Ezerhatszáz szak szűnhet meg

Palkovics László felsőoktatási államtitkár szerint még az idén elfogadhatják azt a rendeletet, ami a szakok számának drasztikus csökkentésével és új intézménytípusok megjelenésével járhat.

Decemberben kerülhet a kormány elé az új, Palkovics László nevével fémjelzett felsőoktatási stratégia, amely a következő tizenöt év felsőoktatási terveit tartalmazza. A Fokozatváltás a felsőoktatásban című, hetven oldalas dokumentumról egy dunántúli egyetem dékánja a HVG-nek azt mondta: kollégái szerint ez is a fiókba kerül, ahogy az utóbbiak. Az államtitkár azonban bizakodó a reformmal kapcsolatban.

Újdonság, hogy ez a dokumentum 2010 óta az első olyan felsőoktatási anyag, amely nem az intézmények számának csökkentését szorgalmazza. Helyettük a szakok számát csökkentené nagy mértékben. A cél az, hogy néhány éven belül 10 700-ról 9100-re csökkenjen a meghirdetett képzések száma. A HVG úgy tudja, hogy a minisztériumban már hozzá is láttak a „nem gazdaságosan működő” képzések lehántásának. A döntés Maruzsa Zoltán helyettes államtitkár, egyetemünk egykori oktatójának kezében van.

Persze nem csak a szakok számával foglalkozik a koncepció. Négy típusba osztaná az intézményeket: tudományegyetem, egyetem, főiskola és közösségi főiskola. A közösségi főiskolák terve a kilátástalan helyzetben lévő kis vidéki főiskolák számára jelenthetne kiutat, amelyek nem önálló intézményként, hanem kihelyezett tagozatként működnének, az oktatókat az „anyaintézmények” delegálnák. A dokomentum leszögezi, hogy saját területén az összes oktatási centrumnak világszínvonalú képzést kell nyújtania.

Mezey Barna, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora szerint ehhez a módosításhoz azonban külön állami támogatásra lenne szükség. Finanszírozási ügyekben a tervezet viszont kifejezetten szűkszavú. A HVG részletes cikkét itt olvashatjátok.

forrás: eduline.hu, hvg.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]