Legyél te Magyarország Jó tanulója – Jó sportolója!

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Magyar Olimpiai Bizottsággal (MOB), a Magyar Diáksport Szövetséggel (MDSZ), a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetséggel (MEFS) és a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületével (MTTOE) együttműködve nyílt pályázatot írt ki „A Magyarország Jó tanulója – Jó sportolója 2015” cím elnyerésére.

A Magyarország Jó tanulója – Jó sportolója címre pályázhat minden olyan a köznevelésben és felsőoktatásban tanuló és hallgató, aki a pályázati kiírásban felsorolt kritériumoknak megfelel. Több korcsoportban fogadják a pályázók jelentkezését: 2002-2003-ban születettek (III. kcs.), 2000-2001-ben születettek (IV. kcs.), 1998-1999-ben születettek (V. kcs), 1995-1997-ben születettek (VI. kcs.), valamint a 2014/15-ös tanévben felsőoktatási intézmények hallgatói (VII. kcs.).

A tanulás területén való kiváló teljesítmény a pályázat elnyerésének egyik alapfeltétele, így korcsoportonként megszabták a minimum átlagot, amit a 2014/2015-ös tanév végén, illetve a VII. korcsoport esetén a második félévben el kellett érnie a pályázónak. Továbbá elbíráláskor a különböző tanulmányi versenyek és az OKTV-k is sokat nyomhatnak a latba. A cím elnyerésének másik alappillére a sportban való kimagasló teljesítmény: azon tanulók terjeszthetők fel a címre, akik 2014. szeptember 1. és 2015. augusztus 31. között hazai országos bajnokságban, vagy nemzetközi versenyen eredményesen szerepeltek.

A pályázat célja, hogy ösztönözze a tanulókat, hallgatókat mind a fizikai, mind a szellemi teljesítésre, mindezt a fair-play szellemében, az eredményesebb tanulásra és a magasabb szintű sportolásra , az aktív és egészségfejlesztő testmozgásra, ezzel együtt az egészséges életmód folytatására sarkallja őket.

Kizárólag a MOB által regisztrált sportági szakszövetségek (ezekről lista a MOB honlapján), valamint a fogyatékosok országos sportszövetségei által képviselt sportágak igazolásai fogadhatók el a pályázatok benyújtásakor. Az elért eredmények tekintetében pedig csak az MDSz, a MEFS, a Magyar Paralimpiai Bizottság, a Magyar Hallássérültek Sportszövetsége, a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség, a Magyar Szervátültetettek Szövetsége, valamint a Fogyatékosok Országos Diák és Szabadidősport Szövetsége által hitelesített országos szintű versenyeredmények fogadhatók el elbíráláskor.

A pályázatot február 22-ig kell elküldeni az EMMI-nek az alábbi címre: H-1055 Budapest, Szalay u. 10-14., Thaisz Miklós főosztályvezetőnek kell címezni saját kezű felbontásra. A borítékon pedig ez szerepeljen: „Magyarország Jó tanulója – Jó sportolója 2015” pályázat. A pályázati dokumentáció kizárólag elektronikus úton, a pályázat hivatalos honlapjáról, valamint a sportszakmai szervezetek honlapjain érhető el. A beérkezett pályázatokat az EMMI által felkért független szakemberekből álló „Értékelő Bizottság” bírálja el.

Fontosabb információk a kormány.hu weboldalán, valamint a mefs.hu kapcsolódó cikkében érhetők el.

forrás: mefs.hu
kép: infoajka.hu