Mi a közös a zombikban, az otthonülő felnőttekben és a harmincas szinglikben? A válasz a videojáték-függőségben keresendő: a súlyosan vagy közepesen veszélyeztetett felhasználók száma hazánkban is egyre nő.
A közbeszédben és a pszichológiai kutatásokban is egyre gyakrabban merül fel a videojátékok káros hatásának kérdése. A probléma világméretű, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) már hivatalosan is a mentális rendellenességek közé sorolja a videojáték-függőséget.
Az egyik legnagyobb kutatást egyetemünk, az ELTE készítette 2012-ben. Az eredmények szerint a videojátékozók egyötöd részénél jelentkeznek a problémás játékhasználat jelei: a magyar játékosok 3 százaléka súlyosan, 15 százaléka közepesen veszélyeztetett. Szélsőséges esetekben a játékos akár 24-48 órán át képtelen felállni a számítógép mellől – Ázsiában és az Egyesült Államokban előfordultak tragédiák, amelyek során a videojátékozás közben végkimerülésbe haltak bele emberek. Ezt a szintet szerencsére még a játékosok egy százaléka sem érte el, ennek ellenére érdemes már az első tünetekre is odafigyelni.
Mielőtt azonban végítéletet mondanánk a videojátékokra, érdemes hátralépni, és foglalkozni a játék pozitív hatásaival is. Tóth Dániel videojátékokra szakosodott pszichológus szerint a videojátékozás számos előnyös hatást képes kiváltani: jó stresszlevezető, fejleszti a szociális készségeket, növeli a figyelmi kapacitást és jótékony hatással van a memóriára. Mint minden szenvedély, ez is csak akkor jelent veszélyt, ha a felhasználó túlzásba viszi – a spanyolországi De Mar Kórház kutatóorvosai arra jutottak, hogy heti 1 óra videojáték után a gyerekek motoros képességei és iskolai teljesítménye javultak, viszont a heti több óra játék már magatartásproblémákat, a gyerekek közötti konfliktust, a társas kapcsolatokban történő romlást idéztek elő.
„A legfrissebb statisztikák szerint az aktív videojátékosok kevesebb mint tíz százaléka produkál problémás tünetet – mondja Tóth Dániel. – Nem az a helyzet, hogy valaki vagy videojáték-függő, vagy nem az. Sokkal inkább egy skálán mozognak a videojátékozók, amelynek egyik végén a játék jótékony hatásai vannak, és fokozatosan fordul ez át negatív hatásokba, úgy mint kényszeresség, elvonási tünetek és hasonlók.”
És hogy mi köze ennek a szinglikhez? A pszichológus szerint a jelenség könnyen összekapcsolható az úgynevezett „mamahotel” intézményével – így nevezik azokat a háztartásokat, amelyekben a felnőtt gyerek a szüleivel él. Ezekben az esetekben a felhasználók gyakran otthon maradnak játszani ahelyett, hogy a magánéletüket és a karrierüket építsék.
Akár a többi függőségről (legyen az alkohol, cigaretta vagy kábítószer), a videojáték-szenvedélyről is elmondható: a függőség nem a probléma, hanem a tünet. Akinek rendben halad az élete, az nem válik a káros szenvedélyek rabjává – így a kezelés során elsősorban nem a játékhasználatot, hanem a háttérben húzódó okokat érdemes megvizsgálni.
A pszichológus elmondta: a játékfüggőség kialakulása ellen sokat tehetnek a szülők. „Sajnos gyakran ők sincsenek képben a videojátékokkal, így az ő edukációjukon sok múlik. Ha 5-6 éves játékfüggő gyerek miatt keresnek meg, ott kizárólag a szülővel dolgozok együtt. Serdülők esetében már a gyermekkel is, fiatal felnőttek esetében pedig csak a játékossal találkozok.”
A kezelésnek azonban sajnos még vannak gyakorlati akadályai: a magyarországi egészségügy nincs felkészülve erre. A kezelést végző szakemberek nagy része túl van a negyvenen, és nincs kellő jártassága a témában. „Vagy nincs rá kapacitás, vagy nincs szakképzettség, és marad a gyógyszerezés. Jó esetben a problémás felhasználó életéből elhárul az akadály, és magától kijön a függőségből, vagy pedig beáll a „szoba-zombi” üzemmód, amelyet már csak gyökeres életmódváltozással lehet gyógyítani. Ezt azonban nem érdemes megvárni. Ha szülőként észleljük a problémát, tájékozódjunk, kérjünk segítséget. A hatékony változtatás érdekében egyaránt szükség van a szakemberre és a szülőre.” – mondta Tóth Dániel.
Források:
zoom.hu
Kiemelt kép
Kép
