A hét elején az egyetem Szenátusa támogatásáról biztosította a jelenleg is hivatalban lévő rektort. Az ELTE-t érintő legfontosabb változásokról, a legvitatottabb kérdésekről, valamint a rektori pályázatáról kérdeztük Rektor urat.
Milyen eredményeket emelne ki az előző rektori ciklusából?
A legfontosabb talán, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem még mindig az élbolyban van és a nemzetközi térben is jól szerepel, dacára annak, hogy a finanszírozás és a szabályozási körülmények jelentősen romlottak. A költségvetési támogatás csökkenése miatt sok mindent törölni kellett a programból. Ami megvalósult, azok közül a kárpát-medencei felsőoktatási együttműködés elősegítését és ebben a hálózatban az ELTE vezető szerepét emelném ki. Minden olyan határon túli felsőoktatási intézménnyel, ahol magyar nyelvű képzés folyik, együttműködési megállapodásunk van, közös mester- és doktori képzések zajlanak, hallgatói és oktatói cserékre, publikációs együttműködésekre van lehetőség. A másik fontos momentum pedig a Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyetem elindítása.
Ha már említette a kárpát-medencei kapcsolatokat, nemzetközi szinten a brazil, német és kínai kapcsolatok élveznek prioritást, ugyanakkor kelet (Szaúd-Arábia, Vietnám) felé is nyit az egyetem. Mi volt a cél a stratégia kidolgozásánál és mit vár az új kapcsolatoktól?
Két dologról van szó: egyfelől egyfajta kiegyensúlyozottságra törekszünk a nemzetközi kapcsolatok tekintetében, hogy ne csak egy irányba folyjék az építkezés és ne zárjon ki, ne korlátozzon más kapcsolatot. Tartjuk és erősítjük tradicionális partnerségeinket. Így most már biztos, hogy májusban megkötjük megállapodást a Humboldt Egyetem által vezetett kelet- közép európai regionális együttműködési konzorciumban való részvételről, vagy említhetném az ICT Labs informatikai konzorciumot is. A kiegyensúlyozottság más irányban is jelenlétet követel, vannak a világnak új pontjai, amelyekre oda kell figyelni és ahol meg kell jelenni.
Másfelől, nyilvánvalóan a stratégia összefüggésben van nemzetközi programunk a felsőoktatási és a kormányzati politikával, melynek az egyik fő jelszava a keleti nyitás. Önmagában ez még nem feltétlenül határozná meg, hogy milyen országok felé mozduljunk el. Kína irányában hagyományos kapcsolataink vannak, kínai partnereink felől nagyon komoly együttműködési készség fogalmazódott meg, minden tudományágra kiterjedően. Tárgyalásainkon szó esett közös jogtudományi képzésekről, valamint a műszaki, informatikai, természettudományi, matematikai területek iránt is nagy érdeklődést mutatnak a kínai partnerek. Vietnamot illetően tudni illik, hogy a szocialista együttműködési rendszeren belül sok vietnami hallgató tanult itt a ’70-es, ’80-as években és alumnusaink közül számosan ma Vietnamban meghatározó pozícióban vannak. Van magyar-vietnami egyetem is az országban, amely még hibernált állapotban van, ennek a felélesztésében is részt kívánunk venni.
A brazil kapcsolat szinte magától adódott. A Magyar Rektori Konferenciának a brazil kormánnyal kötött megállapodása értelmében ebben az évben már mintegy 2000 brazil hallgató tanul Magyarországon. Részesei lettünk a brazil kormány nagyszabású felsőoktatás-politikai programjának, melynek keretében a diplomások számának radikális emelése, értelmiségfejlesztés zajlik, és ezért küldik szerte a világba hallgatóikat. Elmondhatjuk tehát, hogy ez a három lábon állás- Európa, Brazília és az ázsiai csomópont- jellemzi az ELTE kapcsolatait. Ugyanakkor az egyetem rendkívül széles szakmai, perszonális, tanszéki, és kari kapcsolatokra is támaszkodik, így a stratégiai iránykijelölés nem jelentheti azt, hogy az általunk megnevezett konkrétumok megkérdőjeleznék ennek az elképesztően széles kapcsolati hálónak a létjogosultságát, működését és fenntartását.
A „nemzetköziesítés” a stratégia kulcspontja, azonban az egyetemen nincsen nyelvoktatás, ellentétben a többi egyetemmel. Ez ügyben várható-e változás?
Nyelvoktatás ilyen értelemben nem is hiszem, hogy kellene. Leszámítva a nyelvszakos képzéseket, nem az egyetem feladata, hogy megtanítson egy nyelvet alap-, vagy középfokon. Az egyetem feladata az, hogy a szakmai nyelvet tanítsa, illetve, hogy szakmai nyelven tanítson. Mi abba az irányba törekszünk, és ez nagyon határozott elképzelésünk, hogy ahol lehet, csak nyelvvizsgával vegyünk fel hallgatókat. Olyan felvételi kritériumokat állítsunk tehát, melyek biztosítják a nyelvismeretet és olyan hallgatókat vegyünk fel, akik már a középiskolai tanulmányaik során elsajátították az idegen nyelvet, s amire utána már csak építkezni kell. A hallgatóknak jelenleg rendelkezésükre állnak az egyre szélesebb körben kínált idegen nyelvű képzések, valamint ezen túlmenően az Erasmus programmal külföldön is tanulhatnak.
Ha jól értem, akkor a hallgatói minőség javulását is szeretné elérni, hogy egy elit tudományegyetem legyen az ELTE?
Pontosan. Ezt az elit szót sokan nem szeretik, de a magyar felsőoktatásnak is szüksége van arra, hogy legyen elit zónája. Küzdünk a tömegképzés hátrányaival, próbálunk minőséget tartani. Ha sok a kevésbé képzett és rátermett, kevésbé igényes és elkötelezett hallgató, sok lesz a tanulmányi probléma is. Az egyetemi munka egy jelentős része így abból áll, hogy kezeljük ezeket a problémákat (elég arra gondolni, hogy gyakori jelenség: háromszor-négyszer le kell vizsgáztatni egy-egy hallgatót). A minőségi hallgató nem megy be felkészületlenül. A kitűnő oktatói-kutatói kar akkor tud teljes minőségi munkát végezni, ha partnerei a tehetséges hallgatói körből kerülnek ki. Erre megvan a lehetőség, szigorítani kell a feltételeket. Persze ez erősen finanszírozási filozófia kérdése is.
Összegzésként elmondhatjuk, a távlati cél, hogy a felvételi eljárás során a legjobb tanulók kerüljenek be az ELTE-re?
Igen és lehetőség szerint előállítani azt az állapotot (amihez persze a politikai döntéshozók konszenzusa is szükséges), hogy kevés hallgatót gondozhassunk nagyon magas minőségben, de megfelelő finanszírozottsággal. Zárójelben jegyzem meg, hogy annak idején, amikor felemelkedett 14 ezerről 30 ezerre a hallgatói létszám, az oktatók száma nem növekedett, sőt ahogy csökken a költségvetési támogatás, sorozatosan arra kényszerülünk, hogy szűkebbre vonjuk az oktatói kört. Nem tartom jónak a mostani finanszírozási rendszert, mely egységesen kezeli a felsőoktatási intézményeket a hallgató/ösztöndíj szorzattal, kevés tekintettel a speciális feladatokra, a minősítettségre, a tudományos munkára.
Ahogy a pályázatában is szerepel, az ELTE a 2014-2020-as finanszírozási periódusban sem lehet kedvezményezettje a fő európai forrásoknak, amit várhatóan költségvetés sem tud majd ellensúlyozni, s nem is áll szándékában. Az elmúlt ciklus során mintegy 4 milliárd forintot vontak el az egyetemtől, ugyanakkor a BTK és az ÁJK dékánja is megjegyezte a Szenátusi ülésen, hogy nemzetközi szinten az egyetemi és oktatási teljesítmény javítása a tudományos eredményeken nyugszik. Pályázatában megfogalmazza az „egyetemi bank” gondolatát, amely a kormányzat részéről egy egyszeri támogatást szükségeltetne. A fentiek ismeretében valóban reálisnak tarja, hogy a kormányzat részéről számíthat az egyetem ilyen támogatási formára?
Nagyon hiszek benne, hogy ebből valóság válhat, egyrészt, a top 200 elvárás okán, amely a kormányzat részéről a nemzetközi rangsorokban való előrehaladást jelöli ki és ez nem létezik financiális támogatás nélkül. A konkrét elképzelés egyelőre még egy stratégiai csomag része, ha ezt a kormányzat elfogadja, akkor értelemszerűen meg kell teremteni ehhez a financiális hátteret. A kormányzat is nyilván tisztában van vele, hogy nem lehet úgy a nemzetközi tudományosságban megjelenni, ha lényegében csak a képzésre és az infrastruktúrára van szűkösen pénzünk. A másik, ami realitást ad ennek a tervnek, hogy a miniszterelnök úr világosan megfogalmazta: amennyiben a felsőoktatás struktúraváltást hajt végre, magyarul, ha megújul a felsőoktatás, akkor a kormányzat mögé fog állni a finanszírozásban. Ha a felsőoktatási kerekasztal által letett stratégiai csomag átmegy a kormányzati szűrőn, akkor teljesedik ez a fajta elvárás és a minőség irányába haladhat tovább a felsőoktatás. A Magyar Rektori Konferencia képviseletében beszéltünk az előfinanszírozási problémáról a miniszterelnök úrral. Egyetértettünk abban, hogy a fő nehézséget a pályázatok többségének utófinanszírozó jellege jelenti. Ez most, hogy az egyetemek likviditási állapota gyakorlatilag minimális, elháríthatatlan akadályt képez. A „egyetemi bank” előnye lenne, (amit nevezhetünk akár pályázati alapnak is), hogy a költségvetés részéről egyszeri áldozatot jelentene. Ugyanis, amint megtörténne a pályázati elszámolás, az előfinanszírozásra igényelt összeg visszakerülne az alapba, s újra felhasználhatóvá válna.
Többször kiemelte, hogy fontos a bölcsészet-, társadalom- és jogászképzés fenntartása. Hogyan kíván fellépni ezen tudományterületek védelmében?
Abban reménykedem, hogy partnereim lesznek a professzor kollégák, akik eljutnak a megfelelő politikai szintre, hiszen most a politikai elitet kell tájékoztatni. Először is meggyőzni arról, hogy a magyar felsőoktatás nem fölösleges költség, nincs túlfinanszírozva, nem képez aránytalanul sok hallgatót és nincs sok felsőoktatási intézmény. Továbbá, hogy a társadalom jó működéséhez nem csak nagy gyárakban dolgozó üzemmérnökök szükségesek, hanem a „társadalom mérnökeire” is nagy szükség van. Azokra, akik irányítani, igazgatni tudják a társadalmat, kezelni a konfliktusokat és felkészített, konstruktív, művelt és mentálisan felkészített munkaerőt biztosítani a távlatilag az ipar felől a szolgáltatások irányába tartó gazdaságnak. Az ezekhez szükséges készségek a gyakorlatban nem tanulható dolgok, az igazgatásnak csakúgy, mint a konfliktuskezelésnek van törvényszerűsége, tudománya. Egyébként meggyőződésem, hogy egy nemzetállam alapvető feladata a műszaki – gazdasági értelmiség mellett a nemzeti értékeket gondozó humán elit kinevelése is.
Tisztában vagyunk vele, hogy az ELTE portfóliója alapvetően nem piacorientált képzéseket tartalmaz. A pedagógusképzés nagy része, a bölcsészettudományok zöme, de még az alapkutatások természettudományi hányada sem piacosítható. Nemzeti tudományainkat, nyelvi kultúránkat, történettudományi értékeinket nem lehet olyan értelemben kivinni a piacra, mint ahogyan egy gyógyszeripari vagy az informatikai termékeket. A nagy tudományegyetemek többsége ugyanezzel a problémával küzd. Egyfelől társadalmi érdek, hogy a humán értékgondozás működjék, másfelől pedig tudomásul kell venni, hogy a társadalom pénzügyi értelemben korlátozottan vevő ezekre a képzésekre. Elképzelhetetlennek tartom, hogy ezt a feladatot a magyar kormányzat hosszabb távon elhárítsa magától.
Önnek nagy szerepe volt a győri jogászképzés elindításában – hogyan látja a jogászképzés helyzetét ma Magyarországon? Az ELTE-n az ország legnívósabb jogász képzése zajlik, ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet, amely deklaráltan azért jött létre, hogy a közigazgatás és államigazgatás területén az állami szférában juttassa álláshoz a hallgatóit. Lát esélyt arra, hogy a NKE a jövőben konkurenciát fog jelenteni az ELTE számára?
Nem csak lehet, hanem az is. Már a Közigazgatástudományi Kar Corvinusos idejében is az volt, de ezt a konkurenciát feloldja a jogász képzés generális jellege. Olyan jogászokat képzünk, és ez igaz az egész országra, akik a társadalom minden szegmensében mozogni képes szakemberek. Ez teszi lehetővé, hogy a jogász rutinosan tájékozódjon a társadalomban, amely tele van olyan elvárásokkal és feladatokkal, amire a jogász kitűnően alkalmas, mivel legtöbb helyen rendszerszintű gondolkodásra van szükség. Ez a rendszerszemléletűség és a jogi didaktikán nevelt tájékozottság ellentételezi a közigazgatási típusú képzés részletekbe menő professzionalizmusát. Ezzel a két képzés nem egymás ellenében, hanem egymást kiegészítve működik. S egyelőre még bőven van hely számukra a munkaerőpiacon. 20 éve mondja a politika és szajkózza a sajtó, hogy feleslegesen sok a jogász. Nem értem a jogásztúlképzéssel kapcsolatos problematikát. Közgazdász képzés, ha jól tudom, közel negyven helyen van, tanító, tanári képzés hasonlóképpen. Jogászképzés hét karon folyik. A munkaügyi hivatalok jelentése szerint alig akad jogász, aki három hónapon belül nem tud elhelyezkedni. A társadalom bölcsessége a csökkenő finanszírozás ellenére is ellátja hallgatóval a képzéseket. Mert tisztában van a jogászság megbecsültségével, s mert tudja, hogy ez egy konvertálható, értékes diploma. Persze sok jogász van a pályán, és ez egyben azt is jelenti, hogy verseny van. De hol nincs manapság?
Elhangzott, hogy egy olyan hasonlat Klinghammer államtitkár úr részéről, amelyben az ELTE, mint az egyetemek zászlóshajója jelenik meg. Ön szerint milyen utat tud mutatni ma az ELTE a többi felsőoktatási intézmény számára? Mit nyújthatnak az ELTE nemzetközi sikerei a felsőoktatás egésze számára?
Ezzel államtitkár úr arra utalt, hogy az ELTE egy mértékadó intézmény. Nem azt jelenti, hogy feltétlen mindenben mi vagyunk az élen, lehetnek nálunk jobbak is, de az ELTE úgy, mint az ország 378 éves intézménye, amely hozza magával értékeit és tradícióit, mély tudományos elköteleződését, úgy gondolom mindenképpen irányt adó intézménye a felsőoktatásnak. Az ELTE szerepe a nemzetközi és hazai térben is kiemelkedő, benne vagyunk a rankingek értékelt mezőnyében, a fizikusaink már a top 150-ben szerepelnek. Ez egy olyan útmutatás, amelyik minden egyetem számára irányt jelenthet. Öröklött történelmi feladtunk a tudomány lobogójával az élen menetelni, konkrét példát mutatni. Fiatalabb karaink, szakaink is évről évre erősebbek, dominálóak a szakterületükön. Egyre inkább méltó vetélytársaivá válnak a régebbről jelen lévő intézményeknek, partnereivé lesznek a nagy nemzetközi vállatoknak.
Fontos célként emeli ki a pályázatban a Társadalomtudományi Kar megfelelő helyen, saját épületbe kerüljön. Hogy képzeli el ennek a megvalósítását a financiális problémák ismeretében?
Azt gondolom, hogy minden karnak szüksége van arra, hogy saját „épület” identitással rendelkezzen. A TáTK nem a Lágymányosi Kampuszra való. Azért került oda, mert az akkori döntéshozók úgy látták, hogy a frissen betelepülő természettudományi kar számára túl „tág” az épület. 4 éve folyamatosan keressük az új helyet a TáTK-nak, ez idő alatt több elképzelés is volt, a Duna parti telken magánvállalkozóval felépítendő épülettől, az esetlegesen megürülő Rigó utcai ingatlan hasznosításán át az egykori BME együttes felhasználásáig. Ezek azonban különféle okokból meghiúsultak. Az ELTE nem rendelkezik megfelelő ingatlannal, s az „állami ingatlanpiacon” sem könnyű megfelelően kialakított épületet találni a karnak. Ennek ellenére bízom benne, hogy a minisztérium támogatásával előbb utóbb hozzájutunk egy olyan ingatlanhoz, amely méltóképpen szolgálhatja a Társadalomtudományi Kart.
A pályázat megírásakor még csak tárgyaltak a szakkollégiumi stratégiáról. Sikerült-e azóta megállapodnia az egyetemvezetésnek a szakkollégiumokkal?
Úgy értesültem, hogy eljutottak a tárgyalások a konszenzus-szerű szintig. Amiben probléma volt, ismereteim szerint, az a támogatáselosztás kérdése. Amennyiben a financiális lehetőségeink engedik, és most nagyon remélem, hogy engedni fogják, és további forrásokhoz jutunk, akkor az elosztásban kiemelt helyet kapnak a szakkollégiumok. A szakkollégiumok, a szakmai tudományos utánpótlásképzés és a tehetséggondozás legfontosabb bázisai. Ebből a példából is látszik, hogy a problémáink legnagyobb része financiális eredetű. Bizakodó vagyok, mert már idén is emelkedett a felsőoktatás támogatása, nem is kevéssel. Ha ezt a tendenciát tartja a kormányzat, visszajuthatunk egy olyan állapotba, ahol, ha nem is tökéletes, de az optimálist megközelítő finanszírozás érhető el. Visszatérve a stratégiákra, 3 kérdést ígértem, amit ebben a rektori ciklusban megoldunk. Ezek a kollégiumi stratégia, (ezt tavaly sikerült is lezárni, nagy konszenzussal, a szakkollégiumi rész nélkül, ami még hátra van), a második a sportstratégia, a harmadik pedig az etikai kódex szenátus elé terjesztésének ügye.
(Fotó: Szabó Vanda)
