„A legfontosabb cél az, hogy a tanulóknál elérjük, tiszteljék az anyanyelvi tantárgyat.”

A tanárnő nemrég megkapta a Vajdasági Tehetségsegítő Tanács Tehetságek Szolgálatáért díját is. A tehetséges kisdiákokról, a vajdasági magyartanításról és persze a Simonyi-versenyről beszélgetett vele az ELTE Online.

Mióta vesz részt a Simonyi-versenyen? Hány diákjával nevezett eddig a versenyre?

Egy vajdasági kisvárosban, Zentán élek és dolgozom egy általános iskolában több mint 11 éve. A Simonyi helyesírási versenyen 2011 óta veszünk részt rendszeresen a tanulóimmal. Külön van egy kis helyesírási csoportom, 5–8. osztályosok, akikkel emelt szintű órák keretében készülünk a megmérettetésre. Iskolánk a szervezője a Tisza menti területi válogatónak, a körzeti versenynek, így természetes, hogy indulunk a helyesírási versenyen. A diákjaim közül a körzeti válogatón többen is helyezést értek el korcsoportonként.  Minden évben volt eddig 4-5 diákom, akik eljutottak a területi fordulóról a tartományi, vajdasági (itt megyei fordulónak felel meg) megmérettetésre, onnan pedig egy-két tanuló a budapesti Kárpát-medencei helyesírási verseny döntőjére. Az idei évben a 12. és 13. tanulómmal versenyzünk a döntőben. 2012-ben, egy évvel később az első szereplésünk után, átvehettem az Arany Oklevelet eredményes pedagógiai munkámért, ugyanekkor iskolánkat eredményes és sikeres munkájáért Simonyi-serleggel tüntették ki a szervezők. Ehhez a munkához a korábbi magyar szakos kollégák is hozzájárultak. Nagyon büszkék vagyunk erre a serlegre, sokat jelent a számunkra és az oktatási intézmény számára. Több ízben volt különdíjas tanulónk is a döntőben.

Mit ad Ön szerint a Simonyi-verseny a diákoknak? Hogyan tudnak felkészülni rá?

A Simonyi helyesírási verseny komoly előkészületeket és gyakorlást kíván. Ennek ellenére a vajdasági magyar fiatalok szívesen vesznek részt a megmérettetésen, kihívást jelent számukra a helyesírási verseny. Többletet ad, olyan tudást, amelyet a későbbiekben is kamatoztatni tudnak a munkahelyükön, az életben, és előnyt kovácsolhatnak a komoly helyesírási tudásból. Fontos, hogy a tanulók a mindennapi életben alkalmazható tudással kerüljenek ki az életbe, rendelkezzenek azokkal a képességekkel, amelyek megfelelnek a munkaerő-piaci követelményeknek, és amelyekkel képesek lesznek az élethosszig tartó tanulásra.

A legfontosabb cél az, hogy a tanulóknál elérjük, tiszteljék az anyanyelvi tantárgyat. Az anyanyelv a gondolatok, érzések és vélemény kifejezése. Kötődést jelent a családhoz, a szülőföldhöz, a barátokhoz és ismerősökhöz.  Beszélhetünk számos nyelvet, identitásunkat az anyanyelvünkön létező kultúra határozza meg. Általa ismerjük meg a világot. Mindez kisebbségi létben, multikulturális környezetben különösen fontos.

A magyar nyelv jelentős változáson ment át az elmúlt évek során, és sajnos inkább romlott, mint javult az állapota. A jelentős változásért a felgyorsult világ és az új kommunikációs eszközök tehetők felelőssé, ugyanis megjelentek a rövidítések, betűkihagyások, és ékezetek nélkül használatosak bizonyos szavak. Ezért fontos a nyelvművelők feladata, a szép magyar beszédet és helyesírást nem csak tanulni kell, hanem befogadni is azoktól, akik alkalmazzák.

Internet- és számítógépfüggő világban igencsak nehéz az iskolákban a helyesírásra és fogalmazásra rábírni a tanulókat. Fontos, hogy önmagunkkal szemben is igényesek legyünk. És rajtunk múlik, az egyénen, hogyan ápolja az anyanyelvét, mennyire mozog benne otthonosan.

Vannak visszatérő versenyzők, akik több alkalommal, 3-4-szer is eljutottak már a budapesti döntőbe két forduló után. Ők azok, akik kihívásként tekintenek erre a versenyre, mert sikerélményük van, saját magukat serkentik a jobb eredményre, és többlettudásra vágynak. Tapasztalatból mondom, mert láttam a diákjaimon, hogy aki egyszer megkedveli a helyesírást és ezt a versenyt, visszavágyik a döntőbe.

Miért tartja fontosnak, hogy évről évre felkészítse tanítványait a versenyre?

Mint az imént említettem, a tanulók kedvelik ezt a versenyt, és gyakran önként is érdeklődnek iránta. Én is kedvelem a döntő hangulatát, saját magam is karban tartom, képezem magam helyesírás terén, és szakmailag is kiváló emberektől tanulhatunk. Az új helyesírási szabályzatnál pedig ismét újra kell tanulni néhány szabályt. Véleményem szerint az emberek többsége az írásra kevésbé figyel oda, tisztelet a kivételnek, az írás veszít az értékéből, ezáltal az élőbeszéd is romlik. Fontos szerepük van azoknak a személyeknek, akiknek a munkájához tartozik a magyar nyelv használata, nekik tisztában kell lenniük a nyelvi szabályokkal, ezzel is példát mutatva a többségnek.

Mi multikulturális közegben élünk és óhatatlanul is hat egyik nyelv a másikra. A vajdasági magyarság beszédében gyakran találkozunk más nyelvből, esetünkben a szerb nyelvből kölcsönzött szavakkal, amelyekkel nem biztos, hogy a nyelvünket előnyére gazdagítjuk. Életük folyamán azonosulunk a másik nemzet kultúrájával, életfelfogásával, életvitelével. Természetesen nem azt szeretném mondani, hogy hátrány az, ha valaki több nyelvet ismer és beszél, épp ellenkezőleg, csak oda kell figyelnünk, hogyan ápoljuk a nyelvünket. Első ízben tapasztalatszerzés céljából, kíváncsiságból indultunk a megmérettetésen. Mivel a diákok eredményesen szerepeltek, gyakran a tiszamenti körzetben megszerezték az első és a második helyet, majd hasonló helyezést értek el a tartományi megmérettetésen is, és legtöbbször a továbbjutók 90 pont felett teljesítettek, volt olyan forduló, ahol 99 és 100 pontot is elértek a 100-ból, nem volt kérdés, hogy nem lehet megállás, dolgozni, építeni és csiszolni kell őket és a tudásukat. Minden olyan tanulót, akik a szabadidejét rááldozva időt fordít a saját anyanyelvének ápolására, tisztelnünk és becsülnünk kell. Ahogyan Kányádi Sándor mondta: „Addig vagyunk magyarok, amíg magyarul beszélünk, magyarul gondolkodunk, magyarul tanulunk.”

A Gyémánt Oklevél igen sokat jelent a számomra, mert ezzel elismerik a felkészítő tanárok munkáját. Ez az oklevél ugyanakkor a diákok érdeme és kitartó munkájuk eredménye, nélkülük egy tanár sem lehet sikeres, eredményes a munkájában.

Kiemelten fontos a szervező Magyar Nyelvtudományi Társaság Magyartanári Tagozata számára, hogy a határon túli magyar gyerekek is részesei legyenek a Simonyi Zsigmond helyesírási versenynek. Milyen lehetőségei vannak egy vajdasági diáknak az anyanyelvi tantárgyi versenyzés és a magyar nyelvű továbbtanulás terén?

Az anyanyelvük iránt érdeklődők, ha versenyre jelentkeznek, emelt szintű órákon vesznek részt magyar nyelvből és irodalomból az iskolánkban, de gyakran otthon is gyakorolnak. Azok számára, akik céltudatosak, és szeretik a kihívásokat, nincs hétvége, sem szünidő, mert tudják, mi a kitűzött cél, és igyekeznek azt maximálisan teljesíteni. Ez nemcsak kimondottan a helyesírási versenyre értendő. A Vajdaságban a magyarországitól kissé eltérő tanterv alapján oktatják az anyanyelvet, gyakran nyelvtanból és helyesírásból a versenyekre fel kell a tanulókat zárkóztatni, de a határon túli diákok is kiváló képességű tanulók, akik szorgalommal eredményesek tudnak lenni. A vajdasági magyar diákoknak anyanyelvből lehetőségük van otthon is számos megmérettetésen részt venni. Hogy néhány példát említsek: az oktatási minisztérium által kiírt nyelvi és nyelvhelyességi verseny (ahol iskolánknak számos köztársasági helyezett tanulója volt már), olvasási vetélkedők, Szarvas Gábor Nyelvművelő Verseny, Általános Iskolások Művészeti Vetélkedője, Középiskolások Művészeti Vetélkedője és Színművészeti Vetélkedője, rangos és népes a Zentán megtartott vajdasági Kálmány Lajos Népmesemondó Verseny, Himnusz- és Szózat-verseny, számos szavalóverseny és irodalmi verseny, fogalmazásíró pályázat kerül megszervezésre. A teljesség igénye nélkül soroltam fel néhány rangosabb vetélkedőt. Lehetőség van, gyakran választanunk és válogatnunk is kell, mert mindenre készülni és felkészülni maximálisan lehetetlen. Magyarországra is eljárunk, intézményünk évek óta részt vesz a határon túli diákok számára meghirdetett Petőfi Irodalmi Versenyen (szervező a Kinyílik a Világ Alapítvány), a Palóc Társaság esszéíró pályázatán is próbálkoztunk két ízben, és sikerrel jártunk, de más vajdasági iskolák is jelentkeznek anyaországi versenyekre, fogalmazás- és esszéíró pályázatra, rangos szavalóversenyekre, szépbeszéd-versenyre. A Vajdaságban kiváló, eredményes versmondóink vannak. Hangsúlyozom, lehetőség van, hogy kipróbáljuk magunkat. Vannak rátermett, tehetséges, tenni akaró fiatalok, akiket érdekel még a szülőföldjük, a megmaradásuk, a nyelvük és a kultúrájuk sorsa. Fontos továbbá, hogy ez által a verseny által azt érezzük, mi is a nemzet része vagyunk, annak ellenére, hogy nem egy országban élünk, de azonosak a gyökereink, a nyelvünk, a kultúránk.

Ami az anyanyelvi továbbtanulást illeti, főleg a tömbben van lehetőség az óvodában, az általános és középiskolában magyar nyelven tanulni. A szórványban már kevésbé, ott viszont igyekeznek megoldani, hogy a magyar fiatalok szervezetten eljuthassanak egyik településről a másikra, ahol megszervezik számukra az anyanyelvű oktatást. (Ez a kérdés külön téma lehetne). Felsőfokú oktatási intézményben a szabadkai Magyar Tanítóképzőn, Óvónőképzőn és a Bölcsészettudományi Kar Magyar Tanszékén (jómagam is itt végeztem) van lehetősége a fiataloknak tanulmányaikat anyanyelven folytatni. Van egy-két olyan kar, ahol részben, néhány tárgyból szerveznek a hallgatóknak anyanyelven képzést. Különösen a Magyar Nemzeti Tanács, de a tartományi oktatási titkárság is törekszik arra, hogy a lehetőségekhez képest zökkenőmentessé tegyék az anyanyelvű oktatást. Nagy szerencsénk, hogy oktatás terén az önkormányzatoktól, a tartományi szerveken át a minisztériumig van képviselete a vajdasági magyarságnak, így közvetlenül is képviselhetik a vajdasági magyarság érdekeit. Újvidéken kiváló Európa Kollégium működik nemrég óta, az újvidéki egyetemeken tanuló magyar fiatalok kaphatnak helyet a kollégiumban, továbbá komoly ösztöndíjrendszer működik, hogy otthon tartsák a fiatalokat. Az észak-vajdaságiak számára a közelség és az anyanyelvi oktatás elérhetősége szempontjából vonzó a Szegedi Tudományegyetem, de Budapesten is számos fiatal tanul.  Sajnos a mi közösségünkben is a megélhetés, a jobb élet reményében nagy az elvándorlás, de küzdünk a megmaradásért, az anyanyelvünkért. A vajdasági magyar fiatalokban azt is fontos tudatosítani, hogy ha otthon tanulnak, az állam nyelvének elsajátítása, ismerete nem hátrány a számukra, hanem előny.

A verseny Kárpát-medencei döntőjét az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán tartják. Mennyire hat a versenyzőkre a hely szelleme?

Az előzőekben már utaltam rá, hogy aki egyszer megkedveli a helyesírást, és sikerélménye is lesz egy-egy versenyen, netalán eljut a döntőbe, visszavágyik az ELTE patináns épületébe. Nem egy olyan diákom volt, aki ötödikesként először vett részt a helyesírási verseny döntőjén, és határozottan kijelentette, ő bizony ide jövőre is vissza szeretne térni. Ugyanezt mondhatom el a többi vajdasági magyar diák nevében is.  Az egyik kislányom négy éven keresztül vett részt a budapesti fordulón, szeretett visszajárni, kihívásként élte meg a versenyt, melynek varázsa és különleges hangulata van ebben a nagy múltú intézményben. A szervezők kiválóan megszervezik a versenyt, a legapróbb részletekre is figyelnek, tisztelik a tanulókat, megjutalmazzák azokat is, akik annak ellenére, hogy nem érnek el helyezést, becsülettel és odaadással készültek a fordulókra, és a felkészítő tanárok munkáját is méltatják, valamint az őket támogató oktatási intézményeket is kiemelik. Emelkedett, ünnepi hangulata van a döntőnek és az eredményhirdetésnek is, szinte családias a hangulat. A versenyen kívüli programokkal, a múzeumok látogatásával pedig nagy élményt szereznek a fiataloknak. Figyelemre méltó a szervezők hozzáállása az egész versenyhez, köszönet illeti őket, hogy a határon túli diákokat is bekapcsolják a versenybe, gyakran azt érzem, partnerként és társként tekintenek ránk. Nagy megtiszteltetés, hogy Keszler Borbála professzor asszony a zsűri elnöke, és rendkívül nagy hálával tartozunk Antalné dr. Szabó Ágnes tanárnőnek a minden részletre figyelő szervezésért.

Meg kell említenem, hogy az újvidéki Módszertani Központ is segít abban, hogy a vajdasági diákok részt vehessenek ezen a versenyen.

Mivel buzdítaná a versenyen való részvételre tanártársait és a diákokat?

Véleményem szerint a Simonyi helyesírási versenyen mindenki győztes, aki kipróbálja magát. Nem feltétlenül kell eljutni minden esetben a döntőbe, nem is mindig lehetséges, mivel nehéz és alapos felkészülést igénylő versenyről van szó, de az, hogy a fiatalok foglalkoznak a saját anyanyelvükkel, figyelnek rá, ápolják és csiszolják, óvják, mindenképpen becsülendő. Olyan hasznos tudást szereznek a gyerekek, amit senki nem vehet el tőlük a későbbiekben. Arról nem beszélve, hogy szakmailag milyen kiváló és színvonalas ez a verseny.

Nemrégiben az egyik tanulóm a díjazott esszéjében a következőt írta: „Az anyanyelv kapocs ember és ember között. Családhoz, nemzethez és emberi közösségekhez a tartozás alapja, és nem számít, hány nyelvet beszélünk, mert a legőszintébb szavak akkor születnek, ha anyanyelvünkön szólalunk meg.” Talán ezt bizonyítja számomra évek óta a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny is!