Elhunyt Tarján Tamás

„Kiváló tanár és irodalomtörténész volt, remek stiliszta és nagy tudású, kitűnő tollú kritikuskollégánk.
Egyelőre nem vagyunk képesek többet mondani, megrendülten állunk” – írta egyetemi tanárunk halálhírét közlő Facebook-bejegyzésében a Színházi Kritikusok Céhe. Tarján Tamást szeptember 24-én, vasárnap éjjel érte a halál. 68 éves volt.

1949. július 24-én született Budapesten, a helyi Piarista Gimnáziumban érettségizett, diplomáját 1973-ban szerezte meg egyetemünk magyar–néprajz szakán. Lediplomázását követően a Bölcsészettudományi Kar Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet oktatója, később docense is lett. Egyetemünk mellett oktatott a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen és a Zsigmond Király Főiskolán is.

„Nemzeti irodalom nem létezik irodalomszervezők nélkül, kiadói lektorok, folyóiratszerkesztők, tanárok, kritikusok, művelt újságírók nélkül. Nem működik a gép motor nélkül. Nem tudom, hogy akadozik-e majd a nemzeti irodalom Tarján Tamás nélkül, de egy Forma–1-es motor most leállt.” – Nógrádi Gábor költő, újságíró írta ezt a tanár úrról.

Összesen mintegy húsz éven át tevékenykedett dramaturgként a Nemzeti Színházban, a Játékszínben, illetve vidéki színházakban. Számos film- és színházi kritika, esszé szerzője. Fő kutatási területei a modern magyar dráma- és színháztörténet, a magyar szatíra története, valamint a magyar kortárs irodalom voltak. Élete során huszonhét kötetet publikált, köztük tanulmánygyűjteményeket, monográfiákat, általános iskolai tankönyveket és szöveggyűjteményeket, emellett számos irodalmi lap szerkesztője, rovatvezetője, munkatársa volt. Dolgozott a Magyar Rádióban és a Magyar Televízióban is.

Munkásságát többek között 1986-ban József Attila-díjjal, 1995-ben Pro Literatura-díjjal, 1997-ben Komlós Aladár-díjjal tüntették ki.

Utolsó kötete a Pont Kiadó gondozásában jelent meg, A Nyugat égtájai – avagy Vigasz az irodalomban? címmel, 2016-ban.

Egyetemünk tanára, Schein Gábor a következő szavakkal emlékszik meg kollégájáról és barátjáról a BTK honlapján:

„Tarján Tamás olyan időkben került a Tanszékre, amelyek nem kedveztek az olyan elfogulatlan, minden hősi póz nélkül is a saját mércéjük szerint élő személyiségeknek, mint amilyen ő volt. Ő mindvégig képes volt megőrizni teljes elkötelezettségét a tanítás, a barátok és a hallgatók iránt, ugyanakkor független maradt az akadémiai és az egyetemi világ hierarchiájától. Sokat állt színpadon, pódiumon, katedrán, de belső világát csak kevesek előtt tárta föl. Rengeteg befejezetlen beszélgetés maradt utána, halála ezért különösen fáj.

Búcsúzni így most még nem tudunk Tőle. Tandori Dezső Körjáró ballada című versének utolsó soraival gondolunk rá, melyeket sokat idézett jellegzetes gesztusaival kísérve. Ezekbe a sorokba most már ő is beköltözött velünk maradva, eltűnőben. Nehéz e sorokat nem az ő hangján, az ő hangsúlyaival hallanunk:

Ajánlom balladám a körnek,

mely a napot viszi az égen,

mely ha néha kissé legörbed,

csak meg is tágul észrevétlen:

Nagy Közönsége, mi vagyunk,

mondhat-e ennél bárki többet?

Míg tudunk, lemaradozunk:

hol a tűnők tovapörögnek…”

 

Tarján Tamást szeptember 24-én, vasárnap éjjel érte a halál. 68 éves volt.

 

Forrás: litera.hu, btk.elte.hu, Színházkritikusok Cégének Facebook-oldala, hu.wikipedia.org, bumm.sk, librarius.hu

Kép forrása: litera.hu

  • irysz

    R.I.P. Nagyon sajnálom.
    Mikor lesz a temetése?