Az ÁJK ismét sikerrel jótékonykodIK

A harmadik karitatív palacsintasütésen minden eddigi rekord megdőlt, több mint 580 000 Ft gyűlt össze a Lurkóházak támogatása érdekében.

Hétfő este kb. 150 lelkes fiatal ragadta meg a serpenyőjét és fogott lázas sütésbe (idén már egységesített recept alapján), még a Bibó István Szakkolégium konyhája is palacsintagyárrá változott. Ennek eredményeként az ÁJK-ra 2000 db, míg a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre – itt, az Ostrakon hallgatói szervezet munkájának köszönhetően idén először rendezték meg ezt a jótékonysági akciót, –  700 db palacsinta érkezett kedden kora reggel.

Az ÁJK büféjébe betérők még a (vészesen) közelgő ünnepekre is ráhangolódhattak: az IK-sok egy kisebb karácsonyfával, égősorokkal és gyertyákkal tették még hangulatosabbá a helyszínt, sőt még egy molinót is készíttetek az eseménynek, amit természetesen jövőre is láthatunk majd.

Az ELTE ÁJK valamennyi hallgatói szervezete hozzájárult ahhoz, hogy az idei PalacsintaBISZTRÓ is sikerrel zárulhasson, az EHÖK, a HÖK, a JÖSz, a Politológus Instruktori Kör, a Külügyi Kör, a Jurátus és a Policity is besegített az IK-nak. Az önkéntesek nem csak sütöttek, hanem a különböző töltelékekről is gondoskodtak, a kínálat pudingos, fahéjas, túrós, nutellás, kakaós és tucatnyi lekváros (személyes kedvenc a cseresznyés) palacsintából állt.

Palacsintabisztró videó 2012

Ahogyan azt már megszokhattuk, egyetemünk kiváló oktatói is a pult mögé álltak és osztogatták a finomabbnál finomabb ízesítésű palacsintákat, Zsida Ágnes tanárnő, az Állam- és Jogelméleti Tanszék vezetője még néhány sós péksüteménnyel is megtoldotta a kínálatot. Az esemény díszvendége és védnöke Bodrogi Gyula művész úr volt, rajta kívül még Doszpot Péter, az „ex-sztárrendőr”, és a Jamnastyx.hu freestyle kosaras csapat is ellátogatott az Egyetem térre.

A kar egykori hallgatói a munkahelyükön is meghirdették ezt a karitatív eseményt, így jutott az Emberi Erőforrások Minisztériumába kereken 100 db palacsinta, illetve a Kiss és Kiss Ügyvédi Iroda is 106 db-ot rendelt elvitelre. Az ügyvédi iroda emellett már korábban vállalta, hogy Hallgatói Karitatív és Kulturális Körök (HALKKK) néven alapítványt hoz létre a kezdeményezés támogatása érdekében, ami hamarosan bírósági bejegyzésre is kerül.

Valalószínűleg senki sem távozott éhesen az egyetemről, hiszen az NKE-vel együtt mintegy 2650 db palacsintát adtak el 12 óra alatt, a megmaradt palacsintákból pedig a Pálma utcai lakásotthonban élő gyerekek laktak jól. A becsületkasszákban összesen 581 900 Ft gyűlt össze (117 370 az NKE-n, a többi az ÁJK-n és az afterparty-n), ezt az összeget a Poverello Alapítvány fogja megkapni. A szervezők december 23-án a vajdasági Óbecsére látogatnak, hogy személyesen adhassák át dr. Harmath Károly ferences szerzetesnek. Az adomány jó helyre kerül: a Lurkóházak fenntartását támogatják majd belőle. A szerzetes nevéhez köthető gyermekotthonok kisgyermekek étkeztetésében, öltöztetésében és taníttatásában segítenek a nehéz anyagi helyzetben lévő családoknak.

Keczán Pál, a karitatív palacsintasütés ötletgazdája és főszervezője elmondta, nagyon örül annak, hogy az immáron már harmadik alkalommal megrendezett bisztróval minden eddigi akciójukat túlszárnyalták. Évről évre egyre többen csatlakoztak és segítettek eddig is a jótékonysági rendezvények megvalósításában, de idén már az ELTE-n kívül, az NKE KTK-n is követőkre talált az Instruktori Kör ötlete. A következő nagyszabású eseményük a szabadtéri Italpult II lesz tavasszal, amikor megrendezik a második egyetemi bolhapiacot, a tavaszi nagytakarIKást is.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]