Példakép program – próbáld ki egy napra az álommunkahelyed!

Országos Példakép programot indít az ELTE karrierközpontja, amelynek célja, hogy az egyetemi, főiskolai hallgatók elismert szakemberek kalauzolásával tét nélkül betekintést nyerhessenek választott szakmájukba vagy álommunkahelyükre.

A Példakép program egy ún. „job shadowing” program, melynek lényege, hogy az érdeklődő árnyékul szegődik egy tapasztalt emberhez, és követi a munkájában egy napig – mondta el Agárdi Krisztina, az ELTE Karrierközpont munkaerőpiaci kapcsolattartója. A program keretében a választott példaképek megosztják egy munkanapjukat a hallgatókkal, beszélnek nekik munkájukról, karrierjükről, megbeszélésekre viszik őket és bevezetik az adott szervezet életébe. Az egy munkanap csak elsőre tűnik kevésnek: ennyi idő alatt is kiderül, hogy milyen a környezet, milyen emberek dolgoznak ott, hogyan beszélnek egymással, milyen helyeken ebédelnek, mennyit kell angolul beszélniük, van-e teakonyha és hasonlók. Kiderül az is, hogy milyen munkatempóra lehet számítani az adott cégnél, és milyen készségekre van szükség a munkavégzéshez.

Magyarországon a karriermenedzsment még gyerekcipőben jár, és nagyon sokan úgy kerülnek be az egyetemre, hogy nem tudják, pontosan mihez kezdhetnek a diplomájukkal.  „Mindig egyszerűbb valamit megmutatni, mint kétszáz szóval elmondani” – hangsúlyozza Krisztina. Véleménye szerint akár egy fél nap egy „igazi” munkahelyen életre szóló karrierdöntéseket is eredményezhet.

Jelenleg 60 körül van a példaképek száma, olyan cégektől, mint az MTI, a MOL, a Prezi, a Ustream, a Magyar Telekom, a Digi Sport, az IBM ISSC, de akad biológuskutató, színházalapító és bölcsődevezető is. Minden „példakép” nagyon pozitívan reagált a megkeresésre és ajánlotta fel egy munkanapját. „A Prezinél például egy embert megkerestünk, ő szólt a kollégáinak, és jöttek még heten, az Ustream pedig önként jelentkezett” – meséli Krisztina.

A cégeknek ez egy jó lehetőség az „employer branding”-re, könnyedén meg tudják mutatni a potenciális munkavállalóiknak, hogy érdemes náluk dolgozni. Ráadásul tehetséges fiatalokkal kerülhetnek kapcsolatba, akik a jövőben akár gyakornokai, munkavállalói is lehetnek az adott cégnek.

A Példakép program a Karrierközpont Virtuális Állásbörzéjének segítségével valósul meg. A Virtuális Állásbörze négy éve működik, melyen könnyedén végig lehet nézni néhány kattintással a börze standjait, és akár chatelni a cég hr-eseivel. Az online szolgáltatás segítségével az önéletrajzunkat is frissíthetjük, és egyből le is adhatjuk, ha találunk egy jó ajánlatot.

A programba az ország bármely egyeteméről vagy főiskolájáról lehet jelentkezni, az ELTE hallgatói az elbírálásnál előnyben részesülnek. A hallgatók április 30-ig jelentkezhetnek a Karrierközpontnál a választott példaképhez, motivációs levéllel vagy videóval. A pályázatok eredményeit május 6. és 8. között, az ELTE Virtuális Állásbörzéjén hirdetik ki.

Kép: mmonline.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]