Szoctám után a kollégium?

A hallgatók nem először érezhetik meg a bőrükön is a felsőoktatás Nemzetivé alakítását.

A tavaszi félévben a szociális támogatásra szoruló hallgatók már a szokottnál kisebb, vagy reálértékében csökkent összegű támogatást kaptak azért, mert annak ellenére, hogy az egy főre jutó hallgatói normatíva összege 2008. óta nem nőtt,  a  kormányzat a megállapított 12.700 fős államilag támogatott  ELTE-s hallgatói létszám után járó támogatáshoz képest 511 millió forinttal kevesebb összeg folyósításáról rendelkezett.

Ez a kezdet a hallgatók közvetlen érintettségét tekintve most a kollégiumi férőhelyekkel folytatódik: bizonytalanná vált a megfelelő számú kollégiumi férőhely bérlése és fenntartása. Az 510 férőhelyes Kerekes úti Kollégium aggasztó helyzetére a kollégium lakói egy videóban hívták fel a figyelmet.

http://youtu.be/nhSMSX4r_Fw

Az ELTE vezetése és a Hallgatói Önkormányzat közösen dolgozik a megoldáson, hogy az eddig is kollégiumban lakó hallgatók és az újonnan jelentkező közel 11 ezer gólya lakhatási lehetőségei között megmaradjon a kollégium, mint választható opció.