Az V. Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján a Sepsi ’08 megszerezte 3. KEK-győzelmét. Második helyen az ELTE-s NSZK végzett, míg a bronzérmes a tavalyi győztes Csíki Sapientia lett.
Az V. Kárpát-medencei Egyetemek Kupájának zárónapján testközelbe került az ELTE-s győzelem, hiszen a döntőt az NSZK csapata játszotta az idén ismét kiemelkedően teljesítő sepsiszentgyörgyiekkel.
A legutolsó mérkőzésre zsúfolásig megtelt a nézőtér, a közönség feszült csendben figyelte az eseményeket. A játék lassan indult, kezdetben mindkét oldalon csak óvatosan passzolgattak. Az első félidő nagyrészt a mieink kapuja köré redukálódott. Akárhogy próbálkoztak az ELTE-sek, nem tudták sokáig megtartani a labdát, nem sikerült kivitelezni a támadásokat, hiszen a sepsiszentgyörgyiek védelme remekül zárt, el sem engedték őket a kapujukig, illetve mindig könnyedén visszaszerezték a labdát. Ennek ellenére ki kell emelnünk a hazaiak kapusának bravúros védéseit. Ez a játékrész 0-0-ra zárult. A második félidőben gyorsabb tempót vett a játék és már az első percekben megszületett az első Sepsi ’08-gól, amit nem sokkal később egy újabb követett. Erre a hazai játékosok újabb energiákat mozgósítottak, és visszaszorították ellenfelüket a saját térfelükre. Egymás után születtek a szebbnél szebb helyzetek a sepsiszentgyörgyi kapu előtt, az egyik játékosunk például a labdával együtt érkezett a kapuba, ám az ellenfél kapusának sikerült hárítania a veszélyes támadást. Csapatunknak hamarosan sikerült is szépítenie – sajnos már túl későn, így az idei KEK-en az NSZK csapata „csak” az ezüstéremig menetelt, a Sepsi ’08 számára pedig a tavalyi gyors kiesés már csak rossz emlék és megszerezték 3. KEK-győzelmüket. Másik ELTE-s csapatunk, az ELTE Futsal idén a 9. helyig jutott.
A döntő mérkőzés után következett, előbb a cheerleader, majd a futsal eredményhirdetés. Előbbivel és az I. Cheer MEFOB-bal, Dr. Karácsonyi András szavaival élve új sportág született. Tavalyhoz képest idén kétszer annyi csapat indult, ezúttal különféle kategóriákban, többek között a Senior Cheer Dance Double, Senior Groupstunt és Senior Partnerstunt -ban. A zsűriben igazi külföldi szaktekintélyek, az ausztriai Ursula Hann, illetve a kaliforniai Tony Hodges foglaltak helyet. Az ELTE-s lányok két arannyal, a Diamonds csapata egy arannyal és egy ezüsttel, a SZIE két ezüsttel, Miskolc, Szeged és Debrecen egy-egy ezüsttel, a Dreamteam egy arannyal térhettett haza, az összesített pontszámok alapján pedig a Pink Panthers is bezsebelhetett egy díjat. A hagyományos futsal-díjátadó mellett egyéb díjak is kiosztásra kerültek: az ELTE-sek közül került ki a torna legjobb kapusa (Nagy László) és legjobb játékosa (Zimmermann Zoltán), a Sepsi ’08 lett a legjobb határon túli csapat – díjukat a szabadkai Hallássérült Iskolának ajánlották –, illetve az ő csapatukat erősíti a KEK gólkirálya is, Mánya Szabolcs személyében. Az Éjszaka Ördöge a Sixty-Nine lett.
Sepsi ’08 – Csíki Sapientia 2-1
NSZK – Szent István Egyetem 5-3
Bronzmérkőzés:
Csíki Sapientia – Szent István Egyetem 5-3
Döntő:
Sepsi ’08 – NSZK 2-1
A KEK 2014 végeredménye:
- Sepsi ’08
- NSZK-ELTE
- Csíki Sapientia
- Szent István Egyetem
- Góbék
- MAFC-BME Futsal
- Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem
- Debreceni Egyetem
- ELTE Futsal
- Selye János Egyetem
- MTTK Stars, TFSE
- II. Rákóczi Ference Magyar Főiskola, PTE Futsal, Sixty-Nine, TFSL-Fehérvár
(Fotó: Simó Szabolcs)