Az utóbbi években égető kérdésként merült fel a felsőoktatás jövője, nem csak Magyarországon, de külföldön is. Míg a hazai egyetemek a költségtérítéses hallgatók számának növelésére kényszerültek, vannak egyetemek, amelyek kurzusok tucatjainak ingyenes hozzáférhetővé tételével próbálják a tudásszerzés lehetőségét minél jobban kiterjeszteni.
Kérdés, hogy milyen jövője lehet az ingyenesen, online elvégezhető képzéseknek – kihívójává, trónfosztójává válhat ez a jelenség a hagyományos felsőoktatásnak?
MOOC, azaz Massive Online Open Courses – ez az elnevezés takarja a 21. századi felsőoktatás legújabb sikertörténetét és sokak véleménye szerint a jövőjét is. A világ több egyeteme (olyan impozáns tagokkal a listán, mint a Yale, a Columbia vagy a Tokiói Egyetem) tagja a kezdeményezésnek, amely bárki számára ingyenesen, az interneten keresztül elérhetővé és elvégezhetővé tesz egyetemi kurzusokat. Az ötlet eredetileg a Stanfordról indult, kísérleti jelleggel. 2011 őszén az egyetem egyik professzora, Sebastian Thrun úgy döntött, online bárki számára felvehetővé teszi a mesterséges intelligenciáról szóló kurzusát. 200 „hús-vér” tanítvány jelentkezett az órára – plusz 160 ezer digitális a világ 190 országából… Thrun a következő évben megalapította az ingyenes online kurzusokra specializált oldalát, a Udacityt, majd az ötlet terjedésével párhuzamosan hamarosan jöttek a többiek, például a szintén a Stanfordról indult Coursera, az MIT, a Harvard és a Google összefogásával született Edx vagy az Apple-féle iTunes U.
Az egyszerűen nagyszerű koncepció viszont mit sem változott a kezdetek óta: a tanár felpakolja a netre a kurzushoz tartozó videókat, diákat, anyagokat, a lelkes nebuló pedig otthon, a gép előtt ülve jelentkezik, saját időbeosztásának megfelelően végigmegy az anyagon, meghallgatja, elolvassa az előadásokat, majd online vizsgát tesz, amelyről sikeres teljesítés esetén papírt is kap.
Hogy mit nyer ezzel? Egyelőre „csak” a tudást. Egyértelmű, hogy egy MOOC-os papír értéke közelében sincs egy egyetemi diplomáénak – és a befektetett idő, energia is elmarad mennyiségben a hagyományos oktatásétól. Senki nem tudja (és akarja) ellenőrizni, hogy a tanuló valóban végigolvassa-e az anyagot, és mivel a vizsga is otthon, internetről zajlik, tulajdonképpen készülni sem kell… Ugyanakkor egy adott témával kapcsolatos anyaggyűjtésre, ismeretszerzésre, tudásunk elmélyítésére kiválóan alkalmasak ezek a kurzusok. Főleg, hogy szinte bármiről tanulhatunk egy-egy ilyen tanfolyamon, és akkor sem kell kiborulnunk, ha később mégsem tetszik az óra, vagy nem sikerül elvégezni – ugyanis a befektetett időn kívül nem vesztünk semmit.
Épp ez lehet azonban az ilyen kurzusok egyik gyenge pontja – egy hagyományos egyetemi kurzusnál, főleg egy kötelezőnél legfeljebb 3 próbálkozásból kénytelenek vagyunk teljesíteni a tárgyat, hacsak nem szeretnénk búcsút venni az egyetemtől és integetni tovaszálló diplománknak. A MOOC-ok esetében azonban semmilyen nyomás nincs rajtunk (az égető tudásvágyon kívül), így nem meglepő, hogy a kurzust felvevők legnagyobb része általában nem fejezi be a tanfolyamot.
Ami pedig a MOOC-ban a diákoknak áldás, az az egyetemeknek átok: kérdés, hogy ha egyszer, egy távoli (vagy közelebbi) jövőben a felsőoktatás ingyenesen, otthonról elérhető lenne, miből tartanák fenn magukat az intézmények. Vannak, akik a MOOC-kurzusok teljes térnyerését és a hagyományos felsőoktatás megszűnését vizionálják, és tény, hogy az internet elképesztő térnyerése bármit lehetővé tehet, de a gép előtt üldögélés nehezen tudná helyettesíteni az egyetemi élet többi alappillérét: a közösségi életet, a tanár-diák együttműködést, a kapcsolatépítést, a tapasztalatszerzést. Így valószínűbb, hogy a hagyományos oktatás kiegészítőjeként betonozhatja be magát a felsőoktatásba a MOOC – az egyetemek pedig az ebben rejlő lehetőségek kihasználásával tehetik hatékonyabbá az oktatásukat.
A legújabb ELTEvízió adás A hét kérdése című rovatában is ezt a témát jártuk körbe:
