Az abszolutórium kiadását nem köthetik tanulmányi átlaghoz

Az ombudsman szerint a vizsgák sikeres elvégzésén túl nem lehet meghatározott átlaghoz kötni az abszolutóriumot.

Az alapvető jogok biztosa, Székely László pénteki közleményéből kiderült, hogy a visszásságok megszüntetése érdekében kezdeményezni fogja az erre vonatkozó kormányrendelet hatályon kívül helyezését.

Ennek elsődleges oka, hogy az abszolutórium nem egyenlő a felsőfokú végzettséggel, utóbbihoz szükséges a záróvizsgák elvégzése is. Az abszolutórium tehát az adott felsőoktatási intézmény tanulmányi kötelezettségek tanúsítására szolgál.

A másik ok egy diák panasza volt. A hallgató kifogásolta a Budapesti Corvinus Egyetem szabályzatát, melyben az abszolutórium megszerzésének feltétele a 3,00-ás tanulmányi átlag teljesítése.

Székely László szerint az abszolutórium kiadása követelményekhez kötött, amik nem utalnak a tanulmányi átlag minősítésére. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a tanulmányok sikeres teljesítéséhez a kreditek ugyan szabályozva vannak, de ez nem terjed ki az érdemjegyhez való kikötésre is.

Megállapította azt is, hogy a kormányrendelet a törvényi felhatalmazáson túlterjeszkedik. A jogbiztonságot követelménybe ütköztetik, így visszásságot idéz elő a rendelkezés.

 

Forrás: eduline.hu

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]