Íme, itt egy újabb felsőoktatási rangsor

Ezúttal a Times Higher Education (THE) 2015-ös rangsorát hozták nyilvánosságra a világ legerősebb egyetemiről.

Az angolszász intézmények taroltak legjobban a brit szakfolyóirat listáján. Első helyen akárcsak 2014-ben is, a Harvard végzett.

A rangsort akadémikusok, professzorok véleménye alapján állították össze. A lista készítőit idézve: “Ez egyfajta közvélemény-kutatás, amellyel arra a kérdésre próbáltunk választ adni, hogy melyek a világ legelismertebb felsőoktatási intézményei”.image

A második helyen tavaly a Massachusetts Institute of Technology (MIT) állt, idén viszont a Cambridge-i Egyetem kapta ezt a helyezést.

A harmadik az Oxford egyetem lett. A dobogóról idén lecsúszott az MIT, és a negyedik helyre került. A tavalyi negyedik hely a Stanford Egyetemé volt, idén ők is egyel lejjebb kerültek.

Az első tíz közé került még a kaliforniai Berkeley Egyetem, a Princeton Egyetem, a Yale, a California Institute of Technology (Caltech) és a Columbia is.

A Times Higher Education októberben hozta nyilvánosságra a kutatók tudományos tevékenysége, az oktatási-tanulmányi teljesítmény, az innovációs eredmények és a nemzetközi vonzerő alapján összeállított világszintű rangsort. Erről bővebben itt olvashattok. Ennek a listának az élén a California Institute of Technology, a Harvard és az Oxford áll.

Ide magyar egyetem nem került fel, viszont a társadalomtudományi képzéseket vizsgáló, tematikus listán a Central European University a 91. helyen áll.

A Quacquarelli Symonds (QS) legújabb rangsorára pedig már négy magyar egyetem is felkerült.

A tematikus listákon is szintén szereplenek magyar intézmények. További részleteket erről itt találtok.

(Forrás: eduline, timeshighereducation.co.uk)

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]