Közeleg a Pont Ott Parti

Ma kiderülnek a felvételizők által várva várt ponthatárok, melyeket a Felvi.hu idén is egy nagyszabású rendezvény keretein belül fog leleplezni. A felvételi izgalmai mellett egyéb programok is várják az érdeklődőket, többek között az ELTE kitelepülésével is találkozhatnak majd a kilátogatók.

Ahogy már egy korábbi beharangozónkban is olvashattátok, július 26-án végre minden felvételiző fellélegezhet – hogy ez a nap örömkönnyekkel vagy szomorkodó tekintetekkel zárul, az nemsokára kiderül, azonban akárhogy is alakulnak majd a ponthatárok, a szervezők sok programmal várják az érdeklődőket. A Felvi.hu már közzé is tette, hogy milyen lehetőségekkel készülnek idén a kihirdetés után szórakozásra vágyó fiatalok számára. Az ELTE-n kívül találkozhattok a Dunaújvárosi Egyetem, Budapesti Gazdasági Egyetem, Budapesti Metropolitan Egyetem, Edutus Főiskola, Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal, Széchenyi István Egyetem, Tempus Közalapítvány, Zsigmond Király Főiskola kitelepülésével is, ahol rengeteg információ áll majd rendelkezésre papír alapon és személyesen egyaránt. A programok az Infoparkban (Budapest, Magyar Tudósok körútja 2.) lesznek, a kapunyitásra pedig 16 órakor kerül majd sor.

terkep_630px

Felvi Fórum programkínálata

szakmai kerekasztal beszélgetések, előadások

Időpont: 2016. július 26. 16.45 – 19.45
Helyszín: Infopark, Felvi sátor

16.45 – 17.20
KARRIERÉPÍTÉS – „Kar és karrier”

Mi mindent tehet egy hallgató a sikeres karrier érdekében az egyetemi, főiskolai évek alatt? Miért érdemes eleveduális képzésre jelentkezni? Milyen fejlődési és előrelépési lehetőséget rejt a gyakornoki időszak? Hogyan növelhetők a munkaerő-piaci esélyek? Milyen ösztöndíjak támogathatják a célokat? Bármilyen területen tanul is az ember – legyen szó művészi pályáról vagy épp a fizika világáról –, érdemes álmokat szőni és tenni megvalósításuk érdekében. Hogy mit és hogyan, kiderül a kerekasztal-beszélgetésből.

Résztvevők:

  • Garamvölgyiné Gáspár Andrea osztályvezető, Oktatási Hivatal, Szakmai Gyakorlatok és Duális Képzések Osztálya
  • Nagy Zoltán főosztályvezető, Oktatási Hivatal, Felsőoktatási Elemzési Főosztály
  • Fekete Zsófia felsőoktatási csoportvezető-helyettes, Tempus Közalapítvány
  • Dr. Ailer Piroska Gyöngyi rektor, Kecskeméti Főiskola
  • Csizmadi Rita erőforrás menedzsment, IBM
  • Veszprémi Lili hallgató, MOME

17.30 – 18.15
BEVÉTELI FORRÁSLEHETŐSÉGEK HALLGATÓKNAK – „Források a forráshoz”

Akár az önköltséges képzés díját kell előteremtenie a hallgatónak, akár az albérlet és a megélhetés keretét, fontos megterveznie, hogyan tölti meg perselyét, illetve miként takarékoskodik. Megoldást jelenthet a megannyi ösztöndíjés juttatás, a diákigazolvány adta lehetőségek kihasználása, a diákmunka vagy esetlegesen a Diákhitel is. A diákmunka továbbá hatalmas ugródeszkát is kínálhat a hallgatóknak, hiszen leendő munkahelyüket is megteremthetik, vagy életre szóló élményeket szerezhetnek általa.

Résztvevők:

  • Rábai Cecília osztályvezető, Oktatási Hivatal, Felsőoktatási Digitális Tankönyvtár Osztály
  • Nyüsti Szilvia mb. osztályvezető, EMMI, EU Fejlesztések Koordinációjáért és Stratégiákért Felelős Helyettes Államtitkárság, Adatfejlesztési és Szolgáltatási Főosztály
  • Kaizinger Tamás tanulmányi és juttatási ügyekért felelős elnökségi tag, HÖOK
  • Fazekas Kornél regionális koordinátor, Diákhitel
  • Sütő Péter projektmenedzser, Y Generáció Iskolaszövetkezet
  • Szabó Dávid miutcánk.hu alapítója, miutcank.hu

18.20 – 18.50
NYELVTANULÁS – „A sikeres nyelvtanulás titkai”

Miért fontos a nyelvtanulás? Milyen lehetőségeket kínál a nyelvtudás a nyelvvizsgán túl? Milyen nyelvet érdemes tanulni, vagy épp milyen nyelvet lehet tanulni, amire nem is gondol a legtöbb hallgató? Valóban létezik a személyiségtípushoz igazodó nyelvtanulási mód? Melyik nyelvvizsgát válasszák a hallgatók? Az örök kérdés:nyelviskola, magántanár, vagy inkább külföld?

Résztvevők:

  • Tamásné Fazekas Márta főosztályvezető-helyettes, Oktatási Hivatal, Köznevelési és Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Osztály
  • dr. Öveges Enikő, oktató, Nyelvtudásért Egyesület
  • Kovács Ágnes tanár, Budapest Schools
  • Piróth Eszter igazgató, TIT-TELC Nyelvvizsgaközpont
  • Gelics Nóra vezető, Flow nyelvstúdió

19.05-19.35
TÁJÉKOZTATÓ A FELVÉTELIVEL KAPCSOLATBAN – „Felvi infók, elsőkézből”

Hogyan születnek a ponthatárok? Mit jelent pontosan az értesítő sms? Milyen további teendők várnak a felvételizőkre (felvettek, nem vettek fel)? 2016-os jelentkezési tendenciák.

Előadó: Dr. Stéger Csilla felsőoktatási elnökhelyettes, Oktatási Hivatal

19.25 – 19.55
A SZAKKÉPZÉS LEHETŐSÉGEI

Milyen lehetőségeket nyújt a szakképzés a fiatalok számára? A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal előadása.

 

Riska Nagyszínpad programkínálata

16:00 Pont Ott Warm Up by DJ Juhász Laci
17:30 Stand up Comedy
18:00 Margaret Island
20:00 Ponthatárok kihirdetése
21:00 Deniz
22.30 Drop the Cheese
0:00 Purebeat
1:00 DJ Dominique
2:00 Pont Ott Powered by DJ Juhász Laci

Forrás: felvi.hu

Képek: felvi.hu