Nem minden rangsorban vezetnek az amerikai és brit egyetemek

A BBC nemrég megjelent cikke szerint hiába állnak az amerikai és brit felsőoktatási intézmények a világrangsorok élén, a diplomások teljesítményét mérve a japán és európai egyetemekről kikerültek vezetnek.

Sean Coughlan, a BBC oktatási szakírója meglepő listát állított össze. Összevetette a nemzetközi egyetemi rangsorokat és az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) diplomások tudásáról készült felméréssel.

Coughlan arra jutott, hogy a legjobban teljesítő hallgatók nem a nemzetközi rangsorok (Times Higher Education vagy QS-rangsor) élén álló egyetemeiből kerültek ki. A legjobban teljesítő diplomások között első helyen a japánok állnak, majd a finn, holland, osztrák, norvég és belga egyetemek egykori hallgatói következnek.

Az OECD-teszteken alapuló felmerés eredményeiben tehát a más rangsorokon első helyeken szereplő amerikai és brit felsőoktatási intézmények nem kerültek az élvonalba. A szakíró azt is megjegyzi, hogy ráadásul az európai országokban sokak számára ingyenes a továbbtanulás, míg az Amerika Egyesült Államokban nagy összegeket kell fizetni a képzésért. Az eltérést azzal magyarázza Coughlan, hogy az USA számos kitűnő egyeteme mellett rengeteg gyenge intézmény is van, ami rontja az ország eredményét, míg például Finnország minden egyeteme magas színvonalat nyújt. A jó eredményekhez a középiskolai képzés is hozzájárul, azok az országok állnak az élen, ahol világszínvonalú a középfokú oktatás. A különbséget a cikkben a rangsorok összeállításának eltérő módszereinek különbségei is magyarázzák: van, ahol a hallgatók konkrét tudását, van, ahol a kutatási eredményeket, idézettséget vesznek figyelembe.

Forrás: eduline.hu

Kiemelt kép: ox.ac.uk (az Oxfordi Egyetem épületegyüttese)

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]