Babay-Bognár Krisztina novemberben elnyerte a Magyar Kémikusok Egyesületének Diplomamunka NÍvódíját „Az izzolámpagyártás kezdetei” című dolgozatával. Jelenleg a Móricz Zsigmond Gimnáziumban tanít biológiát és természetvizsgálatot, de szívesen emlékszik vissza az ELTE-s éveire.
Miért pont ezt a témát dolgoztad fel?
Eredetileg mással kezdtem a szakdolgozatomat, szinte véletlenszerűen vezettek az események a végső témához. Dédapám, dr. Just Sándor a volfrámszálas izzólámpa feltalálója Hanaman Ferenccel együtt. A volfrám izzó nagysága abban rejlett, hogy hosszabb élettartamú és gazdaságosabban üzemeltethető elődeinél. A család tudott erről és néhány más találmányról is. Én ugyan már gimnazistaként tartottam az izzólámpákról előadást, de nem került elő konkrét témaként az egyetemi tanulmányaim során. Időközben dr. Jeszenszky Sándor beszélt édesanyámmal, mivel pontos információkat szeretett volna kapni dr. Just Sándor életéről, ugyanis gyakorlatilag semmilyen életrajzi adat nem állt róla rendelkezésre. Ő már külföldön is keresett róla adatokat, de nem lehetett semmi biztosat tudni, még azt se, milyen állampolgárságú volt. Mi persze tudtuk, de korábban senki nem kérdezett meg erről. Kiderült, hogy dr. Riedel Miklós, akinél a diplomamunkámat írtam volna más területről, szintén foglalkozott az izzólámpákkal. Ezek után jött a felismerés, hogy ebből a témából kellene írni.
Ezek szerint ez egy hiánypótló munka is.
Igen, annak tekinthető, a dédapámról szinte semmilyen adat nem volt megtalálható sem a hazai, sem a nemzetközi irodalomban, illetve amik előfordultak, azok hibásan szerepeltek. Róla írták már azt is, hogy osztrák származású, pedig brémai németnek született, majd magyar állampolgárrá lett. Szabadalmainak jelentős része is magyar volt. Mivel mindenki a téves adatok alapján próbált kutatni, zsákutcába futottak. Nekünk, leszármazottaknak, rengeteg irat, képanyag, fotó, a dédapánk munkáinak leírása, még eredeti izzólámpa is rendelkezésünkre állt, gyakorlatilag mindent megtartott a családom.
Lett a díjon kívül más visszhangja a dolgozatnak?
Én úgy vettem észre, hogy többeknek tetszett a munkám. Valószínűleg a közeljövőben előadást is tartok róla. Reményeim szerint magyarországi és külföldi cikkek is születnek majd a témából. Pontosan még nem tudjuk, milyen kiadványba kerül majd bele, de azt hiszem, sokakat érdekelne. A szakdolgozatom kötött változatát többen elkérték már, valamint az interneten megtalálható verzióból is dolgoztak, így elképzelhető, hogy hivatkozni is fognak rá.
Tervezed, hogy végzel még kutatásokat, vagy ez már egy befejezett mű?
Minden témában lehet még többet kutatni, még több adatot föltárni. Ha adódik rá lehetőség, akkor persze, szeretnék ebből még többet kihozni. Az eddig is rendelkezésre álló adatok mellett most már a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában a kereshető állományból korábban hiányzó szabadalmak is elérhetővé váltak digitális verzióban, és az interneten is megtalálhatók.
Visszatérve a díjra, jelentkezni kellett rá, vagy egyszerűen kiválasztották a te témádat?
Már a védésen dr. Szalay Luca felvetette, hogy munkámat javasolja a díjra. Így dr. Riedel Miklós ajánlása alapján a Kémiai Intézet igazgatója Surján Péter professzor terjesztette fel a dolgozatomat. Nívódíjra a kiemelkedően magas színvonalú MSc (osztatlan képzés) esetleg BSc szakdolgozatok (vegyész, vegyészmérnök, gyógyszerész, környezetkémiai, kémiatanári) továbbíthatók. Ehhez mellékelni kellett a dolgozat bírálatait. Ezután a Magyar Kémikusok Egyesületének bizottsága döntött arról, hogy melyik diplomamunkákat díjazza. Az ELTE-ről kilenc dolgozatot, közülük két tanárit terjesztettek fel. Úgy tudom, hogy az országból tanár szakosként az enyém az egyedüli, amit díjaztak is.
Hogyan élted meg, hogy megkaptad ezt a nívódíjat?
Amikor elhangzott, hogy felterjesztenek, nagyon örültem neki, bár én már azt is megtiszteltetésnek vettem, hogy egyáltalán méltónak találtak erre. Tudtam, hogy lesz majd eredményhirdetés, de csak nem jött értesítés, gondoltam, biztos nem engem választottak. Aztán egyszer kaptam a hírt, hogy elnyertem a nívódíjat. Szegeden volt a díjátadó rendezvény a Kémiai Előadói Napok keretében. A többi díjazott előadását is nagyon jó volt meghallgatni. Nagy élmény volt, és végső soron nem gyakori, hogy nívódíjat kap az ember.
Hogyan emlékszel vissza az ELTE-s éveidre? Érdemes volt ott folytatnod a tanulmányaidat?
Úgy gondolom, hogy az ELTE még mindig az ország legjobb egyeteme, s nemcsak a statisztikák miatt. Általános elismertség szempontjából is első helyen áll. Én 3 szakot végeztem ott, mind a hármat a TTK-n: biológus szakon végeztem először, aztán a biológia tanárin, majd kémiát tanultam. Számomra abszolút megérte. Nagyon sokat tanultam ott, ráadásul a férjemmel ott ismerkedtem meg. Emellett olyan tanárokat ismertem meg, akik emberileg is nagyon pozitívak. Emberségről is nagyon sokat tanultam, és olyan segítőim voltak az egyetemen, akik támogattak, igazi életpéldát és irányt mutattak.
Hogyan tudtál elhelyezkedni?
Már biológus végzettséggel elhelyezkedtem abban a gimnáziumban, ahol érettségiztem. Mint biológia tanár, már 2003 óta tanítok. Biológiát, természetvizsgálatot, komplex tantárgyat, állatházat vezetek. Most már kémiát is taníthatnék, de idén annyi biológia órám van, az osztályfőnökség is sok időt vesz el, hogy kitölti teljesen az óraszámomat.
Hogyan látod, a tanítványaid mennyire akarják természettudományos irányban folytatni a tanulmányaikat?
A természettudomány mindig nehéz kérdés, nem mindenki akar ebben az irányban továbbtanulni. Persze az lenne a jó, ha minél többen érdeklődnének iránta. Sokan próbálják motiválni a diákokat, de szerintem dolgozni kell még azon, hogy országosan és megbecsültség szintjén is tényleg ott tartsunk, hogy vonzó legyen a természettudományos pálya. Szerintem az ELTE-re, mint teljes intézményre sokan gondolnak elsődleges célként a továbbtanulás szempontjából. Tényleg jó a hírneve, nagyok a szakok, esély is van a bekerülésre.
Próbálod a diákokat természettudományos irányba terelni?
Elsősorban szeretném megmutatni a tanítványaimnak, hogy nem valami életidegen, túlzottan fennkölt dolog a tudomány, hanem a mindennapjaink része, amivel érdemes foglalkozni. Akinek ilyen irányú érdeklődése van, azokat a gyerekeket szoktam felkészíteni és versenyekre küldeni. Van tanítványom, aki biológia képzésre ment, előtte nálam OKTV-zett. Pályatársaim, akikkel együtt végeztem sokfelé szóródtak; vannak, akik már más egyetemen dolgoznak. Nagyon sokan tovább képezték magukat, mert sajnos biológia szakkal nem tudtak elhelyezkedni. Kevesen dolgoznak közülük ténylegesen biológusként. Sokan átképezték magukat tanárnak. Abban az évben, amikor mi végeztünk, nagyon nehéz volt biológusként munkát találni. Pár évre rá azért voltak nyitott pozíciók, de addigra az ember már benne volt egy másik állásban, onnan nehezebb továbblépni. Sokan otthagyták az egyetemet már a képzés alatt. A biológia nem egy könnyű szak. Én azért választottam ezt a szakot, mert az élettel foglalkozik, az életet mutatja be, én pedig gyerekkoromtól kezdve csodáltam a természetet. Aki pedig egy biológus szakot elvégez, utána már a többi szakon sokkal könnyebben boldogul. Jól megtanítja gondolkodni és tanulni az embert.
Mit üzensz a fiataloknak, mire van szükségük ahhoz, hogy boldoguljanak az életben és sikeresek legyenek?
Sok kitartásra, hitre, szeretetre. Olyan közösség kiépítésére, amiben ők is jól érzik magukat, ami támogatja őket. A család nagyon fontos, mindenféleképpen szükség van rá. Nem csak a tanulás, a tudomány a lényeg, hanem a harmonikus, tartalmas családi élet.
Fotók: Naszvadi Gergő Mihály
