés és tagadhatatlanul büszke is vagyok rá. Lukács Anikó tanárnő keresett meg három évvel ezelőtt, hogy a létesítménymenedzsment kurzus keretein belül tartsak előadást a fiataloknak. Az ELTE-s hallgatók ellátogatnak egy stadionbejárásra, ahol aztán beszélek a stadionüzemeltető Lagardère Sports Hungary Kft. felépítéséről, illetve a saját mindennapi munkámról. Nagyon jó érzés csillogó szemű diákokkal találkozni. Bízom benne, hogy sikerül érdekes előadásokat tartanom. Az mindenféleképpen egy pozitív visszajelzés, hogy évről évre egyre többen vannak ezeken az alkalmakon. Remélem, ez azért van, mert a szakon belül elterjedt, hogy a Groupama Aréna-bejárások rendkívül érdekesek. Szórakoztató, hogy előadóként első sorból figyelhetem, ahogy az első néhány percben még egy-két srác vagy lány nem igazán figyel oda, de az előadásom végéhez közeledve már ők is figyelemmel hallgatnak. Jó érzés, ha visszaadhatok valamit az Intézménynek, mert én is sok mindent kaptam az egyetemtől.

Mit tanácsolsz a munka előtt álló egyetemistáknak?

Igyekezzenek mindig több munkát beletenni az adott projektjükbe, legyen az akár csak egy egyetemi prezentáció vagy egy gyakornoki napi feladat. Az én példám is mutatja, hogy még ha a gyakornoki kötelezettségeket már teljesítettük is, attól még ugyanúgy keressük a lehetőségeket, mert lehet, hogy a gyakorlati kötelezettségek utáni választott hely lesz az, ahol az ember megtalálhatja számításait. A szorgalom és az alázat elengedhetetlen, valamint az, hogy ha az ember mindig a következő lépcsőfokot nézi a karrierjében, az nagy valószínűséggel sikerre vezeti majd. Természetesen kudarcok mindig érik az embert, de azokból le kell szűrni a tapasztalatokat és okulva belőlük még keményebb munkával haladni tovább. Ez nem azt jelenti, hogy nem kellenek a távlati célok, mert igenis kellenek, de fókuszálni csak a következő célra kell. Olyan gyakornoki helyet válasszanak, ami felkelti érdeklődésüket. Fontos, hogy a gyakornoki évek alatt minél több mindent kipróbáljanak és minél több embert megismerjenek a hallgatók. Én három gyakornoki helyen voltam. Elsőként a Bátor Tábor Alapítványnál egy jótékonysági teniszrendezvényt szerveztünk, azután az Invitel telekommunikációs cég HR-osztályán tevékenykedtem, ahol egy sportnapot szerveztünk, fél éves munkával, nagyjából 1000 dolgozó számára. Harmadjára pedig a Magyar Kézilabda Szövetségben, tehát egy sportági szakszövetségben dolgoztam. Végül pedig jött a lehetőség a Groupama Arénában. Egytől egyig mindenhol jól éreztem magam, nagyon sok jó tapasztalattal gazdagodtam, de az is biztos, hogy a Groupama Arénában találtam meg a számításaimat. Végezetül pedig remélem, hogy minél több olvasó látogat majd el a Groupama Arénába labdarúgó mérkőzésre vagy koncertre a jövőben.

Felhasznált képek forrása: formula.hu, groupamaarena.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]