Térképen a társadalom

Magyarországon hatalmas különbségek vannak térségenként, akár gazdasági, akár társadalmi viszonylatban.

A térképek tulajdonképpen előrejelzések, hogy a jövőben ennek segítségével könnyebben tudják fejleszteni a közszolgáltatásokat. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) szerint csak célzott fejlesztésekkel, és a közszolgáltatások megerősítésével lehet segíteni az ország hátrányosabb térségeit.

Ezt a szerdán nyilvánosságra hozott Differenciált közszolgáltatás-szervezés bevezetéséről című előterjesztésükben fejtik ki. Aki szeretné ezzel kapcsolatos véleményét megírni az Emminek, erre június 29-ig van lehetősége.

Az elmúlt években az ország egyre több pénzt fektetett az ilyen szolgáltatások fejlesztésére, a mutatók még sem javultak kellő mértékben. 2003 és 2012 közt a szociális kiadások 59%-kal nőttek, a jövedelmi különbségek ennek ellenére, mégis nőttek…

A különbségeket adatokkal is alátámasztották. Például, van olyan mutató, ahol bizonyos területek közt akár hetvenkétszeres eltérés is lehet. Az általános iskolások közti hátrányos helyzetű gyerekek arányában negyvenhatszoros az eltérés. Valamely járásban 1,9 százalék, de van ahol 80 százalék fölötti ez az érték.

Éppen elég nagyok a financiális eltérések is, viszont a fizikai elszigeteltség is magas. Az ilyen helyeken lakóknak nehéz eljutni a városba, ahol alapvető szolgáltatásokat igénybe tudnának venni (pl. egészségügy, oktatás). A projekt kezdeményezőinek elsődleges célja a közlekedés javítása, és ezzel a helyi életfeltételek javítása is. Bővebben tehát, fontos, hogy minden ember ugyanolyan minőségben hozzá tudjon jutni a közszolgáltatásokhoz, és ezek a helyi szükségleteteknek megfeleljenek.

Az oktatás területén, „az országosan egyenlő esélyek, a korszerű iskola és a magasabb szintű nevelés-oktatás megteremtése az iskolarendszer racionalizálásával valósítható meg.” Olyan központokat szeretnének létrehozni, ahol „egy helyszínen lesznek elérhetők mindenki számára” a szolgáltatások.
Az egészségügyben is csökkentenék az egyenlőtlenségeket, itt is „célzott intézkedések szükségesek”.

A gyermekek ellátásnak javítására, a hátrányos helyzetű területeken bővíteni kell a napközbeni ellátásokat, fejleszteni kell ezeket a létesítményeket pl. családi napközik. Létrehoznának egy új intézménytípust, a minibölcsődét is.

A segítségnyújtással kapcsoltban az Emmi kitart amellett, hogy „számos esetben megalapozatlanul jelentkeztek ilyen igénnyel”. Emiatt a forrásokat átrendeznék az idős népesség és a gondozottak arányában.

A térképeket itt találjátok.

Forrás: Kép: hu.wikipedia.org

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]