Felgyorsulnak a TO-k

Új informatikai eszközökhöz jutnak a Hallgatói Önkormányzat segítségével a kari tanulmányi hivatalok és az Oktatási Igazgatóság. Az eszközbeszerzés számos TO-n régóta esedékes, ennek rendhagyó módjáról és indokoltságáról az ELTE Oktatási Igazgatóját, dr. Cseszregi Tamást, valamint Zaránd Pétert, az EHÖK elnökét kérdeztük.

Az ELTE Oktatási Igazgatója és az EHÖK elnöke által tett javaslat szerint a kari tanulmányi hivatalok, valamint az Oktatási Igazgatóság eszközigényeinek finanszírozására a kiemelkedő hallgatói teljesítmény egyszeri ösztöndíja EHÖK-re, illetve kari HÖK-ökre jutó keretéből kerül sor. Az eszközbeszerzésre (melyre ezen a jogcímen legutóbb 2007-ben került sor) a HKR 93. §-a ad lehetőséget:

A Hallgatói Követelményrendszer (HKR) 93. §-a úgy rendelkezik, hogy az intézmény működési költségeinek finanszírozásán belül, a hallgatói juttatások és térítések nyilvántartási és kezelési költségeinek összegéből kizárólag a térítésekkel és juttatásokkal kapcsolatos informatikai fejlesztésre, központi és kari eszközbeszerzésre, dologi kiadásra lehet fordítani.

Zaránd Péter EHÖK elnök szerint a változtatásra azért volt szükség,  mert a felsőoktatás évek óta tartó alulfinanszírozottsága miatt nem volt pénze az intézménynek új informatikai eszközök beszerzésére a tanulmányi hivatalokba, ezek idővel elavulnak, több helyen drasztikusan, így szükséges pótolni. Az ELTE Oktatási Igazgatója, dr. Cseszregi Tamás megjegyezte: nem egészen nevezhető fejlesztésnek a beszerzés, mert az valójában a napi működés biztosítására hivatott. Elmondása szerint elsődlegesen a lerobbant, a napi szintű hivatali működésre már csak alig képes számítógépek, nyomtatók beszerzését  tervezik. „Magam is jobban örülnék, ha a kari hivatalok infrastruktúrája olyan állapotban lenne, hogy fejlesztésen gondolkozhatnánk” – fogalmazott. Több kar tanulmányi hivatalának kérésére kétoldalas nyomtatókat terveznek vásárolni, ennek oka pedig az E-index eljárás bevezetése: miután a hallgató nem kap a kezébe nyomdai úton előállított leckekönyvet, hanem csak a jogviszony végeztével kerül kinyomtatásra a Neptunból, hirtelen jelentős mértékben megnövekedett a papírfelhasználás, és a hatékony erőforrás-gazdálkodást szolgálja ezen eszközök beszerzése.

Zaránd szerint egyértelműen hallgatói érdek is, hogy a tanulmányi hivatalokon gyors és kiszámítható legyen az ügyintézés, emiatt döntött úgy a hallgatói önkormányzat, hogy eltérő módon, de támogatja az Oktatási Igazgatóságon keresztül a tanulmányi osztályokat. Eltérő összegek pedig azért szerepelnek az egyes karoknál, mert a támogatás függ az adott kari HÖK lehetőségeitől, valamint attól, hogy mire volt szüksége az adott tanulmányi hivatalnak.

Az oktatási igazgató elmondta még: az a helyzet állt elő, hogy a 2013. évi KHTEÖ keret egyharmada (megközelítőleg 24,3 millió Ft) maradványként átjött az idei évre, és idén a teljes előirányzatot is megkapta az Egyetem a hallgatói normatívából. „Ennek hatására felkerestem az EHÖK elnökét a javaslatommal, aki pozitívan állt hozzá” – fogalmazott.

Kép: richpoi.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]