6,3 milliárdot osztanak szét az egyetemek között

Az idén első körben 23 intézmény, köztük az ELTE, összesen 6,3 milliárd forintnyi támogatást kap a Felsőoktatási Struktúraátalakítási Alapból – jelentette be Palkovics László felsőoktatási államtitkár április 10-én. Az ELTE 500 millió forintra számíthat.

Az államtitkár a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az alapot 2013 februárjában hozta létre a kormány, hogy támogassa a felsőoktatási intézmények belső átszervezését, a fennálló adósságok csökkentését. A konszolidációnak köszönhetően az elmúlt két évben lényegesen javult az intézmények pénzügyi helyzete, így idén már fejlesztési projektekre is tudják fordítani ezt az összeget – tette hozzá.

A mostani pályázati körre valamennyi intézmény adott be kérelmet, ebből 23-an pályáztak sikerrel. Pályázati feltétel volt, hogy az egyetemek, főiskolák mutassák be a projektnek a jövőbeni működésre gyakorolt hatását, illetve csatoljanak üzleti tervet is.

Palkovics László az idei támogatások közül kiemelte, hogy a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 500 millió forintot fordíthat oktató-reaktor fejlesztésére, a Szegedi Tudományegyetem 468 millió forintból az elektronikus rendszerét fejlesztheti. A Kaposvári Egyetem pedig kutatási műhelyt és gyakorlóhelyet hozhat létre 146 millió forintos keretből.
Az ELTE 500 millió forintos támogatásra számíthat.
A fentiek mellett a Debreceni Egyetem és a Nyugat-magyarországi Egyetem 400-400 millió, az Óbudai Egyetem, a Semmelweis Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem 500 millió, a Szent István Egyetem pedig 428 millió forintos támogatást kaphat az alapból.

 

Forrás: edupress.hu/mti