Jelentkezés osztatlan a tanárszakokra

A 2013 óta visszahozott osztatlan tanárszakokkal kapcsolatban tudhattok meg hasznos információkat.

Az osztatlan tanárszakoknak három fajtája van: a közismereti, a művészeti és a szakmai. A közismereti tanárképzésben két szakot kell választanotok, amiket később tanítani fogtok, például magyar-töri, matek-fizika.

Ha általános iskolában szeretnétek tanítani, 4+1 évig kell tanulnotok, ha középiskolában, akkor pedig 5+1 évig. Ebből az utolsó év mindenkinek gyakorlat. Ha olyan szakot választotok, ami mind a két képzési fajtában indul, akkor a közös három év eltelte után elég eldöntenetek, hogy később melyik fajtán folytatjátok. Lehetséges az is, hogy az egyik szakból 4+1, míg a másikból 5+1 évet végzel el. Persze ez alól is vannak kivételek: a nyelvtanári képzések csak a hosszabb, míg több más, mint például az ének-zene és környezetismeret  szak csak a rövidebb formában érhetőek el.

A két szak párosításánál különböző szabályokat is figyelembe kell venni. Ez például a nyelvtanárokat érinti. A szakmai képzésekre is speciális rendelkezések érvényesek, ezek mind 4+1 éves formában indulnak.

A jelentkezésnek még egy nagyon fontos feltétele van: tavasszal részt kell vennetek egy alkalmassági vizsgán. Aki itt nem felel meg, az nem vehet részt osztatlan tanári képzésen.

Ha megkezdted az egyetemet, pályázhatsz Klebelsberg-ösztöndíjra, aminek összege idén 25-75 000 Ft között változott. Ezért a támogatásért cserébe később állami köznevelési intézményben kell majd dolgoznod.

Minden további hivatalos információ ide kattintva elérhető.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]