Mire érdemes figyelni a jelentkezéskor!

Amikor a választható szakok között böngészünk, azt is érdemes figyelembe venni, hogy milyen gyorsan és milyen területeken találhatunk munkát, mekkora az átlagkereset vagy éppen a munkanélküliség a különböző szakokon végzett pályakezdők körében. Most a munkaerő-piaci szempontokról olvashattok.

A Diplomán Túl oldalán hivatalosnak tekinthető információkat találtok az elhelyezkedési adatokról. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2014 első kilenc hónapjában a magyarországi átlagbér 153 ezer forint volt, ehhez képest a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat statisztikája szerint a főiskolát végzett, szellemi munkával foglalkozó diplomások havi alapbére 210-370 ezer forint, az egyetemi végzettségűeké pedig 280-520 ezer forint, attól függően, hogy a köz- vagy a versenyszférában dolgoznak. A diplomás-pályakövetési rendszer szerint a friss diplomások átlagosan bruttó 214 ezer forintot keresnek havonta.

A legtöbbet az informatikusok és a műszaki végzettségűek keresnek, őket követik a nemzetvédelmi és katonai végzettségűek, illetve a gazdaságtudományi diplomások. A statisztikából azt is megtudhatjuk, hogy legnagyobb arányban (85-94 százalékban) az orvos- és egészségtudományi, az informatikai, a jogi és a műszaki végzettségűek helyezkednek el szakterületükön belül, míg a társadalomtudományi és a sporttudományi diplomásoknál, illetve a bölcsészeknél ez az arány alacsonyabb (63-67 százalékban).

A jogi, az informatikai, illetve a műszaki területen végzettek 86-89 százalékban vállalnak diplomát igénylő állást, a legnehezebben a történelem, a turizmus-vendéglátás, illetve a földrajz szakon végzett pályakezdők helyezkednek el, az itt végzett hallgatók kevesebb mint 45 százaléka dolgozik diplomát igénylő munkakörben.

Az is nagyon fontos tényező, hogy a diplomaszerzést követően milyen gyorsan tudunk elhelyezkedni. Átlagosan négy hónapra van szüksége a friss diplomásoknak az elhelyezkedéshez. Az orvos- és egészségtudományi diplomával rendelkezőknek már átlagosan két és fél hónap, az informatikai szakokon végzetteknek három hónap, a jogászoknak és a pedagógusoknak pedig három és fél hónap is elég. Ezzel szemben a természettudományi, a bölcsészettudományi és az agrártudományi szakokon végzettek négy és fél hónapnál tovább keresnek munkát.

A munkanélküliek arányát vizsgálva kiderült, hogy a legjobb helyzetben a jogi, az orvos- és egészségtudományi, valamint az informatikai végzettségűek vannak. Az átlagnál (6 százalék) nagyobb a munkanélküliség aránya az agrár, a természettudományi, a bölcsész, a sporttudományi és a társadalomtudományi szakos pályakezdők között.

Forrás: Eduline

Kép: kozepsuli.hu

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]