Az olimpia után három hónappal 25 méteres medencében csaptak össze a kontinens legjobb úszói Kazanyban a rövidpályás úszó Európa-bajnokságon. A magyar csapat a megszokottnál csekélyebb létszámmal utazott Tatárföldre, az ismert egyéniségek mellett több fiatal úszó is lehetőséget kapott, érdemes a nevüket megjegyezni a jövőre nézve.
Mindössze 13 főt nevezett a Magyar Úszó Szövetség kapitánya, Sós Csaba a november 2-7. között megrendezett viadalra. Nemcsak a csapat létszáma, de tagjai is meglepetést is okozhattak azoknak, akik nem követik aktívan az úszóversenyeket. A szövetségi kapitány válogatási elveihez tartozott, hogy azok indulhatnak a versenyen, akik a tokiói olimpián döntőt úsztak, és akik az ifjúsági Eb-n érmet szereztek. Fontos megjegyezni, hogy az olimpiát követően több klasszis szögre akasztotta a fürdőruhát, mint például Cseh László és Bernek Péter, illetve volt olyan, az olimpián medencébe ugró versenyző, mint Hosszú Katinka, Kapás Boglárka, Kenderesi Tamás, Telegdy Ádám vagy Verrasztó Dávid, akik pihenőjüket töltik, ezért nem vállalták az indulást. Akárcsak a többi sportban, a COVID-19 járvány az úszásban is nagyban felborította a versenynaptárat, hiszen magyar szempontból fontos két versenyt majd a későbbiekben fognak megrendezni. Az országos bajnokságot november 11-14. között tartják Kaposváron, a rövidpályás világbajnokságot pedig Abu-Dzabiban, az Egyesült Arab Emírségekben. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy azok az úszók, akik évről évre sorra nyerik az érmeket, közelednek pályafutásuk végéhez, ezért időszerű a generációváltás, a fiatalok mélyvízbe dobása, hiszen ilyen alkalmakkor tudnak versenyrutint szerezni.
A magyar küldöttség névsorát böngészve azért találhattunk nagy neveket is. Oroszországba utazott Milák Kristóf, Németh Nándor, Szabó Szebasztián, az elnyűhetetlen Jakabos Zsuzsanna, Késely Ajna és Mihályvári-Farkas Viktória is – érdekesség, hogy a csapat nagy része a millennium után született. A kontinensbajnokságot végül öt éremmel zárta az úszócsapat. Kiemelkedőt nyújtott Szabó Szebasztián, aki háromszor csapott elsőként a célba. A 25 éves sportoló a sprintszámokban ért fel a csúcsra: 100 méter pillangón és 50 méter gyorsúszásban nyert, 50 méter pillangóúszásban pedig világcsúccsal győzött.
Milák Kristóf, a 200 méteres pillangóúszás tokiói bajnoka egy rövid pihenőt követően új edzővel kezdte meg a felkészülést. A döntőbe a legjobb idővel kvalifikálta magát, ott azonban az olasz Razetti megelőzte, így a magyar versenyző ezüstérmet vehetett át a díjátadón. Az éremkollekciót Kós Hubert bronzérme tette teljessé, a 18 éves versenyző a budapesti hosszúpályás Európa-bajnokságon már felhívta magára figyelmet, később az olimpián is indulhatott. Kazanyban a hosszabb vegyesúszó számban, 400 méteren szépen versenyezve lett harmadik. Az öt érem azt jelentette, hogy Magyarország az ötödik helyen végzett a kazanyi rövidpályás úszó Eb éremtáblázatán.
Betlehem Dávid nyíltvízi úszóként vállalta a versenyzést medencében. A veszprémiek versenyzője 800 méter gyorson jutott a döntőbe, ahol további egy ellenfelét sikerült legyőznie, így 7. helyen zárt. A 17 éves Fábián Bettina 1500 méter gyorsúszásban állt rajtkőre, a döntőben ő is egy versenyzőt előzött meg, így a szegediek versenyzője szintén a 7. helyen zárta az Európa-bajnokságot. Klubtársa, a 15 éves Pádár Nikoletta, aki a nyáron, a római junior Európa-bajnokságon nyert aranyérmet ezen a távon, 200 méter gyorson ötödikként csapott a célba. A világbajnoki bronzérmes Németh Nándor fő számában, 100 méter gyorson indult, ám sajnos a döntőben a rajtnál bemozdult, ezért kizárták a versenyből.
Az öt megszerzett érem talán több is lehetett volna, ha Burián Kata nem kapja el a koronavírust, azonban mivel a BVSC-Zugló versenyzőjének pozitív lett a PCR-tesztje, az egész úszócsapatot tesztelni kellett. Szerencsére több pozitív teszt nem született, de a vizsgálatok több versenyző szereplését is befolyásolták. A délelőtti előfutamokat többen bemelegítés nélkül teljesítették, Mihályvári-Farkas Viktóriának pedig haza kellett jönnie, mivel Burián szobatársa volt, így közeli kontaktnak minősült.
Kép forrása: tenyek.hu