További hírek a CEU-ról: ELTE ÁJK, Jobbik, utólagos normakontroll

Mivel a Köztársasági elnök nem élt jogával, és küldte el előzetes normakontrollra a lex CEU-t, most az utólagos normakontrollok lehetőségeit tekintjük át. Mai hír, hogy az Országgyűlésben a Jobbik frakció is támogatja, hogy az Alkotmánybírósághoz küldjék a törvénymódosítást. Ezzel egy időben az ELTE ÁJK hallgatói nyílt levelet intéznek Székely László ombudsmanhoz.

Bár az Alaptörvény előtti alkotmány ismerte az actio popularis intézményét, vagyis bármelyik állampolgár kérhette az Alkotmánybíróság utólagos normakontrollját, ez a lehetőség ma már nem áll fenn. Éppen ezért fordul nyílt levélben Székely Lászlóhoz az ELTE ÁJK hallgatósága. Neki ugyanis megvan a jogosítványa ahhoz, hogy az Alkotmánybírósághoz küldje a kérdéses javaslatot. Ezzel egy időben a Jobbik frakciója kijelentette, ők is támogatnának egy olyan kezdeményezést amely az AB-hoz küldené a felsőoktatási törvény módosítását. Ahhoz, hogy az Országgyűlés utólagos normakontrollt kezdeményezhessen ötven képviselő támogatása szükséges. Jelenleg a kormánypártok a 199 képviselői mandátumból 131-et birtokolnak. Ez azt jelenti, hogy az ellenzék csak a Jobbik (24 képviselőjük van jelen az Országgyűlésben) támogatásával együtt tud kellő számú kezdeményezőt felmutatni.
Összességében úgy tűnik, hogy bár Áder János nem küldte el az AB-hoz a törvénymódosítást, az mégsem kerülheti el sorsát és mindenképpen eljut a legfelsőbb bírósági fórumhoz.

Kép: jokortv.hu
Forrás: index.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]