Így segíthetsz rászoruló diákokon

Ha szeretnél olyan embereken segíteni, akiknek valóban szükségük van rá, de még nem tudod, hogyan tedd ezt, akkor most jól figyelj: Iskolakezdés együtt! címmel rászoruló iskolások javára indított országos akciót augusztus 17-én az Ökumenikus Segélyszervezet a 1353-as adományvonalon. A szervezet gyermekenként 10 ezer forint értékű, személyre szabott, minőségi tanszercsomagokkal szeretné támogatni a nehéz sorsú diákokat még iskolakezdés előtt.

Az Ökumenikus Segélyszervezet augusztus 17-én Iskolakezdés együtt! akciót indított, melynek keretein belül tanszercsomagokkal szeretné támogatni a rászoruló diákokat. A 1353-as adományvonalon minden hívás és SMS indításával 250 forintot lehet adományozni – közölte a segélyszervezet szerdán az MTI-vel. Az interneten keresztül is lehet adományozni, emellett idén is a gyűjtés stratégiai partnere a Magyar Posta, így a nagyobb postákon a csekkbefizetés mellett gyűjtőperselyekbe is várják az adományokat.

Az Ökumenikus Segélyszervezet felkérésére készült kutatás szerint a tanévkezdés a legtöbb család számára nagy anyagi teher. A Kutatópont reprezentatív felmérésében részt vevő felnőtt magyar lakosság több mint kétharmada, a válaszadók 70 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az iskolakezdés jelentős, nehezen megoldható kiadásokat jelent egy átlagos magyar család számára.

A megkérdezett gyermekes családok 85%-a önerőből fedezi az iskolakezdés költségeit: ebből 27% tudja ezt gond nélkül megtenni, 58% csak más fontos kiadások csökkentésével. Utóbbiak közül a megkérdezettek 44%-a az élelmiszerre fordított kiadásokat kénytelen csökkenteni, 24%-uk a kötelező számlák befizetését, 9% a hiteltörlesztést halasztja későbbre, 23%-uk pedig egyéb kiadásaiból farag le. A válaszadók 10%-a csak a családi vagy baráti körtől kölcsönkérve vagy más hitelből tudja finanszírozni az iskolakezdést.

Az akcióban a segélyszervezet országos intézményhálózatának látókörében élő 1000 gyermek kap segítséget. Az Ökumenikus Segélyszervezet számára fontos, hogy ne csak a tankönyvek és íróeszközök beszerzésében segítsenek, hanem más költségek fedezésében is: a tornaruha, az ünneplő, a bérlet vagy az alapvető ruházat megvásárlásában is segítséget tudjanak nyújtani.

A hazai rászorulók mellett több száz kárpátaljai és erdélyi magyar gyermek kap beiskolázási segítséget. Az augusztusi segélyakció mellett az Ökumenikus Segélyszervezet idén is vállalja, hogy a célként kitűzött 1 ezer gyermek 10 ezer forint értékben történő támogatásához szükséges 10 millió forinton felül beérkező pénzből az intézményeinek programjaiban résztvevő, mintegy 300 diák felzárkózását támogatja egész évben.

Forrás: edupress.hu

Kép: pixabay.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]