A 2011-es nemzeti felsőoktatásról szóló törvénynek megfelelően 2013-ban alakult meg Egyetemünkön az önálló Doktorandusz Önkormányzat (EDÖK), amely 2014 novemberében immár a második tisztújítását tartotta, amelyen Bezsenyi Tamást választotta meg elnökének. Az ELTE Online-nak motivációiról, a szervezet működéséről, a jövőbeli tervekről és a doktoranduszi “létről” beszélt, remek hasonlatokkal teletűzdelve (számoztuk is őket!)
Mi motivált, hogy EDÖK elnöknek jelentkezz? Korábban is foglalkoztál hallgatói érdekképviselettel, vagy “kívülről” érkeztél?
Soha nem voltam semmilyen kar hallgatói önkormányzatának tisztségviselője; 2013-ban kezdtem a történettudományi doktori képzést az ELTE BTK Atelier tanszékén, ekkor hallottam a Doktoranduszok Országos Szövetségéről (DOSz) is. A DOSz Történelem- és Politikatudományi Osztályába belépve megvoltak az eszközök az egyetemi tudományszervezés támogatására, ami nekem szívügyem, minden ilyen dolognak támogatója vagyok; később ennek a „farvizén” kerültem be a Doktorandusz Önkormányzatba bölcsészkari képviselőként. Először kissé tartottam a képviselői munkától – habitusomnál fogva nem vagyok az az „érdekvédő-képviseleti fickó” –, sokkal jobban érdekelt a szakmai része, így a képviselőségem inkább abban merült ki, hogy próbáltam hasznos ötletekkel hozzájárulni az Egyetem és a BTK tudományos életének fellendítéséhez.
Amikor elindultam a következő évben az elnökségért, az többek között annak is volt köszönhető, hogy egyrészt nagyon kevesen ismerik ezt a szervezetet – nincs sem költségvetésünk, sem olyan institucionális hátterünk, ami miatt egy meglévő gépezet „fogaskerekeként” kellene működnöm. Ebben a stádiumban még alakítani kell az egészet, és lényegében azt éreztem, hogy úgy tudok itt tevékenykedni, mint az első pionírok Amerikában (1), tehát még részben az én döntéseimen keresztül lehet működtetni egy ilyen szervezetet, nincsenek megkötve olyan szigorúan a kezeim. Részben ezért vállaltam, részben pedig azért, mert úgy éreztem, hogy a HÖK-elnökséggel és bármilyen HÖK-feladattal szemben ez nem annyira a hallgatók szociális életének és tanulmányi előmenetelének a biztosításában és elősegítésében merül ki, hanem inkább abban, hogy az egyetemi tudományszervezésbe egy kis plusz életet vigyünk. Ezért indultam el, azzal a céllal, hogy az Egyetem tudományos élete kicsit magasabb rangra kerüljön. Úgy érzem, óriási problémát jelent minden hallgató számára, hogy lényegében terrorista sejtekként (2) működnek kutatócsoportok a BTK-n, amikről a kutatócsoportokon kívül senki nem tudja, hogy létezik. Emellett nagyon sok olyan kezdeményezés, műhely, egyesület van, amiről igazán nem tudunk. Akkor, amikor még képviselőként az elnököt helyettesítettem a tudományos bizottságban, azt vettem észre, hogy ott ülök a különböző karokról érkező tanárok között, akik nem tudják, hogy a másik karon milyen műhelyek, tudományos folyóiratok vannak. Mindenki úgy sodródik az űrben, mint a Sandra Bullock a Gravityben (3). Úgy láttam, az EDÖK révén sikeresen lehet ezeket a szerveződéseket óvni-védeni, és ha például veszélybe kerül az utánpótlásuk, vagy épp nincs fedezet a működésükhöz, segíteni rajtuk.
Egy másik ok, amiért elvállaltam, az a természetes kíváncsiság, hogy jobban átlássam, hogy működik a doktori képzés más karokon. Nagyon különböző a helyzet, nagyon különböző érdekek vannak, teljesen mások a problémák például az Informatikai Karon, ahol a nagyobb multinacionális cégek már régen jelen vannak az Egyetemen és támogatják a doktoranduszokat. A doktori léthelyzetnek ezek a különbözőségei érdekeltek, és hogy hogyan lehet ezeket áthidalni.
Korábban ugye a Hallgatói Önkormányzaton belül működött a doktorandusz érdekképviselet. A karok összefogásához, a teljes doktori képzési paletta átlátásához szükség volt az önálló Doktorandusz Önkormányzatra?
Minden tiszteletem a HÖK-ösöké, egyvalamit azonban látni kell: ezek a hallgatók hallgatói ösztöndíj-juttatásokért általában közalkalmazottaknak a munkáját végzik el, ösztöndíjakat ítélnek meg, adminisztrálnak, délutánig-estig bent vannak; ezért nem is nagyon volt idejük arra, hogy a doktorandusz érdekeket igazán képviseljék. Ez érthető módon a negyedik-ötödik prioritási szintre került, mivel természetszerűleg ott volt a kényszer, hogy ki kell osztani az ösztöndíjakat, a hétköznapi ügymenetnek pedig kifogástalanul kell működnie. Emellett az is egy probléma volt, hogy a HÖK-ösöknél nehezen tudják úgy a doktori érdekeket képviselni, hogy a legtöbbjük nem doktorandusz volt; egy doktorandusz azért sokkal jobban átlátja ezt.
Nem akarom azt állítani, hogy a Doktorandusz Önkormányzat hiba nélkül való, és biztos hogy ez a legjobb út. Még nem működik elég régóta, hogy azt lehessen mondani, ennek biztosan meglesz minden évben az utánpótlása. A helyzet az, hogy ez egy három éves képzés: lényegében, ha valaki első évesként értelemszerűen nem kerül be EDÖK-ösnek, csak másodévesként, harmadik évben pedig már abszolválnia kell, doktori disszertációt írnia. A kérdés, hogy életciklus-szerűen van-e annyi ideje egy doktorandusznak, hogy egy, de inkább több mint egy évet tudjon érdemlegesen bent tölteni ebben a körben.
Az EDÖK persze nem teljesen független az EHÖK-től, rájuk vagyunk utalva, például az ösztöndíjak is rajtuk keresztül vannak kiosztva a doktoranduszoknak. Mi igazából ilyen előkelő idegenek vagyunk (4), vagy ha tetszik, a Márai Sándor regényekben van mindig egy ilyen idősebb asszony, akit nem házasítottak ki, és a család eltartja őket (5) – mi pontosan ezek vagyunk (nevet).
Mit szeretnél elérni ebben az elnök ciklusban?
Az előző EDÖK-elnöknek, Ferdinandy Bencének és azt megelőzően Nemes László ügyvezető elnöknek azzal kellett foglalkozniuk, hogy lerakják a cölöpöket – hogy ilyen Horn Gyula-i kifejezésekkel éljek (6). Ezt meg is tették, van egy elfogadott alapszabályunk, ami alapján tudunk dolgozni; a keretek megvannak, ezeknek a kialakításával már kevésbé kell foglalkoznunk.
Az egyik kitűzött célunk, amit már említettem, hogy megteremtsük a tudományos műhelyek védelmének és propagálásának módját; legyenek ismertek minél szélesebb körben. Emellett fontos, hogy ezek a műhelyek is tudjanak rólunk, és bizalommal forduljanak hozzánk.
A másik kitűzött cél a gazdaság szereplőinek valamiféle bevonása az egyetemi képzésbe – ez részben a felsőoktatási államtitkár által előnyben részesített duális képzés koncepcióval vág egybe. Ugyanis míg az IK-n természetes, hogy az IBM és a Siemens megfinanszírozza egyes doktoranduszok költségeit, és mellette – fizetésért – is dolgoznak náluk ezek a hallgatók, ez például teljesen hiányzik a bölcsész és a társadalomtudományi területekről. Noha én azt gondolom, hogy például a Tárki, a KSH és más közvélemény-kutató, társadalomkutató intézetekkel és cégekkel lehetne ilyen partneri szerződéseket megkötni.
Ezen kitűzések elindítása az első ciklusban be tud fejeződni.
Mik a hosszabb távú célok?
Hosszabb távú terv, hogy sokkal erőteljesebben működjünk együtt az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramokkal (OTKA) (ennek feladatait októberben a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vette át), mert ez és a Lendület-program tipikusan az, ahol a doktoranduszok leginkább érdekeltek; a legtöbb ilyen kutatócsoportba a legtöbb témavezető doktoranduszokat alkalmaz, mert ők a legjobban alkalmazhatóak ilyen feladatra.
Az összes kezdeményezés, amit szeretnék elindítani, mind egy nagy stratégia része – hogy legyen egy koncepció arról, mit is gondolunk, mit is értünk doktoranduszi „életpálya” alatt, mit csinálnak majd poszt-doktorként a doktoranduszok. Ugyanilyen fontos persze az is, hogy ameddig benne vannak a képzésben, minél inkább olyan képzést kapjanak, amit ők szeretnének.
Említetted, hogy amíg az EHÖK-höz tartozott az érdekképviselet, talán kevésbé érezték maguknak a doktoranduszok. Érezhető-e ebben változás az EDÖK megalakulása óta, könnyebben eljutnak az információk a doktorandusz-képzéssel kapcsolatban hozzátok?
Egyre több információ jut el, és egyre többször állítanak meg engem is a doktorandusz képzéssel kapcsolatban – és remélhetőleg az interjú után még többen fognak. Úgy gondolom az EDÖK megalakulása után kevésbé volt jellemző, hogy az érdekképviseletnél keressenek megoldást a doktoranduszok a problémáikra. Ennek több oka volt: nagyon sok doktorandusz már munka mellett jár a képzésre, és – főleg, ha mondjuk 30 év feletti – sem ideje, sem kedve arra, hogy egy huszonéves fiatal srácnak próbálja elmagyarázni azt, hogy nem tudja elvégezni ezt a tanórát, vagy nem tud egy tudományos kreditet megszerezni. Azt kell elérni, hogy ezek az emberek ne legyintsenek, hogy majd „megpróbálok a tanulmányin valakivel beszélni”; hanem jusson eszükbe, hogy „itt vannak ezek srácok, írok nekik egy email-t, csak találunk megoldást”.
Itt már nem lehet védeni magunkat azzal, hogy majd a szülők valahogy segítenek, ha kredittúllépése van a gyereknek. Ez már nem kredittúllépés, ezen a hétköznapi megélhetés is múlik. És ennek a kőkemény őszintesége már ott van a doktorandusznál, ezért is van szükség külön Doktorandusz Önkormányzatra.
Fotók: Kelemen Ádám
