Kiürülnek a campusok?

Semmi gond, majd megmondom anyámnak, hogy vállaljon még egy munkát, mamámnak, hogy 50 évig még ne akarjon nyugdíjba menni, aztán szerzek egy gazdag apát és akkor tanulhatok én is.

Robi, Gábor, Gergő és Norbi éppen az udvaron beszélgetett, amikor lecsaptunk rájuk. Szerintük „a felvételt kellene szigorítani, ne a táposok kerüljenek be, akik gyengébbek, mint a csóringerek! De semmi gond, majd megmondom anyámnak, hogy vállaljon még egy munkát, mamámnak, hogy 50 évig még ne akarjon nyugdíjba menni, aztán szerzek egy gazdag apát és akkor tanulhatok én is. Komolyabbra fordítva, mi nem vagyunk olyan helyzetben, hogy fizetni tudjuk a tandíjat.”

Kovács József, hidrogeológus, egyetemi adjunktus, sokak szerint az egyik legszeretnivalóbb oktató ezt mondta: „Az én édesapám segédmunkás volt, azt gondolom nem vagyok/voltam ezzel egyedül. A magyar valóság arról tesz tanúbizonyságot, hogy egy átlagos magyar család képtelen finanszírozni gyermeke egyetemi éveit. A fiatalok diákhitelből se tudnák ezt fizetni, hiszen 6-7%-os kamattal végzetes adósságba kerülnének már huszonévesen. A röghöz kötést támogatom, mert ha az állam fizeti a képzést az a minimum, hogy a hallgató maradjon itthon. Innentől azonban az állam felelőssége, hogy munkahelyet biztosítson. A keretszámokat úgy kellene meghatározni, hogy azok a gazdasági követelményeknek megfeleljenek.”


Martinecz Ida és Gergelics Dóra, a két elsőéves hallgató jogosan aggódhat, hiszen az Msc képzésük során az irreálisan magas tandíj vonatkozhat rájuk is. Szerintük „nem lesz elég támogatás és elvágják az intelligens emberek lehetőségeit. A szüleim nyugdíjasok, kicsit tartok ettől a helyzettől.”

Ribarits Katalin idén fejezi majd be BSc-s képzését, jövőre valószínűleg elkezdi majd az Msc-t. Szerinte „a fejkvótának és a tömegképzésnek mindenképpen meg kell szűnnie a nívós egyetemi szintű oktatás érdekében.” Az ELTE Online kérésére azt is elmondta, hogy jelenleg biztosan megoldaná, hogy kint szerezzen munkát, hiszen itthon esélye sincs elhelyezkedni. „Ha biztosítana az állam megfelelő színvonalú munkát és fizetést, akkor én lennék a legboldogabb, ha maradhatnék!”

Sztányi Szabolcs IK-s hallgató egy hatalmas börtönhöz hasonlította a röghöz kötést, azt mondta„megértem, hogy az állam sok pénzt öl bele a képzésbe és abból semmi sem lesz, de ezt a problémát nem egy szerződéssel, hanem magasabb fizetéssel kellene megoldani, mert akkor eszükbe se jutna a friss diplomásoknak kiköltözni. A tandíjrendszer eleinte biztosan nem fog működni, később majd beletörődnek az emberek az amerikai rendszerhez hasonlóan, ahol a gyermek születésétől kezdve gyűjtik a pénzt a képzésre a szülők. Talán tudatosabb is lesz a fiatalság a jövőjét illetően, és ha a képzése 3 év, akkor azt 3 év alatt fogja elvégezni.”

A TTK-s Laca így nyilatkozott a kérdésről: „Mindenki fel van háborodva a tandíj miatt, de minek ennyi diplomás? Sokan járnak úgy egyetemre, hogy arra méltatlanok és csak herdálják az állam pénzét. 18évesen ezek a fiatalok elmehetnének dolgozni és termelni, az jóval többet ér. Javasolnám az igényesebb, igazságosabb támogatási rendszer kiépítését, hogy azok a hallgatók, akik erre érdemesek, tudjanak tanulni.”

Hatvani István Gábor TTK-s doktorandusz készséggel fejtette ki véleményét a szóban forgó problémáról. „A tandíjfizetést korrektnek tartom, de legalább másfél évig a hallgató élvezzen védettséget alóla. Ez az idő amolyan pufferelés lehetne, amikor belerázódhat az egyetemi életvitelbe, adott esetben felzárkózhat az adott szakhoz és szaktársaihoz mérve. A lényeg az lenne, hogy mindenki megtalálhassa a számítását és erre esélyt is kapjon. A röghöz kötéssel egyetértek, hiszen nem azért fizetünk adót, hogy diplomás szakembereink nyugaton kamatoztassák a tudásukat. Ha azonban mégis kimegy, könnyedén ki tudja majd fizetni a képzését.”

Kis országunkban nem virágzik a turizmus, és a forint is egyre gyengül… Leépül-e az értelmiségi réteg is? Lesznek-e új Jedlik Ányosok, Neumann vagy Bolyai Jánosok? Csak a rákos megbetegedések száma nő majd, vagy az új tudományos felfedezéseké is?

Nagy Réka
ELTE Online 

fotó: Molnár Zsolt