„A gyerek lelke nem egy tolltartó, amit kitesz az iskolapadra” – Kerekasztal-beszélgetés a gyermekbántalmazásról

Mi az, ami már gyermekbántalmazásnak számít? Miért és kikkel történik ilyesmi? Hogyan lehet kívülállóként észrevenni a gyermekbántalmazást, és mit tehetünk ellene? A Menetszél Egyesület legutóbbi kerekasztal-beszélgetésén erre keresték a választ a szakértők.

Rengeteg érdeklődő gyűlt össze a Nyitott Műhelyben január 24-én este, hogy a Menetszél Egyesület e havi kerekasztal-beszélgetésén a szakértők véleményét hallhassa a gyermekbántalmazás hátteréről, következményeiről és megoldási lehetőségeiről. Az eseményt Mizsur András, az Abcúg újságírója moderálta; a mikrofon pedig Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak gyermekvédelmi programigazgatója; Tisza Kata író, coach és társadalomkutató; valamint Víg Sára tanácsadó szakpszichológus, pár- és családterapeuta, a 7. Kerületi Nevelési Tanácsadó munkatársa között járt.

Mi az, ami már gyermekbántalmazásnak számít?
A gyermekbántalmazás határairól a legtöbbünknek elsőre egy „jószándékú atyai pofon” ugrik be, ami a törvény szerint még nem büntetendő – ennek ellenére egyértelműen kimeríti a bántalmazás fogalmát!
A testi fenyítés legenyhébb formája is bántalmazásnak számít tehát, de mi a helyzet például a verbális abúzussal? A szakértők szerint itt jóval nehezebb meghúzni a határt, hiszen a durva szavak hatása mindig függ az egyéntől és a környezettől – összességében tehát azt nevezhetjük lelki bántalmazásnak, ami súlyos nyomot hagy az elszenvedőben. Ahogy Szilvási Léna megállapította, az erőszaknak ez a formája hatásmechanizmusában pontosan ugyanaz, mint a fizikai bántalmazás.
A testi és lelki bántalmazás fogalma szerencsére egyre inkább elterjed és tudatossá válik a társadalom számára, fontos azonban hozzátennünk, hogy a passzivitás éppoly káros lehet, mint a durva viselkedés: ha egy gyereket nem etetnek, öltöztetnek, fürdetnek rendesen a szülei, az egyértelmű jele az elhanyagolásnak. Ennek is van azonban egy lelki formája: az úgynevezett „csenddel verés”, vagyis a hideg, közömbös családi légkör megteremtése, amely által a gyerek komoly érzelmi bizonytalanságban nő fel, ez pedig maradandó pszichés károkat okozhat számára.
Az elhanyagolás szöges ellentéte a jószándékú bántalmazás – ez általában akkor fordul elő, ha a szülő képtelen a gyereket önmagáért szeretni, így a gyerekben nem alakul ki az a reálisan pozitív énkép, amit egy elfogadó szülőtől kaphatna. Igen jellemző ez azoknál a szülőknél, akik lelkesen gondozzák a gyerek tehetségét, különóráról edzésre viszik, edzésről zeneiskolába – ezzel viszont olyan teljesítménykényszert helyeznek a gyerekre, amit nehezen visel.
Másodlagos vagy indirekt bántalmazásnak nevezzük emellett azt, aminek a gyerek nem célpontja, viszont elszenvedője. Ez például akkor fordul elő, ha más felnőttek feltűnően lenézik van elutasítják a szülőt a gyerek szeme láttára; vagy a szülők egymással veszekednek rendszeresen.
Fejben kell tartanunk azonban, hogy a gyerek legfőbb igénye ebből a szempontból az érzelmi biztonság – és ez az összes felsorolt esetre érvényes. Ha tehát a szülő egyszer durva szavakat használ, de utána bocsánatot kér; ha a szülők alkalmanként összekapnak, de általában szeretetteljes légkörben élnek, vagy ha elcsattan az a bizonyos „jószándékú atyai pofon”, de utána a szülő leül beszélni róla a gyerekkel, akkor nincsen semmi gond.

Szilvási Léna és Tisza Kata. Fotó: Simay Dóra

Szilvási Léna és Tisza Kata. Fotó: Simay Dóra

Miért és kikkel történhet ilyesmi?
A gyermekbántalmazás három leggyakoribb oka a kontrollvesztés (ami szerencsére többnyire alkalmi és megbeszélhető); a saját szülőktől hozott rossz minta (amit a bántalmazott gyerekek legnagyobb része továbbvisz); valamint a szülői eszköztelenség. Utóbbi a legnehezebb kérdés, hiszen a gyereknevelés ideális folyamatát elképzelni könnyű, de egyikünk sem lenne képes teljesíteni, ha napi 24 órában kéne három rohangáló kisgyerekre figyelnie.
És hogy kiket érintenek a fent felsorolt bántalmazási formák? A jelenlévők elmondták: a fizikai bántalmazás inkább a fiúkat és a fiatalabb gyerekeket (tehát óvodásokat) érinti; míg a verbális abúzus a pubertáskorú lányok esetében a leggyakoribb.

Hogyan lehet kívülállóként észrevenni a gyermekbántalmazást?
A fizikai bántalmazásnak szerencsére többnyire vannak olyan jelei, amik egy külső szemlélő is könnyen észrevehet. A gyerekek lelkén azonban, ahogy a címbeli idézet is sugallja, nem vehető észre azonnal a sérülés; gyakran csak egészen apró jelek utalnak arra, hogy valami nincs rendben otthon. Ezért az a legfontosabb, hogy a gyereknek legyen egy olyan bizalmas emberi kapcsolata, amelyben őszintén és nyíltan beszélhet a témáról – ez lehet egy kortárs, egy tanár, egy rokon, vagy akár a szomszéd is. A szakmai hálózat kiépítésére évek óta vannak törekvések: a védőnők szerencsére a legtöbb intézményben jelen vannak, fontos lenne azonban az óvoda- és iskolapszichológusok munkáját is támogatni, hogy a gyerek ne maradjon egyedül az ilyen helyzetekben.
Különösen nehéz észrevenni a bántalmazást az úgynevezett „kirakatgyerekek” esetében: ők azok, akiknél látszólag minden rendben van, hiszen jómódú, értelmiségi, látszólag odaadó szülők állnak mögötte – valójában azonban ezek a gyerekek csak eszközként szolgálnak a szülő kezében ahhoz, hogy tökéletesnek tűnjenek; valójában azonban sokszor itt a legnagyobb a baj.

Víg Sára. Fotó: Simay Dóra

Víg Sára. Fotó: Simay Dóra

Mit tegyek, ha egy gyereket nyilvánvalóan bántalmaznak a szülei?
A legfontosabb, hogy ne menjünk el szó nélkül a jelenség mellett. Tisza Kata elmondta: egy civil számára az az egyetlen út, ha készen áll rá, hogy különböző személyiségű, anyagi helyzetű és iskolázottságú felnőttekkel álljon szóba a témában. Ha azonban szemmel láthatóan komoly a helyzet, először a gyermekjóléti intézményekhez érdemes fordulni. Ezek ugyanis önkéntes alapon működő szolgáltatások – a gyámügyet csak akkor érdemes bevonni, ha a szülő a figyelmeztetés ellenére sem hajlandó változtatni.
A hivatalos szervek mellett remek alternatívát kínálnak a működő civil szervezetek: ilyen a NANE (Nők a Nőkért az Erőszak Ellen), a Hintalovon Alapítvány, a PATENT Jogvédő Egyesület és a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány.

Ha szívesen értesülnél a Menetszél Egyesület következő havi kerekasztal-beszélgetéséről, akkor kövesd be őket Facebookon, vagy látogass el az egyesület honlapjára!

Az érdeklődők megtöltötték a Nyitott Műhelyt. Fotó: Simay Dóra

Az érdeklődők megtöltötték a Nyitott Műhelyt. Fotó: Simay Dóra

Fotók: Simay Dóra