Mennyi az életed ára?

Az életben sok mindennel el kell számolni, le kell számolni, s vannak dolgok, amiket fel kell számolni, amiket ki kell, amikre rá kell és amit vissza kell fizetni, és még folytathatnánk a sort.  Csupa ige és szókapcsolat, szólás és közmondás a pénzről, amely nemcsak hogy átszövi mindennapjainkat, szókincsünket, de Limpár Imre tréner és tanácsadó szakpszichológus előadása közben rá kellett döbbennünk, hogy sokkal súlyosabb alapját és célját képezi életünknek, mint amibe bele merünk gondolni, vagy mint amit be merünk vallani magunknak. Ha lemaradtál volna Az élet ára – költségeink és kiadásaink pszichológusi szemmel címen tartott előadásáról, ennek a cikknek az elolvasásával törleszthetsz: csakis a saját javadra.

A pszichológus mottója a következő: „Nem akkor leszek boldog, ha mindenem meglesz, hanem akkor van meg mindenem, ha boldog vagyok.” Ez a mondat már magában úgy funkcionál, mint egy bankbetét, amit ha befektetsz érzelmi adatbankodba, megint csak a te javadra fog kamatozni egész életeden át. Nem arról van szó, hogy mindenről le kell mondani, ami kedves számodra, nem is arról, hogy ne legyenek céljaid, sőt. A következő példák és történetek arra lesznek jók, hogy lásd tisztán az igényeidet és láss át a szitán: hogyan vered át magadat és hogyan vernek át téged? Először pszichésen, aztán pénzügyileg.

Limpár Imre szemléletes és igen jó kedélyű előadásának hangulata már az első pillanattól kezdve magával ragadta a közönséget: három szék segítségével szerintem mindenkit sikerült bevezetnie saját múltjába, segített megérteni a jelen gondolatait és tudatosítani a jövőről készített vizualizációink minőségét, illetve relevanciáját. A múlthoz a tréner az ősök befolyását kötötte. Eleink neveléséből nemcsak a cselekedetek, hanem a verbális üzenetek is éppúgy kódolódnak, ráadásul nem mindig tudatosan. Ezeknek a kódolt „alapzöngéknek” olyan jelentős szerepe van jelenünk cselekedeteiben, hogy azt sokszor nem is sejtjük. A jelen – vagyis jelen énünk mindennek ellenére is rettentően hedonista. Élvezni akarja és ki akarja használni a pillanatot: hiszen csak egyszer élünk. Aztán jön a jövő: nem is jön, hanem itt van, közvetlenül hat ránk és tudatosságra int, tervezésre. Már most kicsit összetett ez az egész. Az nyilvánvaló, hogy egyik idősík sem létezik a másik nélkül, mint ahogy mi sem vagyunk képesek csupán a jelen körülményeihez mérten cselekedni, gondolkodni, hiszen egy örök befolyásolás „áldozatai” vagyunk. A mottó már megvolt, most következzen hát a tételmondat, amely Limpár Imre szerint az előadás célját is összefoglalta: „Összefogtam önmagammal önmagam ellen önmagamért.” (Megfejtés: Összefogtam önmagammal: a jelenre utal, hiszen most cselekszel; önmagam ellen: a múlt mumusai; önmagamért: a jövőbeli éned.)

„Kütyü-, cuccigény”

„Szórd szét kincseid — a gazdagság legyél te magad.” – már a keleti filozófia és Weöres Sándor is megmondta, hogy a boldogság nem a matériában rejlik, de hát persze, mondhatják, mikor egy olyan világban élünk, amely hemzseg a társadalmi elvárásoktól, evolúciós kódjaink és hedonista énünk befolyásolásáról már nem is beszélve.  Nem tudunk két másodperc alatt lemenni alfába és azt mondani, hogy köszi, nem kell se a Facebook, se az Insta, s ezáltal az okoskütyük se. Nem tudunk hirtelen beszerezni egy tehenet otthonra, ezért az autónk is kell, hogy leugorjunk tejért a sarki kisboltba, és a biciklink szereléséhez is szükségünk van egy pár kütyüre, ha a boltba nem kocsival, hanem környezettudatos módon szeretnénk eljutni. Na meg ugyanabban a ruhában sem járhatunk minden nap, vagy minden második nap, mert mindenfélével megbélyegeznek. Ezek – bár szélsőséges példák és erősen sarkítanak, azért eszünkbe juttathatják, hogy ezeknél azért sokkal nagyobbak az igényeink, amelyeket ráadásul gyakran, stabil anyagi háttér esetében, magától értetődő szükségleteknek veszünk. A halmozás és a szükségtelen felhalmozás óriási méreteket ölt, ami csak viszi a pénzünket, ugyanolyan szükségtelenül. A lemondás felszabadító élmény és igen költségkímélő. Tipp: Legyen közvetlen kapcsolatod a kiadásaiddal! Gondold át, hogy amit megveszel, biztos szükséged van-e rá. Nem kell ugyanabból a tárgyból több tíz (például fazékból). Amihez öt éve hozzá se nyúltál, dobd ki! Redukálj és szabadulj fel!

Az (ön)átverés pszichológiája

„Ha egy teljesen racionális világban élnénk, teljesen egyértelműek lennének a pénzügyi kérdéseink.” – mondja a pszichológus. Érzelmi lények lévén azonban működik az érzelmi logikánk, ami először átitatja a racionalitásunkat, majd átszabja az értékeket és az árakat. Ezért mondják: a pénzügyi kérdésekre a pszichológia nagyjából helyes választ ad, a közgazdaságtan pedig pontosan helytelent… Limpár Imre ezt a tényt néhány tanulságos és olykor igen szórakoztató példán keresztül mutatta be:

• Ha feltennék a kérdést, hogy meg tudnál-e élni a jelen jövedelmed 80 százalékából, jó eséllyel azt felelnéd, igen. Így válaszol a többség. Viszont ha megfordítják a kérdést, így hangzik: „Fel tudnád adni a jelenlegi jövedelmed 20 százalékát?” Ekkor az általános reakció a felháborodás és a nemleges válasz. A kettő tartalmilag pedig egy és ugyanaz. Tanulság: Pénzügyek esetében a legnagyobb félrevezető mindig a kontextus.
• Egy bizonyos folyóirat előfizetésre vonatkozó hirdetése tipikus példa a „kizsákmányolásra”: az online előfizetésért 59 dollárt, a nyomtatottért 125 dollárt, míg a nyomtatott és online előfizetésért együtt szintén 125 dollárt kértek. Az előfizetők 84 százaléka a legutolsót választotta, amely egy fantomár volt, s ennek köszönhetően megháromszorozták az újság bevételét. A tréner szerint, ha csak két választás lett volna, 68 százalék az online-t választotta volna.
• Önmagad becsapása pedig így néz ki: Elromlik a zárad. Mennyit ér neked, hogy bejuss a házadba? Van egy szerelő, aki órákat „nyűglődik” a zárral, és elkér 15000 forintot. Jó szívvel megadod neki, hiszen olyan sokat dolgozott vele, s végre bejutottál. Ha egy másik két perc alatt megjavítja, majd szintén ugyanennyit szeretne, már szívod a fogad: mégis miért fizess ennyit? Pedig lehet, hogy csak ügyesebb: benne van az egész szakértelme. Az évek, amíg szert tett rá. És még két perc.

A transzgenerációs téglák

Ha épületek lennénk, ezekkel lennénk kikövezve. A legszilárdabb alapjainkat képezik, amelyeket őseink raktak le, s amely nélkül nem létezne semmi más, ami minket épített. Mivel azonban emberek vagyunk, nemcsak stabilitást adó és egyéb pozitív funkciókat betöltő szerepei vannak nálunk, hanem inkább negatív konnotációval használjuk, vagyis használta Limpár Imre, mikor bemutatta őket: Ezek azok a zárványok, amelyek meghatározzák jelen cselekedeteinket s a jövőről kialakított képeinket; lehetnek pozitív töltetűek is, de több a példa negatívra. A szakértő azt mondja, úgy duruzsolnak bennünk, mint egy háttéralkalmazás, s ez azért fontos, mert nem mindig, s általában inkább nem tudatosítjuk, hogy ezek állnak cselekedeteink, pénzügyi attitűdjeink hátterében, s így tenni se nagyon tudunk ellenük. Ezek a transzgenerációs téglák ráadásul gyakran párosulnak a társadalmi konvenciókkal vagy a megbélyegzéstől való félelemmel. Például, ha gyerekként sokszor mondták neked, hogy „előrejutni csak becsületesen és sok munkával lehet”, és te ennek következtében a kívülállók szemében tényleg „könnyen” sikert sikerre halmozol, azt gondolhatják, hogy vaj van a füled mögött, elfordulnak tőled. Ehhez kapcsolódik a „nem a pénz a fontos, hanem a tiszta lelkiismeret” kijelentés, tehát, ha neked van pénzed, és véletlenül még több is, mint az átlagnak, akkor gyakran jön a „mellékszájíz”, mely szerint: „Gazdag ember csak gazember lehet.” „A vállalkozó élősködik”. A következők is meghatározóak: „Szorgalmas tanulással bármit el lehet érni.” – s ha nem így lesz, mi történik? Szidni kezded a rendszert és kívül keresed a hibát, ami visszaveti az önismeretedet és a megoldóképességedet. „Az élet nehéz, kegyetlen, és a túlélésről szól.” – „Üdítő” érzés lehet ilyen hozzáállással élni az életet… Természetesen nem lehet tisztán jó-rossz kategóriába sorolni ezeket a kijelentéseket. A pszichológus ezt személyes példáján keresztül mutatta be, neki ezt tanácsolta az édesapja: „Fiam, élj úgy, hogy fölötted csak a Jóisten lakjon!”  Ez a mondat munkált benne, aminek következtében saját bevallása szerint volt, hogy megvetette a főnökeit (habár a mentorait és a vezetőit, akiknek nem alárendelten, hanem akikkel együtt dolgozott, őket nem). Viszont lehet, hogy ez egyidejűleg hozzásegítette a vállalkozói engedély könnyebb kiváltásához.

Ami nincs, aztán mégannyira sincs: a virtuális bankó illanása

Szó esett már a halmozásról, aminek következtében nem csak sok fölösleges dologra tehetünk szert, hanem túl is költekezhetünk. De miért költekezünk túl? Ennek egyik legjelentősebb főmumusa, vagyis kétszínű segítője, okosvilágunk, vagyis a bankkártyánk, amely a színén segít: könnyedebbé teszi a vásárlást, a fonákján pedig szintén „segít”: elveszteni sokkal több pénzt, mint szerettünk volna. A túlköltekezés pszichológiája tehát nagyjából analógiát is von a ténnyel, hogy könnyebb kártyával költeni. Az amazon.com első szabadalma az volt, hogy lehetővé tette az egy(!)klikkes vásárlást. Ennek neuropszichológiai oka, hogy az agy fájdalomközpontjának környéke aktiválódik bonyolult dolgok kivitelezésekor. De az egyetlen darab kattintás szó szerint lenyomja a fájdalomközpontunkat, s így sokkal könnyebben, sokkal többet adunk ki. A meglepő, hogy ezen is önátveréssel lehet segíteni (azt hiszem, hogy az este ugyan közvetett, de fontos tanulsága volt, hogy tényekkel erősítették meg a közhely valóságalapját, mely szerint a dolgok önmagukban nem csupán jók vagy rosszak). A pszichológus azt tanácsolja, vedd fel egyszer a fizetésed készpénzben. Majd érezd és lásd, ahogy fogy.

A pénz az pénz. Vagy nem?

A pénz – elvileg nem kellene, hogy számítson, miből van. Egy racionális világban. Egy irracionális világban azonban folyamatosan könyvelünk: például, ha elfogyott a havi szórakozási kvótánk, gyakran szemrebbenés nélkül átszámolunk oda egy kis pénzt abból az összegből, amit a kulturális kiadásainkra szánunk, esetleg a kulturális kvótát, vagy legalábbis egy részét átkereszteljük szórakozási kvótára. Ennyi az egész, probléma megoldva. Más esetben azonban nem egészen mindegy, és nem is egészen kicserélhető sem az elnevezés, sem az elnevezéssel járó érzelmi töltet: A bónuszt sokkal könnyebben elköltjük drágább dolgokra, mint a fizetést. Erre megoldási javaslat az, hogy ne csupán a pénzre gondoljunk, mikor fizetünk. Érdemes például egy telefon összegét átszámolni arra, hány órát dolgoztál érte, illetve mennyi munkádba került, hogy összeszedted rá a pénzt.

Spórolni kell – de mennyit és meddig?

Mi számít luxuskiadásnak, ha van, vagy ha lesz családod? És megint csak a fölösleges kiadás témaköréhez jutottunk, ahol a transzgenerációs téglák is lesújtanak: „Pizzát rendeltél magadnak, fiam, mikor van sütő?!” , „Fiam, egy egész házat elutaztál már!” Ezeken az irracionális zárványokon nem jutnak át a legracionálisabb érvelések sem. „Ne dobjunk ki semmit, biztos jó lesz még valamire!” „Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér!” Ezek az intések mind a spórolás fontosságára utalnak, s egyben mind hiányszemléletű mondatok. Aki élethosszig spórol, az felhalmozó. Egy rakás élettelen tárggyal hal meg, s előfordulhat, hogy valós élmények nélkül…

Racionalizálj!

Éppen az előbbiek elkerülése végett nagyon fontos. Limpár Imre fiatalon kijelentette, hogy ő sosem fog egy házért dolgozni. A ház, ha lesz neki, maximum a munkája következménye lehet. Amíg keressük a pénzt, addig nem jön olyan jól. Tekints a pénzre mint következményre, hogy könnyebben hozzájuss. Gondolj a saját szakmádra vagy szakterületedre. Gondold végig, kik azok a szakemberek, akik a területeden az élmezőnybe tartoznak, és próbálj meg úgy dolgozni, tanulni, hogy hozzájuk hasonló, de legalábbis az övéket megközelítő szakértelmet tudj felmutatni! Ez magával vonja az övékhez hasonló pénzügyi „mellékhatásokat” is.  Egyszerűsíts a költésedben, adj ki rá kevesebb időt. („Ugyan – jegyzi meg fiktív zárójelben a pszichológus – ez lehet, hogy a nőknek antiprogram.”) A szakember vallja, hogy akkor járunk mind érzelmileg, mind anyagilag a legjobban, ha félretesszük mindenkori jövedelmünk tíz százalékát. A félretett pénz – ami szent és sérthetetlen – vésztartalék, ami csak és kizárólag teljes lenullázódás esetén vehető igénybe. Egyébként minden pénzügyi nehézségen és krízisen átsegít a tudat, hogy nincs minden veszve, és arra ösztökél, hogy a végső segítség nélkül oldd meg a helyzetet. Fontos tudatosítanod azt is, hogyan beszélsz a pénzről. Fizetésed van, vagy bevételed? Előbbi esetében olyan, mintha egy kissé alárendelt szerepben lennél: a vállalaté vagy, és eladsz a saját óráidból, amiért fizetnek neked. Bevétel esetében feladatra szerződünk, amely elvégzését pénzben térítik meg neked. Ebből a megfogalmazásból hiányzik az alárendelt szerep, ráadásul szerencsésebb esetben te határozhatod meg, mennyit kérsz érte. Elgondolkodtató kérdés az is, miért álláskeresőnek, és miért nem állástalálónak hívjuk magunkat. A tréner szerint a „Nem kapok munkát” tételmondatú magyar valóság a szocializmusban gyökerezik, amelynél még a „keres” szó is jobb. Fontos jellemzője még a magyar munkavállalóknak, hogy kínos kérdés a pénzről beszélni. Gondolkodjunk el a keres-talál dichotómiáján, tudatosítsuk, majd próbáljuk meg szétzúzni a negatív transzgenerációs tégláinkat.

A rév meghatározása másként

Céljainkat nagyon gyakran pénzben vagy a pénzhez kapcsolódóan határozzuk meg. Természetesen lehetetlen függetleníteni magunkat tőle, hiszen valamiből élni kell, viszont ha úgy érzed, hogy ez a fajta orientáció nagyon eltolódott benned, próbálj másra összpontosítani: a családra, az egészségedre, valami szívednek kedves dologra, amit le akarsz tenni az asztalra. Gondold át, hogyan képzeled el magad a jövőben. Van olyan mumusod, mely szerint nincstelenné válsz? A jövőről való elképzeléseid ugyanolyan zárványokat alkothatnak, mint a múlt örökségei, hiszen nemcsak meghatározzák a cselekedeteidet, de hiánymotivációt is létrehozhatnak. Fontos ezért tisztában lenned azzal, hogy menekülésből vagy növekedés-orientáltan éled-e az életedet, hiszen amilyen a jövővariációd, az határozza meg a jelen mozgásterét. Ezért „A jelent kicsit meghekkelve, s a múltat kicsit legyőzve egy jobb jövőért, mindig van egy másik út, egy másik lehetőség a változtatásra!”

Fejléckép: rawpixel.com, Pexels