Rita Ora, civil csoportok és eső az EFOTT 2. napján

Beköszöntött a rossz idő az EFOTT 2. napján, pénteken, de a szórakozást még az eső sem tudta elmosni. A zivatart az ifjúsági politikai szervezetek sátraiban húztuk ki, utána pedig hatalmasat buliztunk a Nagyszínpadnál.

Ismét kígyózó sorok várták a bejáratnál az EFOTT-ra érkezőket, pénteken ugyanis azok is leértek a fesztiválra, akik csak a hétvégét tervezik itt tölteni. Az eső áztatta földúton újabb látogatók százai rángatták a gurulós bőröndöket, de aki itt is akar aludni, annak mostantól ügyesnek kell lennie, az egyik kemping ugyanis már meg is telt.
A délutáni eső sajnos elmosta a nappali programokat, viszont szerencsére rengeteg beltéri szórakozás is várja a látogatókat. Ebben aranybányának számít az úgynevezett Civil Tér, ahol politikai szervezetek ifjúsági tagozatai hirdetik a jelenlegi magyarországi pártokat. Már a csoportok elrendezése is átgondolt, hiszen az országgyűlési elrendezésnek megfelelő: balról a Momentum TizenX kezd izgalmas aktuálpolitikai játékokkal, őket követi a Liberális Fiatalok Társasága, akik a marihuána legalizálását helyezték előtérbe; közvetlenül mellettük a Jövő Egyesület a környezetvédelmet hangsúlyozza, a Societas sátránál pedig Xbox-ozni lehet. A tér jobb oldalán természetesen a Jobbik foglal helyet, akik főleg a honismeretre és a környezetvédelemre helyezik a hangsúlyt, tőlük balra a KDNP ifjúsági csapata és a Fidelitas található, akik az aktuálpolitikát híven tükrözve, egyfajta koalícióban kínálnak játékokat az érdeklődőknek; eggyel beljebb pedig a Mi Hazánk Ifjai telepedtek le. Külön érdekesség, hogy a sátorban nem csak a fiatal aktivistákkal lehet találkozni, hanem a pártok képviselőivel: a hét elején Kunhalmi Ágnes látogatott el az EFOTT-ra, később pedig Fekete-Győr András nézett be hozzánk; és az a pletyka járja, hogy Dúró Dórával is összefuthatunk a hétvégén.

A kora este beköszöntével Szabó Balázs Bandája szerencsére szó szerint elhozta a napfényt a fesztiválozók életébe, és egy fantasztikusan nyárias hangulatú koncerttel vezette be a partik sorozatát. A dübörgő zene közepette az egyik legnépszerűbb fesztiválhobbi, a bungee jumping is megjelenik a parton, egy másik hasonló toronyban pedig egy hatalmas csúzliból lövik ki azt, aki hajlandó hatezer forintot fizetni az instant szívrohamért.

eo-20190712-IMG_20190712_183432

Mindeközben ismét sorra kerül az, ami talán az EFOTT egyik legnagyobb erőssége: hogy a zenei stílusok igen széles tárházát képes felvonultatni. Miután a Szabó Balázs-féle pop-folk véget ért, egy sátorral arrébb Péterfy Bori és a Love Band tartott igazi alter rockpartit. A csendesebb bulira vágyók számára folytatódott a tábortűz a Velencei-tavon, de ezúttal női énekessel, Csordás Daniella Danával; a rap szerelmesei pedig Sub Bass Monsterrel együtt énekelhették a Bomba! Stage előtt, hogy „Ne sírj, anyám, a te rossz fiadért”.
Az este legjobban várt vendége persze maga a világhírű Rita Ora volt, aki természetesen a Nagyszínpadon várta a rajongókat. A küzdőtérre már a koncert előtt egy órával is szinte lehetetlen volt bejutni, a fesztiválozók legnagyobb része a közelbe tömörült, hogy hallják a sztárt. Így pénteken megértettük, hogy ezért érdemes az EFOTT-ra látogatni: itt bármit megtalálhatsz, a húsz éve ismert magyar előadóktól az aktuálisan felkapott világsztárokig. Aki tehát még nem bulizik itt velünk, annak melegen ajánlom, hogy látogasson el a Velencei-tóhoz, és persze CSAK SZABADON!

eo-20190712-IMG_20190712_180001

A képek a szerző felvételei.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]