Emberéletet is követelt a kollégiumtűz

A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara Markusovszky téri kollégiumának második és harmadik emelete szerda este gyulladt ki, a mentés közben egy holttestet találtak a tűzoltók.

A kollégiumban 125-en laktak, nem csak a KRE tanulói, de a vizsgaidőszaknak köszönhetően kevesebben tartózkodtak az épületben, a legfrissebb információk szerint mintegy 90-en. Egyelőre még nem lehet tudni, hogy mi volt a tűz oka, de ma délelőtt, miután a kisebb tűzfészkeket és a parázsló területeket is lokalizálták, teljesen eloltották a lángokat. A mentés közben egy férfi holttestét találták, aki minden bizonnyal nem egy ott tanuló diák lehetett, hanem a kollégium egyik vendégszobáját használó férfi, ám holttestének azonosítása jelenleg is tart.

Az épület hátsó, kollégiumi része, amely a Markusovszky tér felé esik, használhatatlanná vált, a második és a harmadik szint teljesen kiégett, az oltás pedig a többi szintet is súlyosan károsította. A kollégium mellett a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöki hivatala és levéltára áll, illetve a Ráday Könyvtár, a Török Pál Kari Könyvtár és a Bibliamúzeum is. Ezekben a tűzoltók tájékoztatása szerint nem esett kár.

33000

A református egyetemen a vizsgaidőszakot felfüggesztik, és kérik, hogy a további egyetemek is, akiknek a hallgatói itt voltak elszállásolva, tegyenek így – tudtuk meg Zsengellér József, a Károli Gáspár Református Egyetem stratégiai rektorhelyettesétől. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig csütörtök délelőtt bejelentette, hogy a kollégium újjáépítéshez szükséges összes anyagi forrást rendelkezésre bocsátják, ám már érkeztek pénzbeli és tárgybeli felajánlások is, az egyetem pedig kétmillió forintot különített el, amelyből gyorssegélyt biztosítanak a diákoknak, de szükség esetén tovább növelik az összeget. A kárfelmérés után születik döntés az újraépítés módjáról.

Ha segíteni szeretnétek a károsultakat, illetve az egyetemet, a következőképpen tudjátok megtenni: kérjük, hogy a tárgyi adományokat a Magyar Református Szeretetszolgálathoz juttassátok el. Pénzadományaitokat a Károli Gáspár Református Egyetem OTP Banknál vezetett 11705008-20492223 bankszámlaszámára utaljátok. Kérjük, a közlemény rovatban tüntessék fel, hogy „tűzeset”.

források: https://infostart.hu/belfold/2019/01/24/kollegiumtuz-hasznalhatatlanna-valt-az-epulet, https://www.hirado.hu/belfold/kekfeny/cikk/2019/01/24/valoszinuleg-nem-diak-a-kollegiumi-tuz-halalos-aldozata#