Bombera Krisztina a Magyar Televízió műsorvezetője, az ELTE Jogi Karának „dinoszaurusza”.
Angol-amerikanisztika és média szakokon diplomáztál az ELTE BTK-n. Milyen fontos útravalót kaptál az ELTE-n a szakmai pályafutásodhoz?
Nagyon sok tanáromtól kaptam értékes útravalót, ,szeretek az ELTE-re járni. Valahogy sosem hagyom ott, épp most ősszel például rettenetes államvizsgáknak nézek elébe a jogi karon. Pedig Frank Tibor tanár úr már nagyjából tizenöt évvel ezelőtt is így kiáltott fel, amikor meglátott az amerikanisztika tanszéken, ahol valami hosszabb külföldön lógásom után folytattam a tanulást: Bombera, maga dinoszaurusz, mit trappol még mindig ezeken a folyosókon?! Legalább most a jogon már tényleg dinoszaurusz vagyok…
Volt olyan, akinek ezekből az időkből kifejezetten sokat köszönhetsz a későbbi sikereid szempontjából?
György Péternek és a körülötte kialakult médiaműhelynek egykor nemcsak kiváló tanárokat köszönhettem, hanem olyan iskolatársakat is, akik közül sokan ma a legszínvonalasabb újságírók közé tartoznak. Remélem György tanár úr megbocsátotta, hogy a tévézés mellett nem volt időm befejezni a szakot, médián nem diplomáztam. Nádasdy Ádám tanár urat, szegényt, a mai napig tanárurazom tiszteletből, társasági eseményeken is. Bárhol meglátom, önkéntelenül ráncba szedem magam, mint egykor a vizsgáin. Azt pedig szerencsémnek tartom, hogy nemcsak tanáraim tettek rám nagy hatást – például Poszler György Kant előadásaival – hanem évfolyamtársaim közül is sokan: Orbán Eszter, ma már dramaturg, vagy Tóth Györgyi, aki ma a NANE munkatársa, hű, de hosszan sorolhatnám! A személyes úgymond „sikereim” szempontjából pedig az összes élménynek egy a lényege: semmit nem csináltunk, tanultunk, hallgattunk célorientáltan, hanem csak úgy, érdeklődésből. Azokban az években, amikor én bölcsész voltam, még nem izgultunk azon, hol fogunk dolgozni, mennyit fogunk keresni. Lehet, hogy kellett volna, de nem törődtünk ilyen dolgokkal.
Egy veled készült interjúban olvastam, hogy nem készültél tudatosan televíziós pályára. Hogyan kerültél mégis a média közelébe?
Médiára pusztán azért felvételiztem, mert akkoriban sok diák emlegette, hogy az a tanszék vagány hely, jó arcokkal, mindenféle olyan számítástechnikai kütyüvel, ami máshol még elérhetetlen volt. Nem csalódtam, angol-amerikanisztikával a hátam mögött végre tanultam ezt-azt a magyar társadalomról is. Hihetetlenül izgalmas volt minden: szociológia, politológia, médiaetika, médiajog, plusz előbb volt e-mailem, mint bármelyik barátnőmnek. Eszembe sem jutott, hogy bekerülhetnék a média valós sodrásába. Végül, teljesen véletlenül, mégis jó időben voltam, jó helyen: a két új induló kereskedelmi csatorna gyakornokokat, kezdőket keresett 1997-ben. Az akkori évekhez, hozzánk képest a fiatalabb generációknak ma már sokkal nehezebb dolga van valószínűleg.
Számít az, hogy milyen egyetemen szereztél diplomát?
A szakmában nem számít, bárki megállja a helyét, aki hajlandó és képes tanulni, fejlődni és van némi érzéke egy-egy részterülethez a médiában. Ugyanakkor azt is hiszem, hogy a komolyabb tanulmányi háttér gyakran összefügg a minőséggel. Ez motivált egykor engem is, műsorvezetőként, hogy nekivágjak a jognak, hátha tájékozottabb újságíró lehetek tőle. Sok szerencselovagot pusztán az érdekel, hogy benne legyen a médiában befolyásossá vagy ismertté váljon. Tisztelet a kivételeknek. Az újságírásban tényleg nem a végzettség, hanem a nyitott szem, agy és szív számít, a gyakorlati munkában szinte mindent jó színvonalon meg lehet tanulni, ha az ember nem lusta hozzá.
Mi a véleményed, az ELTE Média szakán tanultak mennyire fedik a valós munkaerő-piaci elvárásokat?
Nagyon rég jártam a Média szakra, akkor minket régivágású úriemberek oktattak, pedig progresszív vagányoknak tűntek a kívülállók számára. Régivágásún persze azt értem, hogy elvárták tőlünk az etikus újságírói magatartást, a politikai és gazdasági prostitúció kerülését, a nárcizmus megfékezését, az önreflexió gyakorlását, az igazmondást, meg hasonló „régivágású” dolgokat. Manapság azt kérdezik tőlem a lányok leggyakrabban, hogyan lesz valakiből műsorvezető és mennyit keres, aki sokat keres. Nem vagyok tisztában azzal, milyenek a mostani munkaerő-piaci elvárások a médiában, de nekem bejött az, amivel mi egykor kikerültünk az ELTE Médiáról – nem az utcára, hanem különféle szerkesztőségekbe.
Amikor ennyire telített a munkaerőpiac, mi az adu ász, amivel kitűnhetsz a többi közül?
Nagyon nehéz dolga lehet a mostani kezdőknek, hiszen a recesszió a magyar médiát is keményen érintette, ahogy mondod, teljesen telített a munkaerőpiac. Egy dologra tudok gondolni, amivel az, aki legalább esélyt kap arra, hogy megmutassa magát, kitűnhet a többiek közül, persze ha a teljesítmény- és tudásbeli különbségeket nem soroljuk ide. Ha valaki nem fél, az nagyon „eredeti.” Mitől lehet félni? Főnöktől, szerkesztőtől, riportalanytól, holnaptól, sok mindentől. Csak nem érdemes.
Az hogy sikeresnek mondhatod magad a szakmádban, nyilván kemény munka eredménye. De mégis, milyen a jó hozzáállás, hogyan érdemes nekivágni egy ilyen pályának, mikor tudod, hogy az egyetemek/főiskolák ontják magukból a “kommunikátorokat”?
Szerintem az a legfontosabb, hogy egy újságíróban vagy kommunikációs szakemberben – bármit jelentsen is ez – legyen valódi érdeklődés a világ, mások iránt. Ez a szakma nem rólunk szól, hanem azokról, akiket megjelenítünk a befogadók számára. Vagyis nem öncél, hanem szolgálat, de legalábbis szolgáltatás, még ha szentimentális maszlagnak hangzik ez, akkor is így van. Ez az a hozzáállás, ami nélkül szerintem nem érdemes nekivágni.
Neuberger Eszter
ELTE Online
