The Fast Countdown a világrangsorban? – Az ELTE meglepetés-helyezése

Tény, hogy Eötvös Loránd munkája az élet számos területén kiemelkedő. Azon kívül, hogy fizikus és egyetemi tanár volt, vallás- és közoktatási miniszterként, akadémikusként, a Magyar Tudományos Akadémia elnökeként, illetve a Mathematikai és Fizikai Társulat alapító elnökeként is dolgozott, s mindig a csúcsra tört – hegymászóként is.

Kemény munkájának szelleme azokban az utódokban él tovább, akik nevét intézményesítik, így halála után is – immár intézményként – töretlenül a fejlődés rabja, és az elsőség rabul ejtője hazai pályán, míg külföldön is a legjobbak között van számon tartva.

Az ismételt itthoni siker egyik jelentős indikátora a HVG Diploma 2017-es rangsora, mely szerint a az ország legjobb egyeteme újból a miénk. Az ELTE-t a dobogón a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Semmelweis Egyetem követi: a hallgatói és az oktatói kiválóság összesítése alapján ezek az intézmények állnak a rangsor élén. Az ország három legjobb kara között két ELTE-set találunk: az első helyen holtversenyben az ELTE BTK, az ELTE TTK és a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara végzett. Az oktatói kiválósági mutatók szerint az ELTE-n dolgozik a legtöbb tudományos fokozattal rendelkező oktató, az MTA-címek aránya a legmagasabb a tudományegyetemek között (közel 11%). A hallgatói kiválósági összesített listáról kiderül: az ELTE-re érkezett a legtöbb első helyes jelentkezés, valamint a legtöbb, középiskolai versenyen helyezett felvételiző (217 fő) is Egyetemünket választotta, amely összesítve a második helyen áll. A kari hallgatói kiválósági rangsorban az első 5 helyen 2 ELTE-s kar található: az BTK a harmadik, az ÁJK pedig a negyedik legjobb kar lett az országban.
Nagyon kellemes történet, de most jöjjön a meglepetés. Mert az, hogy Európában a tavaly betöltött 219. helyről, idén a 212-re lépett elő, a 2018-as Best Global Universities világrangsorban pedig csaknem 40 helyet javítva pozícióján az 505.pontról a 466-ra ugrott, az nem más, mint – habár nem final – de fast countdown! Az összesítés elkészítésekor tizenhárom mutatót vizsgálva a U.S. News & World Report amerikai oktatáskutató és -elemző kiadócég figyelembe vette többek között az intézmények globális és regionális ismertségét és elismertségét, a kutatói teljesítményt (a publikációk alapján), valamint a nemzetközi együttműködéseket is. Az intézmény fizika szakja az előkelő 185. helyet vívta ki a világ egyetemi fizikaoktatásában, a növény- és állattudomány szakterületet a 280., a kémia szakterületet pedig a 489. helyre rangsorolták. Ugyan egy másik világrangsorban, a Center for World University Rankingsben hazánk a 2014-es évtől kezdve világviszonylatban mindig egy kicsit hátrébb került, (idén az 515. helyen vagyunk, míg tavaly a 488. voltunk), mindegyik évben megkapta az első helyezést hazai viszonylatban. Mindkét rangsort a Harvard University, a Massachusetts Institute of Technology és a Stanford University vezeti.

Kérdés, hogy a „visszaszámlálással” járó előremenetel folytatódik-e, hiszen láthatjuk, hogy különböző világrangsorok eredményei nagyon eltérőek. De az biztos, hogy a mi építkezésünk sokat számít abban, hogy le tudunk-e faragni a nagy számokból…

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]