A női emancipáció. Vagy egyáltalán: emancipáció. Sok kérdést felvet – és még több érzelmet felkavar. A mára szerencsére viszonylag hosszú történettel rendelkező női egyenjogúsági mozgalom izgalmas részleteket rejt magában, illetve számos, a jelenünkre és jövőnkre kiható elemet.
Maga a kifejezés a latin ’emancipare’ szóból ered, amely valamilyen hatalom alól való felszabadítást jelent. Fontos megemlíteni, hogy ez nem a rabszolga-felszabadítást és végképp nem a női konvenciók alól való felszabadítást takarta. (Bár cinikusan megjegyezhetjük, hogy a kettő sok értelemben sajnos hasonlíthatott is egymáshoz bizonyos helyzetekben a történelem során…) Utóbbi értelmezését egyébként majd francia közvetítéssel nyeri el.
A mozgalom első igazán nagy hullámát a 19. században élte. Természetesen korábbi úttörőket is számontart a történelem – köztük az egyik legmeghatározóbbat Mary Wollstonecraft személyében. Ki is volt ő?
Ha úgy tetszik, egy original suffragette az 1700-as évek második feléből. Szemléletének egyik legfontosabb eleme a szabadságvágy volt. Az összes közül ezt tartotta a legkülönlegesebb és legértékesebb elemnek egy ember életében. Ez persze több vakmerő(?) vagy kivételes(?) kaland kapcsán is kihatott a magánéletére. Annyi biztos, hogy minden gyermekkori nehézség ellenére Mary felküzdötte magát emberjogi aktivistává, egy igazi feministává. Biztos volt benne, hogy a női szabadságnak és lehetőségeknek egyedül az oktatás hiánya szab határt. Éppen ezért folyamatos fordítások, filozófiai elmélkedések jellemezték életét. Egyik legismertebb műve a Vindication of the Rights of Woman c. írás (1792), mely fontos alappillérét képezte az egyenjogúsági folyamatnak. Érdekes, hogy lánya, Mary Shelley is a női mozgalom egyik jeles figurája volt – elég csak az alkotómunkájára gondolnunk.
Mielőtt bárkiben rossz szájíz érlelődne, és már szidná is a képzeletben maga előtt megjelenő nadrágos, izmosra gyúrt, szekrényeket cipelő nőket, hadd idézzek ettől a kivételes hölgytől:
„I do not wish [women] to have power over men, but over themselves.”1
Azaz: nem a férfiak felett kell a nőknek hatalommal rendelkezniük, hanem önmaguk felett. Ez a kijelentés a lehető legtisztábban festi le, miről is volt/van szó. Folyamatos kritika éri a feminista mozgalmakat, miszerint férfigyűlölő, a női szerepeket felrúgó tevékenységeket űznek. Sajnos mindkét oldal/álláspont radikalizálódhat, azt fontos azonban leszögezni, hogy az eredeti mozgalmak a célja egy élhető női szerepkör megteremtése volt. Egy olyan szerepköré, amelyet méltósággal élhettek meg, és amelynek feltétele, hogy sajátos feladatait ugyanannyira becsüljék és elismerjék, mint a férfi megfelelőjét. Sajnos vitathatatlan, hogy ez hosszú ideig tabutéma, sőt mi több: nevetség tárgya volt. Mindig reménykedünk persze, hogy a jelen kivétel…
Mary Wollstonecraft
Ez a megkülönböztetés azonban rengeteg problémát vet fel a személyes érzelmek mellett, többek közt a női tehetségek kiaknázatlanságát. Vagyis, ha úgy tetszik, egy globális érdek problémáját. Pontosan ezzel kapcsolatban – a 19. század fényében – most októberben konferenciát tartottak az MTA Könyvtár és Információs Központjában. Az 1800-as évekbeli női alkotók képezték a tartalmi lényeget. De hogyan is érdemes megközelíteni ezt a témakört?
Persze a korszak és az alkotás szoros összefüggésben állt egymással, de az előadók arra is felhívták a figyelmet, hogy nem lehet a társadalmi szerep figyelmen kívül hagyásával értelmezni az alkotókat. A korszakban nőként kiállni a „nyilvánosság” elé még alapvetően szokatlan tett volt. A 19. században mégis aránylag sokan (ez persze egy nagyon viszonylagos kifejezés) vállalták fel magukat és saját munkásságukat. Ennek oka valószínűleg az, hogy ebben a korszakban ért be annyira a női függetlenséget és a lehetőségek megvalósítását célzó szemlélet, hogy annak közösségformáló ereje legyen. Vagyis a nőknek egyre kevésbé kellett egyedül érezniük magukat a „porondon”, egyre jelentősebbé vált a sorstárstudat és a közös identitás. A konferencián többek közt előkerült Szendrey Júlia, Malom Lujza, Majthényi Flóra és Jósika (Podmaniczky) Júlia neve – utóbbi hölgy a női hírtudósítás alapkövét fektette le. Érdekes és tanulságos információk olvashatók még a konferenciáról megjelent cikkben (Mérföldkövek a női emancipációban), mely ehhez a cikkhez is komoly segítséget nyújtott.
És természetesen ha már érintettük a 19. századot, érdemes ugrani egyet és megnézni néhány 20. századi eseményt is. Kitekintve a nemzetközi palettára, a korszak egyértelműen vegyesnek tűnik. Rengeteg filozófiai és művészeti törekvés nyer teret magának, ezek közül több is foglalkozott a feminizmussal. Elég a marxista elképzelésekre vagy az egzisztencialista filozófiára gondolni. Ha pedig az egzisztencialistákról esett szó, Simone de Beauvoir szép példaként szolgálhat. Egyik legismertebb alkotása, a Le Deuxième Sexe (1949) a mai napig központi könyvként szolgál a feminista tanulmányok részére. Legfontosabb felismerése, hogy a nő mint kiegészítő egység folyamatosan az egész mellett válhat csak értelmezhetővé, azaz a férfi mellett. Ebből levezethető minden megkülönböztetés, komolytalanság a nőkkel kapcsolatban, amelyet a történelem is igazol. A Bibliában jártasaknak feltűnhet, hogy az elképzelés kapcsolatba hozható a teremtéstörténettel. Talán éppen ezért a Vatikán tiltott könyvként tartotta számon. Ismét egy kristálytiszta példa arra nézve, hogy bár törekvések voltak, a legtöbb szervezet/intézmény milyen kis mértékben foglalkozott komolyan a női egyenjogúság kérdésével. Ahogy látjuk, még kevésbé tudták kezelni a témát. A tiltás pedig jól bevált taktikának tűnt…
Simone de Beauvoir
Az 1949-es év máskülönben magyar viszonylatban is tartogatott meglepetéseket.
1945 után minden tekintetben jelentős változások jöttek. Egyenjogúsági szempontból érdekes megemlíteni, hogy – a papi tisztséget kivéve – minden pozíció betölthetővé vált a nők számára. Létrejött a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége (a későbbi Nőtanács), mely az egyenjogúsági törekvéseket képviselte. 1949-ben pedig elfogadták „a nőkre nézve a közszolgálat körében és más életpályákon fennálló hátrányos helyzet megszüntetéséről” szóló törvényt2, így tehát az 1949-es alkotmány alapján megtörtént a nők teljes egyenjogúsítása.
Ez persze továbbra sem jelenthetett feltétlen gyakorlati megvalósulást. Alkalmazkodni kellett a talán napjainkig legaktuálisabb jelenséghez, melynek alapja egy teljesíthetetlen elvárás volt. A nők munkába állása az anyagi terheket megfelezte, az otthoni tevékenységeket azonban nem. Vagyis a nőknek mindkét színtéren tökéletesen kellett teljesíteniük, és ez sajnos a mai napig a legtöbb esetben fennáll. Mindez arra enged következtetni, hogy a szemléletbeli egyenjogúsítás nem játszódott le. Természetesen rengeteg téma felvetődhetne még a jelenlegi helyzetet tekintve…
Le kell szögeznünk, hogy egy rendkívül kilátástalan és igazságtalan helyzetből kiindult folyamat a női egyenjogúsági mozgalom. A suffragette-ektől a Nőtanácson át egészen napjainkig nem tudott megvalósulni a harmonikus felállás. Ezzel együtt rengeteget köszönhetünk a bátor aktivistáknak, hiszen nélkülük ma talán ez a cikk sem készülhetett volna el…
Források:
2. mult-kor.hu
További források: elte.hu, iep.utm.edu
Képek forrásai: newstatesman.com, ichef.bbci.co.uk, portal.vfmk.hu
Kiemelt kép: thehillnews.org
