Idén már ötödik alkalommal rendezték meg a Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság Final Four-ját. Idén a Semmelweis, az ELTE, a BME és a Pázmány futsalosai csaptak össze a Közszolgálati Egyetem sportcsarnokában.
A négy csapat egy-egy elődöntőt játszott, majd következett a bronzmeccs, végül pedig a döntő.
Az első meccset a tavaly negyedik ELTE-BEAC játszotta az először a legjobb négy közé jutó Semmelweis ellen. A 2 x 25 perces meccset az orvostanhallgatók kezdték jobban, az első félidő közepén egészen a felső kapufáig jutottak. Ám hiába, a futsalt gólra játsszák, ebben pedig a BEAC bizonyult jobbnak: a 20. percben egy szabadrúgás után az egyik Semmelweis-játékosról pattant szerencsétlenül a saját kapujába a labda (1-0). A második félidő az elsőhöz hasonlóan folytatódott, az orvosisok meddő mezőfölényben játszottak, a mieink pedig jól tartották az előnyt. A 20. percben még sikerült egy ziccert hárítania a kapusunknak, ám egy perccel rá érkezett a megérdemelt egyenlítés (1-1). A maradék pár percben már nem történt semmi érdemleges, így következhetett a 2 x 5 perc hosszabbítás. Itt már inkább az ELTE járt közelebb a gólhoz, a második játékrészben hatalmas ziccer maradt ki. Ám nincs döntés, következett a büntetőpárbaj. A BEAC kapuját Sajben vezetőedző vette át, aki rögtön az elsőt meg is fogta, míg a csapata mind az ötöt bevágta, így 5-3-ra a BEAC nyerte a szétlövést, és jutott a döntőbe.
A meccs után Sajben Marcell értékelt:
„Döntetlen szagú mérkőzés volt, úgy érzem, az eleje a mienk volt, kimaradt pár helyzetünk, ám megszereztük a vezetést. A végén sajnos a Semmelweis kihasznált egy védelmi megingást. A legvégén a szerencse döntött, de úgy gondolom, az egész éves munka miatt megérdemeltük.”
A másik ágon a tavalyi két döntős, a címvédő és rekordbajnok BME nézett farkasszemet a tavaly második Pázmánnyal. A mérkőzés jó hangulatban indult, a Pázmánynak komoly kis szurkolói brigádja látogatott ki az eseményre. A meccs elején a BME irányított, ám nagy helyzetet nem sikerült kidolgoznia. Az első félidő vége felé mindkét csapat kihagyott egy-egy nagy helyzetet, ám gól nélkül fordultak a csapatok. A második játékrész elején aztán a BME egy szép passzjáték után megszerezte a vezetést (1-0). A Pázmány nagyon hajtott a győzelemért, aminek meg is lett az eredménye: a 19. percben Petricskó Márton kiegyenlített (1-1). Ám az öröm nem tartott sokáig, a BME szinte rögtön ismét betalált (2-1). Egy perccel később úgy tűnt, végleg eldöntik a meccset a műszakisok, hiszen a Pázmánynak összegyűlt a hat faultja. Így a BME tízméterest végezhetett el, ám azt a felső kapufára bombázták. Az utolsó percekben a Pázmány mindent megtett az egyenlítésért, ám összességében megérdemelten jutott a döntőbe a BME.
A bronzmeccsen alig pár percnyi pihenő után ismét pályára lépett a Pázmány, ezúttal a SOTE ellen. Ám nem látszott rajtuk a fáradtság, a 10. percben meg is szerezték a vezetést (1-0), majd 5 percre rá meg is duplázták előnyüket (2-0). A második félidő elején rögtön szépített a Semmelweis (2-1), ezzel újra nyílttá vált a meccs. A két tábor remek hangpárbajt vívott egymással, a SOTE-sok pedig lelkesen rohamozták a Pázmány kapuját, sokszor csak egy hajszálon múlt az egyenlítés. Ám, ahogy az ilyenkor lenni szokott, az orvosiak kitámadtak, amit a Pázmány kegyetlenül kihasznált, ezzel beállítva a 3-1-es végeredményt.
A Pázmány és szurkolóik
Következett a döntő! A meccs (sajnos) sokkal hangulattalanabbul indult, mint a bronzmeccs, jövőre több ELTE-diáknak kellene kilátogatnia! A meccs elején a nagy tét miatt egyik csapat sem kockáztatott, az első komolyabb helyzet a BME előtt adódott a 20. percben, de azt sajnos ki is használták (0-1). A 23. percben aztán tovább növelhették volna előnyüket, ám Tóth Márton, a kapus, bravúrral hárítani tudott. A második félidő azonban borzasztóan indult, rögtön az első percben megrúgta a BME a második (0-2), majd pár perc múlva a harmadik gólját is (0-3). Ekkor, őszintén bevallom, akármekkora fanatikus BEAC-drukker vagyok, lélekben feladtam és elkönyveltem, hogy a BME idén is megnyeri a bajnokságot. Ám a fiúk nem adták fel, mindent egy lapra feltéve mentek a gólért, (ami azt eredményezte, hogy hatalmas területek nyíltak meg a BME előtt labdavesztés esetén, sokszor közel jártak a negyedik találathoz). Azonban Fortuna a mi oldalunkra állt, a 16. percben sikerült a szépítés (1-3), és szinte másodpercre rá megrúgtuk a másodikat is (2-3)! A csarnok tombolt, még a sörözni ott maradt Pázmányosok is elkezdtek énekelgetni. Az utolsó 5 percre a BEAC mezőnykapusra váltott, és sorra dolgozta ki a nagyobbnál nagyobb helyzeteket, ám a BME kapusa remek napot fogott ki. Már csak alig két perc volt a meccsből, amikor egy újabb hatalmas BEAC-helyzet maradt ki, ám a következő támadásnál gyönyörűen játszották a védelem mögé a labdát, egy középre passz, Szini érkezik, és GÓÓÓL! Egészen hihetetlen módon a sírból hozza vissza az ELTE!
3-3
Következett a hosszabbítás. Az utolsó percek hajtásához képest mindkét csapat látványosan visszavett, inkább biztosra mentek, nem kockáztattak. Nem is sikerült dűlőre jutni, következett a büntetőpárbaj. A lövéseket a BME kezdte, a kapuban ismét Sajben állt, ami beválni látszott, hiszen az első lövés a kapufán csattant. A következőt Csorba Andris bevágta, 1 ide! A következő két-két lövést mindkét csapat értékesítette, ám a negyedik körben a BME ismét hibázik, de a bíró visszafújja! Szinte tapintani lehet a feszültséget a csarnokban, a játékos ismét nekifut, de Sajben megfogja! Nálunk az előny, ha Kupás Vendel belövi, megvan a győzelem, ám sajnos kimarad. Ismét a gólkényszerben lévő BME jöhetett, ám Sajben ismét fogja, ezzel története során először az ELTE-BEAC megnyeri a Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokságot!
Sajben védi az utolsó büntetőt
Én összességében csak gratulálni tudok mindenkinek, hihetetlen lelkierőről tett tanúbizonyságot a BEAC! Magát az eseményt pedig csak ajánlani tudom minden ELTE-s futsal-fanatikusnak, jövőre le kéne szurkolni mindenkit!
És végül a legjobbak:
Legjobb kapus: Ungvár Miklós (BME) Legjobb játékos: Homoki Márton (Pázmány)
Képek: ELTE Online
