Bölcsészek a hoffmanni elnyomásról

„Együtt szomorkodunk a felsőoktatás miatt, vagy talán meggyújtjuk a remény mécseseit”

A fórum bevezetéseként Nemes László, a BTK HÖK-elnöke ismertette az FTV eddigi és a jelenlegi tervezet legkritikusabb pontjait is, így kitért a röghöz kötés, a hallgatói szerződés, az önköltség, az átsorolás megváltozása, illetve a hallgatók számának radikális csökkentésének gondolatára is. „A felsőoktatási rendszert át kell alakítani, ez mindenki számára egyértelmű” – szögezte le Nemes László, azonban „nem értünk egyet a jelenlegi elképzelésekkel” – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy a tervezett változtatások nemcsak a hallgatók, hanem minden egyetemi polgár, így az egyetemek dolgozóinak jogait is csorbítani fogják. Kiemelte, hogy a hallgatói képviselet korlátok közé szorítása komoly garanciáktól foszthatja majd meg a diákokat, hiszen például az eddigi egyetértési jog helyett elővéleményezési jog kerülhet bevezetésre, amely jóval kevesebb lehetőséget biztosít a hallgatók érdekeinek védelmére.
A fórum végén Garbai Ádám, a BTK HÖK alelnöke ismertette az október 27-re tervezett demonstráció részleteit. Az összejövetel gyertyagyújtással és néma megemlékezéssel zárul az Eötvös-szobornál, ahol „együtt szomorkodunk a felsőoktatás miatt, vagy talán meggyújtjuk a remény mécseseit” – bízva abban, hogy van még esély. 

Ládonyi Zsófia
ELTE Online



[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]