Remek történetek érkeztek a “100 szóban Budapest” történetírói pályázatra

Kihirdették a “100 szóban Budapest” történetírói pályázat eredményeit. A több mint ezerkétszáz beérkezett írásból először a száz, majd a tizenkét, s végül a három legjobb alkotást választotta ki a zsűri.

Immár harmadik alkalommal hirdették meg a “100 szóban Budapest” történetírói pályázatot. Az eredményhirdetést 2016. október 21-én tartották a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál részeként. A pályaműveket rangos zsűri értékelte: Winkler Nóra, Térey János, Nagy Dániel Viktor. Az első tizenkét helyezett kapott jutalmat. A legjobb alkotásnak Sári Edina Fuss a gesztenyéért! című írását tartotta a zsűri. A második helyet két történet kapta: Balogh-Szabó Kitti …kisEBb, illetve Ferdinánd Zoltán A világ legjobb kurvája című írása. A harmadik helyezett Soltész Béla lett Corvin-negyed című alkotásával. Az első három helyezett között összesen 150 ezer Ft-ot osztottak szét (I. helyezett 65 ezer Ft, II. helyezett 30-30 ezer Ft, III. helyezett 25 ezer Ft).

A felhívásra összesen több mint ezerkétszáz pályázat érkezett. A zsűri ebből válogatta ki a legjobb százat, a legjobb tizenkettőt, illetve a dobogósokat. A tizenkét legjobb művekhez kortárs művészek készítettek illusztrációkat, melyek a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál részeként megtekinthető egy szabadtéri kiállításon, a Városháza parkban november 6-ig. A legjobb száz pályaművet letölthetik az érdeklődők az internetről, valamint megvásárolhatják a pályamunkákból készült zsebkönyvet is. A művekhez készült illusztrációkat a következő  kortárs művészek készítették: Balogh Tünde, Édes Piroska, Halász Gabriella, Hanga Réka, Holló Anna, Kun Fruzsina, Kürti Andi, Kyrú, Nagy Dia, Nagy Norbert, Remsey Dávid, Simonyi Cecilia. A három legjobb művet meg is zenésítették, ezeket a zeneszámokat díjátadó ünnepségen adták elő.

Sari_Edina_elso_dij

A díjnyertes alkotás.

 

A “100 szóban” történetírói pályázatot nem csak Budapesten, hanem – a Visegrádi Alap támogatásával – Prágában, Pozsonyban és Varsóban is meghirdették. A projekt megvalósításáért a Mindspace Nonprofit Kft. a felelős, amely együttműködik az ötletgazda chilei Plagio csapattal. Szakmai segítséget és támogatást nyújtott a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ is.

A szervező Mindspace június 10-től szeptember 18-ig várta az írásokat. A követelmény az volt, hogy az írások maximum százszavasak lehetnek. A pályázók nem csak Magyarországról, hanem sok külföldi városból is küldtek írásokat: például Amszterdamból, Nienwpoortból, Coventry-ből, Londonból, Csíkszeredából, Nagyváradról vagy Olivából.

A díjazott írások elérhetőek a “100 szóban Budapestről” honlapjáról.

Forrás, kép: litera.hu

Kiemelt kép: budapest.in100words.eu

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]