Bye, bye Uber…

Biztosan ti is sokan használjátok, az egyre népszerűbb fuvarmegosztókat (Uber, Wundercar). De vajon meddig?

Egy mostanában elfogadott kormányrendelet szerint, 2018-tól ugyanazok a szabályok fognak vonatkozni a fuvarmegosztó alkalmazásokra, mint a taxis cégekre. Vagyis, több mint két évig még sem betiltva, sem legalizálva nem lesznek ezek a szolgáltatások.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól (NFM) szerint, viszont már egy hónapon belül életbe lép a szabályozás. Ami azt jelenti, hogy ezekkel az alkalmazásokkal legálisan taxizni Budapesten belül ezen túl csak sárga autóval, és csak hatósági árszabással (450 forintos alapdíj és 280 forintos kilométerenkénti díj) lehet.

Az Uber nem kommentálta a hírt, a Wundercar alapítója, Gunnar Froh pedig szintén nem kívánt nyilatkozni, mivel még nem látta a törvénytervezetet.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára, Fónagy János elmondása szerint, ezek a szolgáltatások csak úgy működhetnek szabályszerűen, hogyha az utasokat az előírt engedélyeknek, képesítéseknek megfelelő taxisoknak közvetítenek.

„A kormány nem kíván innovatív megoldásokat megakadályozni”, az Uber egy infokommunikációs platform, ami alapvetően nem tiltott. De „ha azt az előírt jogosítványokkal rendelkező taxisok veszik igénybe, akkor az szívük joga. Vagyis a taxisok, a szolgáltatást nyújtók eldöntik, hogy hajlandóak-e ezért az infokommunikációs szolgáltatásért az Ubernek díjat fizetni”.

A gyakorlatban ez tekinthető az innováció akadályozásának is, mivel az ujjírásnak számít, hogy a városban lévő sofőrök és az utasok számától függően mindegyik útra egyedi árat számít ki az alkalmazás.

Fónagy arra is kitért, hogy a szabályozásra a taxisok érdeke miatt volt szükség, így megóvják 13 ezer taxis „életvezetési biztonságát”.

A törvénymódosítás alapján, a repülőtereken, vasúti pályaudvarokon és buszállomásokon az utasokat zaklató, a közrendet megzavaró taxisok ellen ezen túl hatóságilag is fel lehetne lépni. Pontosabban fogalmazva, a szolgáltatást felajánlani, és utast szállítani, kizárólag csak a szolgáltató hozzájárulásával lehetne.

Aki szabálysértést követ el, attól akár egy évre is megvonhatják az engedélyét…

2018-tól tehát nagyrészt a műszaki előírások terén lesz szabályozás. Például, taxizni csak 10 évesnél fiatalabb, két oldalon két-két ajtós, légkondicionált autóval lehet.

Az Uber közép-kelet-európai regionális menedzsere úgy véli, a szemléletmódon kellene változtatni, és nem taxis cégként kellene tekinteni rájuk.

Forrás: http://index.hu/gazdasag/
Kép: itcafe.hu